JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Toxikus anya-lánya kapcsolatok: „engem már a hasában utált, sokszor elmesélte, milyen csúf voltam, mikor megszülettem”

Borítókép: Toxikus anya-lánya kapcsolatok: „engem már a hasában utált, sokszor elmesélte, milyen csúf voltam, mikor megszülettem” Forrás: Getty Images
Anya szeret, gyerek viszontszeret – ez a világ rendje. Szeretetük olyan természetes, mint a napfény vagy a szél. Vagy mégsem? Két igaz történet következik, a családi szekrény mélyébe rejtett csontvázakkal. Két anya-lánya kapcsolat, amelyben a szeretet, ha létezett is valaha, csúnyán elfajult, alattomos, pusztító erővé lett.

Ez a cikk az Éva Magazin 2013-as 12. lapszámában jelent meg először „Rettenetes anyák, rettenetes lányok " címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

IRÉN TÖRTÉNETE

„3 éves voltam, amikor anyám elém állt és hisztérikusan a képembe üvöltötte, hogy világgá megy. Erre behoztam a kabátját és a kezébe nyomtam, menjen Isten hírével. Még most, évtizedek múlva is gyötör a bűntudat: hát lehet szeretni egy ilyen gyereket?” Hallgatom a rémtörténetet, nem akarom elhinni. Nem emlékszel semmi jóra? Egy simogatásra, egy mondatra, amiben meg tudsz kapaszkodni? »Semmire« – feleli. Arra emlékszem, hogy karácsony van, állok, hatéves kislány, a fa mellett, anyám az ágyra borulva zokog, és én vele bőgök. Apám vérző arcát nézegeti a tükörben, felsebezte a tányér, amit anyám hozzávágott. Vagy a konyhában jajgatok, mert megvert az anyám. Nyoma sem volt a mi életünkben szeretetnek.

Forrás: Getty Images
Sok anya-lánya kapcsolat meglehetősen viharos.

Irén anyja, Teri egy Pest környéki kisvárosban élt, 19 éves korában ment férjhez egy 32 éves lemezgyári művezetőhöz. Hamar megszületett az első gyerek, Judit, aztán a második, Istvánka. A férj szüleinél laktak, a fiatalasszony nem léphetett ki egyedül a házból, árgus szemek őrizték. Túl fiatal és tapasztalatlan volt, hogy felvegye a harcot az anyakirálynővel. Tiltakozásul egyszer felvágta az ereit, ennél több nem tellett tőle. A tulajdon anyja se állt mellé, csak annyit mondott: Lányom, a férjed mellett a helyed. A férje azzal fenyegette, kikészíti, ha valakinek panaszkodni mer az életükről. Egyszer eleresztették egyedül a fogorvoshoz, s ott megismerkedett egy férfival, aki a szárnyai alá vette és bérelt neki egy szobát. Teri hamarosan teherbe esett az új férfitól, a gyereket – hitte ő – kikapartatta, ám félidőben a magzat megmozdult a hasában. Addigra már Pesten tengődött. Megszülte a harmadik gyermekét, egy kisfiút, Jancsit, de 8 hónap elteltével állami gondozásba adta, mert az apja nem vállalta, neki pedig nem volt hol laknia. Attól kezdve már három gyerek után sóvárgott.

Elhelyezkedett egy gyárban, munka után rohant Vácra, hogy a kerítésen át meglesse a kis Jucót és Istvánkát, hétvégén pedig Kaposvárra vonatozott a harmadik gyerekhez. Beadta a válópert, de a bíróság persze az apának ítélte a gyerekeket. A válás kimondása után ismerkedett meg Irén apjával. Összeházasodtak. „Apám megígérte, hogy magukhoz veszik a gyerekeket, de ebből nem lett semmi. Még felnőtt korukban is elüldözte őket, ha eljöttek látogatóba. Anyám halála után megkérdeztem tőle, miért nem tartotta meg az ígéretét, hiszen az egész házasságuk emiatt ment tönkre, de csak ez volt a válasz: »Így láttam jónak." És tényleg, Jucó és Istvánka jól megvoltak az apjukkal, kiegyensúlyozott életet éltek. Anyám Jucó elsőáldozása után, a templom kapujában megszólította a lányát, mire a gyerek kiabálni kezdett: »Segítség, gyilkos!« Jancsi a gyermekotthonból nevelőszülőkhöz került, beilleszkedett az új családjába, s a gyámhatóság felszólította anyámat, hogy ne látogassa többet.

