Pinyózni valójában olyan volt, mint léggitározni. Már azzal is menőzni lehetett, ahogy tartod az ütőt, valójában a lazaság iskolája volt, szerva alkalmával dobbanthattál, vagy feldobhattad két méter magasra is a labdát, ami menőségben felért azzal, amikor Hendrix felgyújtotta a gitárját. Nem volt olyan ifjúsági film a hetvenes években, amelyekben a lakótelepek földhányásai mellett ne láttunk volna pinyózó gyerekeket – bizonyára ez is hozzájárult a játék népszerűségéhez. Illetve az is, hogy ezekben az években nyert meg szinte mindent Jónyer István négyszeres világbajnok magyar asztaliteniszező, Gergely Gábor világbajnok, akiről a Butterfly ütőt nevezett el, és Klampár Tibor kétszeres világbajnok… Nem véletlen, hogy amikor felavatták 1980-ban szülővárosomban, Battonyán a sportcsarnokot, az akkori külügyminiszter, a battonyai születésű Puja Frigyes lazán elintézte, hogy mindhárom ikon lejöjjön az ünnepségre és bárki kiálljon ellenük.

Az összes kamasz úgy érezte, hogy eljött az ő ideje, világhírű lehet azzal, ha a külügyminiszter és az állami tévé jelenlétében legyőzi valamelyik világbajnokot, esetleg mind a hármat, vagy magát a minisztert. Ugyanis szinte mindegyik helyi kissrác azt gondolta magáról, hogy „ő a világ legjobb asztaliteniszezője”. Valahogy könnyű volt ezt elhinni, elég volt, ha az évfolyamában ő volt a legjobb, vagy ő ejtett ki forgóban mindenkit a KISZ-ház sötét pincéjében. A pingpong volt a megváltás, a nagy kiugrás lehetősége, amikor egyedül néztél farkasszemet az ellenséggel, és nem kellett heti több alkalommal is erőnléti edzésre járni, ahogy a focistáknak. Szóval, akkor, amikor hirtelen a sportfogadásokon az asztalitenisz lett az új futball, akkor valójában annyi történt, hogy visszatértünk egy atavisztikus élményhez, ami bennünk, a vérünkben volt, de valahogy elveszítettük az elmúlt évtizedekben.

A pinyó mi magunk vagyunk. Az úttörőtáborokban azok szemében lehettél hős, akiknek nem is tudtad a nevét, akik olyan városokból jöttek, amelyekről nem is tanultál földrajzórán, és olyan technikákkal dolgozhattál, amik felértek Eddie Van Halen tapping-féle játékával. Az asztalitenisz kiváló karanténsport is egyben, hiszen remekül átmozgat, szóval, érdemes leporolni, és előhúzni a garázsból az asztalt, mert a pinyó egyfelől remekül levezeti a bezártság okozta stresszt, és játszhatja az egész család is, hiszen forgózni is lehet, de párosokat is játszhatunk, sőt, a magányos farkasok a fal mellé állítva egyedül is átmozgathatják magukat. És ha nem vérre megy a dolog, jókat lehet beszélgetni pingpongozás közben, amikor nem az a cél, hogy a másikat legyőzzük, hanem az, hogy együtt legyünk.

Persze minden sport lehetőséget ad rá, hogy tuningold vele a boldogsághormonokat, nézd csak meg a galériát!