Március 8-tól már megvásárolható a 2024-es tavaszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Ma már tudományos kutatások is igazolják, hogy a természet lelkileg és fizikailag is pozitív hatással van ránk, felnőttre, gyerekre egyaránt. A természetben töltött idő csökkenti például a stresszt, a vérnyomást, oldja a feszültséget, javítja a hangulatot és a koncentrációt, de mérsékelheti a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral érintettek magatartási problémáit is.

A SZABAD JÁTÉK VARÁZSA

A természet közelsége a gyerekek egészséges fejlődéséhez is elengedhetetlenül fontos, ennek ellenére mégsem állunk ezen a téren túl jól. Richard Louv 2005-ben írta meg a Last Child in the Woods című könyvét, amely azt járja körül, hogy milyen következményei vannak az egyénre és a társadalomra nézve annak, hogy a gyerekek – különösen a városban élők – nem töltenek elég időt a természetben. Louv nevet is adott a jelenségnek, természethiány-zavarnak nevezte azt el, amelynek számos következménye van a fokozott stressztől kezdve a vitaminhiányon és az elhízáson át a figyelemzavarig.

Az idősebb generációk gyerekként még jóval több időt töltöttek a természetben, mint a mai gyerekek, és különösen a szabad játékra volt sokkal több lehetőségük. Nem voltak még kütyük, amelyek otthon tartották volna őket, és akkoriban a szülők is jobban teret engedtek a gyerekeknek, nem figyelték árgus szemmel minden lépésüket, hagyták őket fára mászni, patakban tapicskolni, pocsolyába ugrálni (csak azt kérték, sötétedés előtt érjenek haza, lehetőleg épségben). Mára azonban nagyot fordult, és sajnos veszélyesebbé vált a világ, így a szülők radarján kívüli szabad játékot egyre kevesebb gyerek ismeri.

A TERMÉSZET NEM EGY FILM

Sok gyerek érdeklődik a természet iránt, és sokan sokat is tudnak róla. Ismerik a kihalt dinókat, a tenger mélyének varázslatos élővilágát, tudják, hogy az esőerdők egyre fogyatkoznak. A távoli kontinensek élővilágát közel hozza hozzájuk a képernyő, de mindeközben vajon a szomszédos kiserdő vagy patakpart gombáit, parányi rovarait, vagy a fában odút véső harkályokat is ismerik? Vagy kifekszenek-e nyaranta a fűbe, és nézik-e az égen úszó felhőket, miközben tücskök ciripelnek körülöttük?

„A gyerekek számára ma a természet valami olyasmi, amit távolról megfigyelünk, amit úgy fogyasztunk, mint egy filmet a moziban” – mondta Louv egy interjúban.

Szülőként teremtsünk lehetőséget a gyerekek számára, hogy találkozhassanak a természettel, elmélyülhessenek benne, belefeledkezhessenek. És ehhez nem kell feltétlenül meseszép távoli tájakra elutazni, akár a közeli parkban, az utcán vagy a kertben is meg lehet ezt tenni, a természet mindenütt ott van, és mindenhol szorosabbá fűzhetjük a vele való kapcsolatot.

Figyeljük meg például, hogy a napszakok, évszakok ritmusával milyen változások történnek körülöttünk, az időjárás-előrejelző app böngészése helyett először inkább menjünk ki és nézzünk fel az égre, de kertészkedés közben is tetten érhetők a természet apró csodái, a talajban élő földigilisztáktól kezdve a levéltetveket nagy étvággyal fogyasztó katicabogarakon át a növények változásának nyomon követéséig.

„EZ JOBB, MINT A TÉVÉ!”

Tóthné Becsei Katalin, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pilisi Len Látogatóközpontjának vezetője sok éve dolgozik már környezeti nevelőként, így személyes tapasztalatai vannak arról, hogy milyen a mai gyerekek természethez fűződő viszonya.

„Az óvodás és kisiskolás korú gyermekek ösztönösen nyitottak a természet szépségei iránt, rájuk igazán hálás korosztályként tekintünk. Egy-egy túra alkalmával számos rácsodálkozás szemtanúi lehetünk, mely számunkra is mindig nagy élményt jelent. A legtöbb túra valójában egy közös élmény- és ismeretgyűjtés. Azt szoktam mondani, hogy a kisgyerekek ösztönösen bölcsek és természetszeretők. Érdeklődésüket könnyű felkelteni és a pozitív visszajelzés is hamar megérkezik tőlük. Kolléganőmmel kedvenc visszajelzésünk egy elsős csapattól érkezett, mikor így kiáltottak fel: »Ez jobb, mint a tévé!« A mai gyerekek szájából ez nagy dicséretnek számít.”

Kati, mint mondja, környezeti nevelőként hivatásából fakadóan életben tarthatja gyermeki, játékos énjét. Ami jól is jön, mert a mai gyerekeket gyakran kell kalauzolni abban, hogy a természetjáráshoz kötődő élményekbe bele merjenek vágni, bizonyos dolgokat ki merjenek próbálni. „Amiket nekem a szüleim, nagyszüleim mutattak, az a mostani generációknak sokszor teljesen újnak számít. Ilyen például a téli pocsolyán a vékony jéghártya roppantása, vagy eső után a tócsába taposás, egy nyári mezítlábas séta, amikor a lábujjainkközött jön fel a sár. Ha az ember felnőttként egyszer csak túra közepén leveszi a cipőjét, ne lepődjön meg, hogy úgy néznek rá, mint egy idegen bolygóról érkezőre. Megnyugtató, hogy csak néhány percnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy népes mezítlábas sereg kövesse az embert.”

