Angolpark, magyar táj
Budapesttől autóval 20 perces út (se) az autópályán, de vonattal is közel van. Avároska közepén elterülő parkot nem nehéz megtalálni, ha mégsem lenne meg, táblák is útbaigazítanak.
A kert nagy kapuján belépve szinte meghökkent minket a látvány: egy szépen gondozott óriási angolparkban egy teljesen angol stílusú kastély áll előttünk. Ott jártunkkor még az idő is stimmelt: szitáló, csendes eső permetezte a fákat…
Az építtetők két évszázada, ha nem is angolok, de dánok voltak, a Brunszvikok, tőlük pedig utóbb Habsburg József főherceg, majd Dreher Antal vásárolta meg akastélyt. Most az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete van benne, ennek köszönheti, hogy nem jutott sok hasonló főúri kastély szomorú sorsára. Belestünk a színes ablaküvegű belső folyosókra is, sőt, a gyerekek az üvegezett verandát is körbefutották néhányszor, ahonnan idegnyugtató kilátás nyílik a parkban lévő kis tóra és szigetre.

Lomb, zene, óvoda
A borongós idő ellenére sokan sétálgattak a parkban. A hely varázsa magával ragadó. Amikor öten is alig érjük körül a kastély előtti csertölgy törzsét, a gyerekek bámulva kezdik felmérni a többi óriást, egyiktől a másikhoz futva: újra és újra próbát kell tennünk. A tóparti négy platán törzse mintha valami óriási torony négy oszlopa volna, a szomorúkőris lombja alatt száraz a föld, sátorként borulnak fölénk az ágak.
A kicsi múzeumba, amely a leghíresebb vendégnek, Beethovennek állít emléket, csak bekukkantunk, majd ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, ide érdemes lesz visszajönni. A kiszűrődő zeneszó segít azért elképzelni, hogy a zeneszerző hogy tölthette itt idejét a csinos Brunszvik lányok mellett.
Meglepő módon a gyerekek leghétköznapibb világa is visszaköszön itt: az óvoda. Brunszvik Terézt az első magyarországi óvodaalapítók közt tartják számon, emlékét érdekes, országosan egyedülálló óvodamúzeum őrzi. Sajnos nem lehet megfogni mindent, pedig szívesen eltologatnánk a százéves játék favillamost…
A közeli cukrászda fagyija után elégedetten kászálódunk vissza a kocsiba: hazafelé én a méltóságos évszázados fákra gondolok, a gyerekek pedig a tágas, futnivaló füves térre és a mesekönyveket idéző soktornyú kastélyra.

Szöveg: Viczián Zsófia, Illusztráció: László Zsuzsi, Fotó: europress

Ez a cikk az Éva magazin 2009. októberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.