Forrás: Getty Images

Engem már a hasában utált, el is akart vetetni, de apám nem engedte. Hányszor elmesélte, milyen csúf voltam, amikor megszülettem, és apám hogyan csókolgatta a ráncos, vörös talpamat, még azt se bánta, hogy lány vagyok... Anyám képtelen volt feldolgozni és elfogadni a szégyeneit, a traumáit. Ehhez szeretet kellett volna, ő pedig nem tanult meg szeretni. Utálta és büntette magát, így aztán minket is. Mindenkit zsarolt, mindenhez feltételeket szabott. Engem kivett a gimnáziumból, mondván, hogy továbbtanulni a fiúknak kell. Vagy nem okult a saját életéből, vagy azt akarta, hogy én is annyit szenvedjek, mint ő. Ahogy felnőttem, elköltöztem otthonról és munka mellett szereztem két diplomát. A lakásomra is fájt a foga, abban reménykedett, hogy kimegyek külföldre, és az övé lesz. Mindent megtett, hogy a féltestvéreimmel ne tartsam a kapcsolatot. A lányomat csak 7 éves korában tudtam neki bemutatni. Egy volt tanárnőm azt mondta, soha életében nem látott senkit, aki a saját gyerekének olyan elszánt ellensége lett volna, mint az én anyám. Nem, nem haragszom már rá, szánom szegényt, rémes élete volt. Én nem adtam tovább a lányomnak a szörnyeket, amelyek kínozták őt. Rebeka kamasz korában egyszer azzal fordult hozzánk: »Bárcsak mások is tudnának úgy szeretni engem, mint ti.« Jót akart mondani, de még ma is fáj.

ZUZU TÖRTÉNETE

Zuzu nem könnyű természet, aki ismeri, csak legyint: az a nő pszichiátriai eset! A család nem bánja, hogy valahol külföldön él és nem itthon keveri a bajt. Margitot, az anyját már úgyis elüldözte a másvilágra, az örökséget megkaparintotta. A család tele van nehéz emberekkel: az apa önimádó figura zűrzavaros nőügyekkel, az anya bigott vallásosságba menekült és szenvedélyesen gyűjtögetett, az otthonuk úgy nézett ki, mint egy szeméttelep, lépni sem lehetett a kacattól. Közben Margit kiváló, elismert óvónő volt. Nem az a mosolygóskedves fajta, akihez odabújnak a gyerekek, inkább hideg, intellektuális típus, de mindenre és mindenkire kiterjedt a figyelme, ezért rengeteg szakmai elismerés érte.

Zuzut a szülei különleges gyereknek tartották. Csodapofa – mondták, amikor hároméves korában szétvágta a kedvenc maciját, csak hogy ne kelljen odaadnia a kistestvérének. Egyéniség – mondták, amikor 15 éves korában azzal fenyegette meg a nagyanyját, hogy kiugrik a fürdőszobaablakon, ha elmegy, és már kezdett is mászni kifelé. Fantasztikus – mondták, amikor egy vendéglőben, a nagycsaládi összejövetelen az immár felnőtt Zuzu mindenkinek megtiltotta, hogy kólát rendeljen, mert a kisfiának nem volt szabad kólát innia. Egyszer egy rokon megkérdezte az akkor már kétgyerekes Zuzutól: Nem gondolod, hogy van más ember is, aki éppolyan érzékeny és különleges, mint te? – Olyan nincs! – csattant fel Zuzu, és soha nem bocsátotta meg a kérdést. A racionális, a testi érintkezésben visszafogott Margit szerette ugyan Zuzut, de nem babusgatta, nem ölelgette, hanem tanítgatta, „foglalkozott vele”, amit a kislány így fordított le: nem szeret. Más volt a szeretetnyelvük, a gyerek nem értette az anyját, ezért haláláig felhánytorgatta neki, hogy nem szereti. Ördögi kör volt ez: a szülők rákényszerültek, hogy bizonygassák a szeretetüket, vagyis mindent eltűrtek Zuzutól, s kitöréseire soha nem adtak normális választ. Zuzu beteg, mondták az öccsének, ne bántsd! Zuzu persze a nem reagálást is az érzelmek hiányának tudta be, és legközelebb még durvábban provokált, de hiába: a család lapított és kerülte a konfliktust.

