Rágózz, és még 11 jól bevált praktika enyhe reflux ellen

Normál esetben a lenyelt falat a nyelőcsövön át az alsó záróizom megnyílása után a gyomorba kerül, a záróizom pedig szépen ismét záródik. Ám ha ez nem történik meg tökéletesen, a gyomorszáj tartósan nyitva maradhat és a gyomortartalom visszaáramolhat a nyelőcsőbe. Ez a reflux, vagyis szó szerint újrafolyás.
A nyelőcső nyálkahártyája azonban nincsen felkészülve arra a savra, amelyet a gyomor termel az emésztéshez. Ha ez a sav tartósan a nyelőcsőbe kerül, akkor károsíthatja annak nyálkahártyáját: irritáció, gyulladás, felmaródás következhet be, majd ezek szövődményei is.
A legtipikusabb tünet a gyomorégés, amely legtöbbször a mellkasban, a gyomorszájnál jelentkezik (ezért előfordul, hogy az érintett először szívpanaszokra gyanakszik). Előfordulhat, hogy kis mennyiségű gyomortartalom a garatba, szájba is visszaáramlik. A nyelési nehezítettség sem ritka.
A reflux jellemző a túlsúlyos embereknél, a nyelőcső záróizmára alulról nehezedő nyomás miatt. A panaszok leginkább étkezések után, nagyon hideg vagy forró ételek fogyasztásakor jelentkeznek. Tipikus, hogy laposan fekvő helyzetben erősödik, illetve a hasüregi nyomást fokozó helyzetekben, például köhögéskor.
A reflux egy krónikus betegség, ami kiújulásra hajlamos. Ha már hosszabb ideje tapasztalod a tüneteket, érdemes orvossal kivizsgáltatnod magad.