Ahogyan korábban meséltem már, az első trimeszter ikresként nem sokban különbözött attól, amit bárki átél, aki valaha szembesült a terhességi teszten megjelenő két kis csík utáni hetek ambivalens érzelemcunamijával. Talán annyiban más, hogy a hormonok kétszeresen dolgoznak, miközben az ember próbál barátkozni a gondolattal, hogy egyszerre két apró lényt hordoz a testében. Ebben segítségére van a vizsgálatokhoz szükséges, fehér terhesgondozási (kis)könyv, amire már az elején - mint egy stigma - rákerül golyóstollal a gemini felirat.

Az ikerterhesség tehát már ilyen korai szakaszában is feltűnést kelt, de ha szerencsénk van, megússzuk durva rémtörténetek nélkül a házi- és nőorvos, a szív és genetikai ultrahangos orvos, a védőnő, valamint a különböző laborok várótermeiben eltöltött időt. Természetesen vidám és megható történetek is előkerülnek ilyenkor, és olyan is lesz, aki nagyot sóhajt, és elábrándozik azon, bárcsak vele történne mindez. Ettől az ember szíve kicsit összefacsarodik, és nagyon szerencsésnek kezdi érezni magát.

Viszont a sokféle vizsgálathoz tartozó várakozásoknak köszönhetően ilyenkor van idő elgondolkodni azon is, hogy milyen szükségszerű lépéseket érdemes megejteni a 12. hét után.

Hogyan hozzuk nyilvánosságra az ikerterhességet?

Tetszik vagy sem, látszik vagy nem, egy ponton ugyanis ideje felfedni a titkot, amit előtte gondosan rejtegetünk a világ elől. Be kell jelenteni a munkahelyen, el kell mondani a családnak, és ha még nem tetted meg, eljön az ideje, hogy megoszd a hírt a már meglévő gyereke(i)ddel is. Persze mindenkinek másmilyen tálalásban érdemes felvezetni a hírt, de a mondandó lényege ugyanaz.

Nem hittem volna, de valóban döntő többségben így volt, kivéve persze azokat, akik igyekezték palástolni a sokkot az arcukon, illetve azokat is, akik az első perctől imádták az egész helyzetet és nem győzték bizonygatni, mennyire izgalmas, ami velünk történik. Hogy az ikres ismerősök mit szóltak, arról már írtam korábban, dehát ők nagyon kevesen voltak, és javarészt én magam kutattam fel őket, hogy segítsenek már tanácsot adni, mire készüljünk - azonkívül, hogy mindenből kettő kell majd egy helyett.

Persze itt az ikresség másodlagos, a legfontosabb, hogy mindkét fél transzparens legyen. Ők készüljenek fel arra, hogy mi várható, meddig dolgozol, hogyan és mennyi időre tudnak pótolni, és persze látnod kell neked is, nagyjából mire számíthatsz és meddig szeretnél/tudsz elmerülni a babázásban. Ikreknél és többedik gyerek(ek)nél annyiban árnyalódik a helyzet, hogy egyrészt már tisztában vagy vele, mivel jár, ha évekig kiszállsz a látható munkából (hogy fejest ugorj a láthatatlanba), másrészt mégsem tudod, hiszen fogalmad sincs, milyen egyszerre két csecsemőt ellátni (akár egy nagyobb, már bejáratott életmóddal rendelkező gyerek mellett).

Ezeket a dilemmákat meg is osztottam a melóban, ahol korábban még senki sem ment szülési szabadságra - lévén rajtam kívül csak gyermektelen, fiatal férfiakból áll a kollektíva - így együtt próbáltuk kiokoskodni, hogyan tovább. A gyakorlati kérdéseken felül azonban mindenki nyugiban hagyott, és ez a legkevésbé sem zavart. Kifejezetten örültem neki, hogy nem kell csevegnem babakocsikról, ultrahangokról, kiságyakról, ehelyett megpróbáltam tudatosan kiélvezni a munkában töltött utolsó hónapokat. Mivel tényleg egyik vizsgálatról a másikra kellett mennem a forró nyári és kora őszi hónapokban, így az iroda maga volt a nyugalom légkondicionált szigete.

