A Gyereklélek magazin korábbi cikke.

Ezt az életkort a hisztik felerősödése jellemzi, habitustól függően a kisgyerek ilyenkor próbálkozik a főnökösködéssel – megmondja, hová ülj, melyik nadrágot akarja felvenni és azt is, hogy pontosan mit szeretne ebédre. Összetett gondolatokat és érzéseket azonban nem képes felismerni és szavakba önteni, ezért most segítünk neked értelmezni a helyenként meglehetősen furcsa viselkedését.

Nem néz a szemedbe

Jelentése: „Zavarban vagyok”

Amikor a kisbabád kerüli a tekintetedet, azt igyekszik közölni, hogy elfáradt és szüksége lenne egy kis pihenésre. Ám kétéves kora körül már olyan tudatos érzéseket is képes megélni, mint a szégyen. Azt is érti, ha például te azért vagy mérges, mert ő már megint elvette az öccse játékmackóját. Ha egy kisgyermek nem hajlandó rád nézni, az azt jelenti, hogy tudja, tettével csalódást okozott neked.
Hogyan reagálj: Nyugtázd egyszerű, rövid mondatokkal, amit a gyermek rosszul csinált – „nem tépjük szét a könyvet”, „nem lökdösődünk” –, és ajánld fel neki, hogy tegye jóvá, vagyis például megragaszthatja a könyv lapját, vagy megölelheti a síró társát. Tudasd vele, hogy mindenki követ el hibákat, az a fontos, hogy ezeket kijavítsuk.

Eltakarja az arcát, ha számára idegen személlyel találkozik

Jelentése: „Szégyenlős vagyok”

Idézd fel magadban a legutóbbi olyan alkalmat, amikor olyan társaságba mentél, ahol egyetlen lelket sem ismertél. „Valahogy majdcsak elleszek ezekkel az emberekkel. Na jó, ő egész szimpatikus; odamenjek beszélgetni vele, vagy inkább mégse?” És fogtál egy pohár bort, hogy a kezedet is lekösd. Hasonló esetlenség tükröződik totyogód viselkedésében is, csak épp az ő korának megfelelően. Vannak gyerekek, akik a pólójuk szélét rágcsálják, vagy a nadrágjukat rángatják, megint mások a lábadba kapaszkodnak, az ujjukat szopják, vagy a földre borulnak, és a kezükbe temetik az arcukat.
Hogyan reagálj: Szelíden csalogasd ki a kis csigát a házából. A kisgyerekek a szüleiktől várnak tanácsot arra vonatkozóan, hogyan viselkedjenek új helyzetekben. Engedd le a válladat, mosolyogj, köszönj az új ismerősöknek, és bátorítóan szorítsd meg a gyerek kezét. Ebből tudni fogja, hogy a körülmények biztonságosak és barátiak. Hagyj neki időt a „bemelegedésre”.

Az összes plüssállatát magával akarja vinni az ágyba

Jelentése: „Félek”

Korábban a pici egyszerűen csak bebújt a hálózsákjába, és már aludt is. Most meg hirtelen olyan mennyiségű komfortot adó tárggyal akarja körbevenni magát minden este, hogy az ágya úgy néz ki, mint egy modern művészeti installáció. Ebben a korban nincsenek éles határok a fantázia és a valóság között, és a szekrény olykor szörnyekkel telik meg. Az ismerős tárgyak körében a gyermek biztonságban érzi magát álomba szenderüléskor, és akkor is, ha az éjszaka közepén felriad.
Hogyan reagálj: A kétévesek azt is valóságnak érzékelik, amit csak elképzeltek, így aztán az nem segít, ha megmutatod, hogy semmi sem motoszkál a szekrényben. A kicsi mindössze megállapítja majd, hogy te nem látod a szörnyeket, amelyek nyilvánvalóan ott vannak. Csak hagyd, hogy megnyugtató alvótársakkal vegye körül magát. Ha attól félsz, hogy ő maga fog miattuk leesni az ágyról, próbáld észszerű keretek közé szorítani az állatseregletet: kérdezd meg a gyereket, melyik három kedvencét választja ma éjszakára.