Anyja szenvedett, de nem talált kulcsot a lányához. Amikor Zuzu és a férje disszidáltak, végleg kicsúszott Margit lába alól a talaj. Óriási fájdalom és kudarc volt a lánya elvesztése. Még mélyebb vallási tébolyba esett, s végképp elzárkózott az emberek elől. Zuzu szemében az volt az anyja legnagyobb bűne, hogy az apja felesége. Az ugyancsak „különleges személyiség” apjával ugyanis jól kijött. Jártak Operába, moziba, kirándulni, miközben Margit otthon kuksolt vagy templomba rohangált a szelíd, kedves kisfiával. Zuzu azt se tudta soha feldolgozni, hogy testvére született, hát még, hogy az anyja jobban szereti, mint őt (nem szerette jobban, de kénytelen volt megvédeni a két „különleges” személyiségtől).

Forrás: Getty Images

Zuzu hamar felemésztette a férjét, egy életre elmarta tőle a gyereküket, majd ugyanezt eljátszotta a másik házasságával. A kapcsolatait eleinte azzal táplálta, hogy bőven mesélt a rettenetes családjáról, hányatott gyerekkoráról. Nyalogatta lelki sebeit, s közben szaporodtak körülötte a saját áldozatai. Amikor megtudta, hogy a szülei vettek egy új lakást, hazaállított külföldről a két gyerekkel, s anyját egy hónap múlva kipaterolta a Pest közeli nyaralóba, mondván, hogy rossz hatással van a gyerekekre. Később az apa is sorra került – neki egy kis fél szuterén jutott, amit a saját pénzén vett. Margit az élete utolsó éveit a fűtetlen nyaralóban nyomorogta végig. Jelenleg Zuzu újra külföldön él, a család nem tud róla semmit, és ennek mindenki őszintén örül.

A PSZICHOLÓGUS, CSALÁDTERAPEUTA VÉLEMÉNYE

Süle Judit pszichológus, miután megismerte Irén és Zuzu történetét, ezt mondja: „Az anya-gyermek kapcsolatot nagy mértékben az anya kötődési mintája, vagyis saját anyjával való kapcsolata határozza meg. Az anyák az esetek túlnyomó többségében azt adják tovább lányaiknak, amit saját anyjuktól láttak, illetve – és ez végső soron ugyanaz – az ellenkezőjét. Ezt színesíti természetesen az anya személyisége, temperamentuma, jellemének érettsége. A leggyakrabban előforduló szituáció az, hogy kamaszkorban az anya rivalizálni kezd serdülő lányával. Ezt a helyzetet sok mese megjeleníti, mint a Hófehérke vagy az Aranyhaj. Ha az anyának nincs kellő önismerete, nem elég érett, nőiségét valamilyen oknál fogva nem képes megélni, akkor nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy miközben a lánya nőisége éppen kibomlik, ő már az élete dereka felé halad. Az olyan anya, akinek önértékelése nincs rendben, kritizálja, leértékeli a lányát, hogy ezáltal saját magát kompetensebbnek, jobbnak lássa. Az az anya pedig, aki az átlagosabbnál szorosabb kapcsolatot épített ki a lányával, mert így hozzájutott ahhoz az intimitáshoz, amit a férjével nem tudott kialakítani, büntetni kezdi lányának kamaszkori leválási törekvéseit, s ez sok kon iktushoz vezet. A megoldás természetesen a kellő önismeretben rejlik. Az anya, a felnőtt legyen képes kettőt hátralépve szemlélni a lányával való kapcsolatát, és ne csupán reagáljon egy-egy konkrét helyzetben. Másrészről az már a felnőtt lány felelőssége, hogy mit kezd az anyjához fűződő érzéseivel. Felnőttként anyánkra mutogatni szintén éretlenségre utal.”