A család bezzeg nyüzsgött ezerrel, amikor kiderült a nagy hír. Nálunk ilyesmire még nem volt példa, így a tóba dobott kőhöz hasonlóan egyre nagyobb hullámokat gerjesztettek az ikerbabák. Mindenki próbált logikus magyarázatot találni a jelenségre, apai ágon az egy generációval korábban született ikrekre hivatkoztak többen, mások kötötték az ebet a karóhoz, hogy ez csak az anya vonalán öröklődhet... A valóság ennél prózaibb, hiszen gyakran semmi különös oka nincs a duplázódásnak - egyszerűen úgy dönt a szervezet, hogy kettéoszt egy petesejtet, vagy épp egy helyett kettőt aktivál. Hajlamosak vagyunk elfelejteni a tényt, de attól még igaz: nem minden kérdésre létezik válasz, és nem minden ikerterhesség mögött áll lombik, genetika vagy más, tudományosan megmagyarázható indok. Sőt, egyes feltételezések szerint számos terhesség indul ikresnek, csak menet közben komplikációk adódnak :(

A szülők, nagyszülők, tesók után jött el az ideje nálunk annak, hogy beavassuk a leginkább érintett személyt: az ötéves kisfiunkat is. Azt hiszem, ez az életben a legszemélyesebb események egyike, ugyanakkor eget-földet rengető is, sok családban talán az első komoly változás, ami egy gyerekkel történik. Szerencsére a miénk jól fogadta a kanyart, talán még örült is, hogy végre választ kap rá, miért olyan kimerült, defókuszált, agyonhajszolt az anyja mostanában, miért nem emeli már fel, és miért rogy le a kanapéra nagyokat sóhajtva minden áldott délután a korábban megszokott közös játék helyett.

Az első sokk után aztán szép lassan mindenki megemésztette a hírt. A hátralévő hónapok tökéletesnek bizonyultak arra, hogy megpróbáljunk felkészülni a gyakorlatban is. Mi, felnőttek bútorokat adtunk-vettünk, lebonyolítottunk egy tisztasági festést, a szóló babakocsit ikerre cseréltük, plusz kiságyat kunyeráltunk, babahordozási tanfolyamra mentünk, és elkezdtünk méricskélni: az autót, a lakást, a szobákat. A kisfiunk a legóit féltette, jó előre bedobozolta őket, nehogy a jövendőbeli kistesók hozzáférhessenek.

Méretezés

A legók megmentése előtt azonban akadtak fontosabb dolgok is. Miközben a gyerek számára rendelkezésre állt egy kifejezetten erre a helyzetre készült, tematikus mesekönyv, nekem felkészületlenül kellett szembenéznem a testméretek egyre gyorsuló változásával. Eleinte nem volt ugyan nagy különbség az első, egy gyerekes várandóssághoz képest, de ez nem maradt sokáig így. A második trimesztertől kezdve folyamatosan szűkültek a korábban kényelmesen viselhető terhesruhák, még akkor is, ha a hasamon kívül máshol nem lettem nagyobb. Szerencsére a növekedéssel párhuzamosan visszatért az energia is, ami sokat segített abban, hogy lendületbe jöjjek és megpróbáljam kiélvezni ezt a nem mindennapi várandósságot.

Ezen a ponton biztatnék arra minden kedves olvasót, hogy ha épp gyereket tervez/vár és nincsenek egészségügyi problémái, valamint az orvosa is rábólint, ne adja fel a mozgást, mert a saját életét könnyíti meg vele. Szó szerint, hiszen nemcsak az egyre növekvő súlyt, de a lelki terheket is könnyebb így cipelni, sőt, szülés után is gyorsabb a regeneráció, és vidámabb az élet. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, sem megszakadni a nagy igyekezetben. A mozgás az mozgás, akkor is, ha sétál az ember, úszik néha vagy kikeresi a Youtube-on az aktuális állapotához és hangulatához illő, ingyenes videókat. Akinek meg már van nagyobb gyereke, az egyébként se nagyon ül le… Mindenesetre az ikerterhességnek alapvetően nem kell akadályt jelentenie abban, hogy néha sportoljon az ember, és igazán megéri - legalábbis engem még a nyolcadik hónapban is kihúzott az időnkénti mélypontokról. A derékfájdalmak éppúgy mérséklődtek a heti 1-2 tornával, mint a terheshormonok okozta álmatlanság, vagy a kimerültség.