Elbújik, amikor a nagydolgát végzi

Jelentése: „Egyedül akarok lenni” és „Hamarosan szobatiszta leszek”

Ez a szemérmesség két dolgot jelez: egyrészt a gyerek érzi, hogy kakilnia kell és tudja, hogy mindjárt beindulnak a bélmozgások, másrészt megfigyelte, hogy a felnőttek egyedül, elvonultan végzik a dolgukat. Mindkét jel arra utal, hogy a gyermek készen áll a bilire szoktatásra. Főleg, ha azonnal megkér, hogy cseréld ki a kakis pelenkát.
Hogyan reagálj: Bátorítsd az elvonulásra, de terelgesd a vécé felé. Ne erőltesd, hogy üljön rá, egyelőre már önmagában az, ha a gyereket a ház megfelelő helyiségébe juttatod, jó eredmény.

Teljesen megkattan – dobálja az ételt, verekszik, játékokat tör-zúz

Jelentése: „Rossz passzban vagyok”

A tombolás csupán válasz egy adott helyzetre. Amikor az ennyi idős gyerekek kibuknak, általában azt akarják mondani, hogy „unatkozom”, „fáradt vagyok” vagy éppen „figyelj rám!”.
Hogyan reagálj: Próbáld meg kitalálni, mi zajlik benne. Ha szétunja magát, tegyétek félre a kirakót és játsszatok együtt, vagy menjetek ki a parkba – egy kis környezetváltozás nem árthat. Mutass neki valami meglepőt – egy madarat, amely az erkélyre szállt –, vágj vicces képet, kezdj bele egy izgalmas mesébe: egyszóval zökkentsd ki. Ha semmi sem működik, állítsd ki – ültesd egyedül egy kijelölt helyre – két percre. Ezzel egyértelműen azt üzened számára, hogy nem vagy hajlandó beletörődni a helytelen viselkedésbe. Aztán állj elő valami játékötlettel, amely mindkettőtök számára szórakoztató lehet.

Kiborul, miközben tálalod a tejbegrízt, amit az imént ő kért

Jelentése: „Most akarom!”

A babák alapból türelmetlenek, ami egyébként a túlélésüket szolgálja. Nyűgösködnek és ordítanak, hogy azonnal táplálékhoz jussanak. Azonnal tiszta pelenkát kapjanak. Azonnal elaltassák őket. Amikor totyogód képtelen visszafogni magát, az figyelmeztetés, hogy bár úgy nő, mintha húznák, a tojáshéj még bizony ott van a fenekén. A prefrontális kortex, vagyis az önkontrollért – így a késleltetés képességéért is – felelős agyi terület csak valamikor 2 és 7 éves kor között kezd el drámai ütemben fejlődni.
Hogyan reagálj: Ne akard minden igényét azonnal kielégíteni és hipersebességgel teljesíteni minden kívánságát. Ehelyett mondd el, hogy hallottad a kérését, és mihelyst lehetséges, megkapja, amit akar. Aztán tudósítsd lépésről lépésre, hogy éppen mit is csinálsz: „Anya most elmosogat, aztán megtörli a kezét, kinyitja a hűtőt és tölt neked almalevet”. Azzal, hogy ragaszkodsz ahhoz, hogy megvárja, míg sorra kerül, egy nagyon értékes készséget – nevezetesen a türelmet – sajátít el.

Amikor az öledbe vennéd az unokaöcsédet, azt üvölti: „Neeem! Az én anyukám!”

Jelentése: „Több figyelmet akarok”

A „matrica”-viselkedés annak a jele lehet, hogy a gyermek úgy érzi, nem kap tőled elegendő figyelmet, különösen, ha hosszú órákon át dolgozol, vagy éppen kistestvér érkezett a családba. Mellesleg ez a „kisajátítósdi” a kétévesed épp szárba szökkenő éntudatának lényeges alkotóeleme. Az „enyém, enyém, enyém” időszak meglehetősen idegesítő, de igazából jó dolog, mert azt jelenti, hogy a totyogód jól halad önmaga megtalálásának útján. Ebben az időszakban a gyermek énképe a számára legértékesebb dolgokhoz kötődik, és hát anya mindig kéznél van.
Hogyan reagálj: Öleld meg a gyermeket, és mondd el neki, hogy természetesen az ő anyukája vagy és nagyon szereted őt. Kihasználhatod ezt a pillanatot az osztozkodással kapcsolatos rövidke tanításra is. „Én a te anyukád vagyok, nem a Boldié, de más gyerekekhez is lehetek kedves és köszönhetek nekik.”