Ma ünnepelné 40. születésnapját Amy Winehouse – 7 tény, amit talán te sem tudtál róla

Amy Winehouse, a soul, rhythm and blues és jazz műfajában alkotó énekeső nemcsak énekhangjával, hanem dalszövegeivel is örökre bevéste magát a zenetörténelembe, ki ne ismerné a legendás Rehab című dal szövegét, amelyet személyes élményei ihlették? Hogyan tett szert mindössze huszonéves korábban világhírnévre, és milyen nehézségekkel küzdött élete során? Összeállításunkban a mai napon rá emlékezünk.
A zenéhez fűződő viszonyát családjának köszönhetette
Zsidó szülők gyermekeként született, és bár a szülei nem zenéléssel foglalkoztak, anyai nagybátyjai közül többen hivatásos jazz-zenészek voltak, és apai nagyanyja is énekesnő volt, Amy az ő javaslatára kezdett el zenét tanulni.
Rövid élete során számos zenei díjat bezsebelt
Már debütáló, Frank című albumáért is több díjjal jutalmazták, de a második, Back to Black című albuma az Egyesült Királyság történetének egyik legkelendőbb albuma lett, mellyel nemzetközi sikerre is szert tett. 2008-ban ő volt az első brit nő, aki öt díjat nyert a Grammy-n, köztük Az év felvétele és Az év dala címet is a Rehab című daláért.
Viharos kapcsolatból házasság, majd válás
Az énekesnő egy „se veled, se nélküled” kapcsolatban élt Blake Fielder-Civillel, akihez 2007 májusában végül feleségül ment. A férfiról az a hír járta, hogy erőszakos volt a lánnyal, főleg mikor ivott, de az énekesnő tagadta, hogy a férje bántotta volna, még akkor is amikor zúzódásokkal volt tele a teste. Egy brit bulvárlap állítása szerint Blake volt a felelős azért, hogy Amy a kábítószerek világába menekült.
2008-ban Fielder-Civil börtönbe került, közben az énekesnőt egy másik férfival látták, és bár egy darabig úgy tűnt, hogy Amy szerette volna megmenteni házasságát, 2009 nyarán elváltak útjaik. 2010-től haláláig Reg Traviss brit íróval és filmrendezővel élt párkapcsolatban, és az énekesnő apja által írt életrajz szerint komoly szándékaik voltak: házasságra és közös gyerekekre vágytak.

Súlyos szenvedélybeteg és függő volt
Winehouse súlyos szenvedélybeteg volt, komoly alkohol- és drogfüggősége már karrierje kezdetén kialakult. A második albuma megjelenésekor többen arról számoltak be, hogy javult az állapota, de családja szerint szeretett nagymamája 2006-os halála indította el igazán a függőség felé. Állapota miatt nem egyszer kórházba került, és koncertjeit többször le kellett mondania. Az énekesnő saját maga is elismerte interjúiban, hogy depresszióval és étkezési zavarokkal küzd, bár ő úgy nyilatkozott, hogy nem alkoholista, hanem mániás depressziós. Többször próbált megszabadulni függőségeitől, rehabilitációs intézetbe is elvonult, később állítása szerint drogfüggőségéből kigyógyult, de az alkohol rabságából nem tudott menekülni.
Egyedi stílusa miatt gyakran kritizálták
Winehouse rajongott az 1960-as évek lánybandáiért, és olyan soul-lányegyüttesek megjelenését imitálta, mint a The Ronettes. Kleopátra sminkjét is tőlük vette, fodrászának köszönhetően pedig kialakította a messziről felismerhető méhkas frizuráját. Merész vörös rúzst viselt, vastag szemöldök és erősen kihúzott fekete szemek jellemezték, és külseje miatt a sajtóban gyakran negatív kritikákkal illették, sőt az NME Awards-on 2008-ban a Legrosszabbul öltözött előadó díját is neki ítélték. Tizennégy ismert tetoválása volt, melyek közül többel a családjára, például édesapjára és nagymamájára emlékezett.
Nem szeretek semmi olyat viselni, amit más is viselhet, mert nagyon fontos számomra, hogy kifejezzem magam.”
Drog- és alkoholproblémái a karrierjére is kihatottak
Bár mindössze 23 éves volt, amikor nemzetközi sikerekre tett szert, függősége és egészségügyi problémái karrierjére is rányomták bélyegüket. Turnéi és fellépései során gyakran kifütyülték, mert ittasnak tűnt, botladozott a színpadon, nem emlékezett a dalszövegekre, vagy szimplán egy dal közepén abbahagyta a zenélést, így az is előfordult, hogy a közönség tüntetőleg kivonult a koncertjéről.
2011 júniusában Belgrádban kezdte meg tizenkét állomásból álló európai turnéját, ahol a helyi média botránynak és katasztrófának minősítette koncertjét. Amy részeg volt, nem emlékezett a város nevére, a dalszövegekre, sőt még a zenekari tagok nevére sem. Ezután a turné összes állomását lemondták. Utolsó nyilvános fellépése mindössze három nappal hirtelen halála előtt, július 20-án a camdeni Roundhouse-ban volt: meglepetésszerűen megjelent a színpadon, mert támogatni szerette volna keresztlányát, Dionne Broomfieldet, aki a Mama Said-et énekelte a Wanteddel.
Testvére szerint halálát nemcsak alkoholmérgezés okozta
2011. július 23-án Amy Winehouse-ra testőre talált rá, aki először azt hitte, hogy az énekesnő csak túl sokat ivott és elaludt. A halottkémi vizsgálat kizárta az idegenkezűséget, és megállapította, hogy az énekesnő halálát alkoholmérgezés okozta: a véralkoholszintje halálakor ötszöröse volt a megengedett ittas vezetési határértéknek. 2012-ben újraindították a Winehouse halálával kapcsolatos vizsgálatokat és megerősítették, hogy az énekesnő véletlenszerű alkoholtúladagolásban halt meg.
Húga, Alex Winehouse 2013 júniusában egy interjúban kifejtette, hogy testvére komoly étkezési zavarral, bulimiával küzdött, és az ezáltal okozott fizikai gyengesége is hozzájárulhatott korai halálához.

Amy Winehouse mindössze 27 éves volt, amikor elhunyt, és ezzel örökre bevéste magát azon híres művészek, a 27-esek Klubjába, akik pontosan ennyi idős korukban távoztak az élők sorából.
Amy Winehouse hatása és emléke mai napig él, életét több dokumentumfilmben feldolgozták már, és életművével olyan híres zenésztársait inspirálta, mint Bruno Mars, Emeli Sandé vagy Billie Eilish.