És a millió dolláros kérdés: lesz ez még nagyobb?

Ahogy egy lufit sem lehet túlfújni, mert egyszer kippukad, úgy a végeláthatatlannak tűnő várandósság is véget ér egyszer. Az addig tartó úton azonban az ember lépten-nyomom szembesül a millió dolláros kérdéssel: hűha, lesz ez még nagyobb? Természetesen ilyenkor a has méreteire gondolnak, a válasz pedig általában teljesen felesleges. Jótanács: húzzuk ki magunkat és vállaljuk büszkén, hogy isten tudja, mekkora lesz, de egyszer biztosan eléri a maximumát! Nálam ez a pillanat decemberben jött el, ahogy előzetesen számítani lehetett rá.

Az ikreseket általában felkészítik arra, hogy nagy eséllyel nem tudják végigvinni a várandósság negyven hetét. Gyakori a koraszülés, hiszen több a gyerek, kisebb a hely odabent (és az is folyamatosan fogyatkozik). Az általános tanács nagyjából az, hogy amíg lehet, maradjon az Anya és a gyerekek egyben - ha ennek az az ára, akkor állandó kórházi jelenlét formájában.

A szülés módja Magyarországon szinte kizárólag császármetszés. Külföldön gyakoribb, hogy ikrek természetes úton érkezzenek a világra, de ritka, hogy pl. mindketten (hárman) a megfelelő irányban álljanak, ha pedig nem fordulnak meg, akkor a legtöbb orvos inkább nem kockáztat. Még tankönyvi ikerterhesség esetén is gyakori a programozott császár, ez ellen sok kismamának semmi kifogása nincs: ikreknél mindenki szeret inkább biztosra menni, alaposan fel- és előkészülni, ami persze teljesen érthető. Az én időpontom karácsony és szilveszter közé esett, de kimondatlanul is sejtettük mindannyian, hogy ezek a babák azt már nem fogják megvárni. Állami kórházban készültem a szülésre, választott orvosomat - akinél már született egy gyerekem - nem vihettem magammal a szülésre, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz.

Végül a két kisbaba a kiírt időpont előtt két héttel, a 36. hét végén indult el. Kivárták, hogy aznap megejtsük még a szokásos, szombati piacozásunkat és kényelmesen megebédeljünk - amennyire a szülést már jósló, hetek óta tartó derékfájás, szédülés, hányinger ezt lehetővé tette - sőt, még az összepakolásra is jutott idő. Amikor elfolyt a magzatvíz, igyekeztünk nem pánikba esni:

Ezek után kocsiba ültünk, és pillanatok alatt a szülőszobán, majd a műtőben találtam magam. Talán a telihold volt az oka, talán más, de az ikrek nem engedtek sokat várakozni, a kórházba érkezést követő második órában már személyesen is megismerkedhettünk velük.

A szülést/műtétet most nem minősíteném, akinek volt már császármetszése, az tudja, milyen, akinek nem, az meg ne is tudja meg. Nagy hasi műtétről van szó, ahol percek alatt történik minden: az embert felvágják, kinyitják, mint egy zsebet, és onnan villámsebességgel kihalásznak akár egy, két, három gyereket is - a különbség mindössze pár perc. Az orvosok számára ez ugyanolyan munka, mint az összes többi, egy szülészeti klinikán pedig futószalagon jönnek és mennek a császáros anyukák és babáik. Pikk-pakk történt velünk is minden.