A kiskamaszok, kamaszok köre már nehezebben megnyitható korosztály – mondja Kati, de ha sikerül megragadni a figyelmüket, akkor velük is élmény a túra. „Amikor megérkezik hozzánk egy kamaszcsapat, van köztük mindenféle karakter, divatőrült, bakancsos rocker, deszkás, kék hajú és még sorolhatnám. Köszönünk, majd szolidan méregetve nézzük egymást. Hogyan oldjuk fel a kínos csendet a túra elején? Elfogadással, hogy sokfélék vagyunk mi magunk, emberek is, akárcsak a természeti rendszerek, amelyeknek a stabilitását is a biodiverzitás, a sokféleség adja. Minden élőlénynek megvan a maga szerepe a természetben. Ha ezt a gondolatsort sikerül végigvinni, akkor a kamaszoknál igazi sikernek tekinthető, ha a túra végére kapunk egy félig odavetett mondatot arról, hogy mondjuk a barna százlábú milyen érdekes, különleges lény volt a túrán.”

MI LEGYEN A KÜTYÜKKEL?

De hogyan lehet egy kamasz érdeklődését felkelteni a természet iránt? „Kamaszoknál az extrém, meghökkentő tények, humoros, cinkos fordulatok tudják áttörni az ingerküszöböt. Próbára tehetjük az állóképességüket is, kamaszokkal már bátran be lehet vállalni nagyobb túrákat. Velük már bonyolultabb természeti összefüggéseket is lehet taglalni. Ha partnerként kezeljük őket és meghallgatjuk a véleményüket, szórakoztató a velük töltött idő” – mondja Kati. Ennél a korosztálynál mindig felmerül az okos eszközök túlzott jelenléte is. „Itt jön ismét elő a nyitottság. Számomra például hiába jelenti a természet a békét, a rekreációt, és eszem ágában sem lenne telefonnal a szemem előtt menetelni, de ha tudom, hogy a csoportom kütyüfüggő, akkor okosan be tudok építeni olyan feladatokat, játékokat, melyek segíthetik a túrámat. Mivel rendszeresen mozgunk gyerekek között, érdemes ismerni a világukat. A különböző megközelítések, látásmódok rendkívül jól kiegészíthetik egymást. Én például szeretek tanulni a kamaszoktól, ha technikai vívmányokról van szó. A párhuzamos univerzumok jól megférnek egymás mellett” – mondja Kati.

TERMÉSZET JÁRÁS GYEREKEKKEL

Kilencéves kisfiam sok időt tölt a természetben, ami egy biológus apával és egy turisztikai újságíró anyával persze nem meglepő. Együtt járjuk a kéktúrát, hétvégéinket és nyaralásainkat is úgy alakítjuk, hogy lehetőleg mindig legyen benne egy kis természetjárás is. A túrákat igyekszünk úgy alakítani, hogy figyelembe vesszük az ő igényeit, nem tervezünk extrém hosszú távokat, és próbálunk olyan látnivalókat érinteni, amelyek számára is érdekesek. Ha úgy adódik, előfordul az is, hogy menet közben módosítjuk a terveket, és túra helyett inkább órákra letáborozunk egy patak mellett, együtt figyeljük a vízben nyüzsgő bolharákokat, tegzeseket és a többi parányi vízi lényt. Mindeközben pedig hagyjuk, hogy sáros legyen: nem szólunk rá percenként, hogy figyeljen a ruhájára, mert az ember vagy felfedezi a világot, vagy a ruhájára ügyel, a kettő együtt nem megy. Időnként persze nálunk is beüt a holtpont, amikor kisfiam megmakacsolja magát a túrán, és nincs kedve továbbmenni. Ilyen esetekre van néhány bevált praktikánk, például a szólánc nevű játék, vagy a közös mese, amit édesapjával együtt szőnek már több éve. Az állandó szereplők történetei mindig ahhoz a helyhez kapcsolódnak, ahol éppen járunk, így a valóság és a fantáziavilág ilyenkor észrevétlenül összekapcsolódik, és rövid idő alatt elfeledteti a korábbi rosszkedvet.

A holtpont persze bárhol, bármikor, még a profi túravezetőknél is beüthet. „Ilyenkor gyorsan váltani kell, alkalmazkodni a csapat igényeihez, nem szem elől tévesztve a túra célját sem. Általában játékokkal, mesékkel szoktuk orvosolni a helyzetet, segítségül hívva a gyerekek fantáziáját. Sosem fogom elfelejteni, amikor az egyik nyári tábori turnusban kifogtunk egyhőségriadós hetet. Tikkasztó meleg volt aznap, amikor a Dinnyési-fertő szikesén próbáltunk meg elkullogni az oázist jelentő étteremig ebédelni. Itt már nem volt elég egy-egy cselőpók az örömhöz. Felnőttként is nehéz volt az embernek motiváltnak maradnia. Hirtelen ötlettől vezérelve a körülöttem lévő gyerekekkel elkezdtünk csupa hideghez kötődő dologról fantáziálni. A nyafogás elült, egyre többen csatlakoztak a beszélgetéshez. Mire elértünk ebédelni, már túl voltunk egy képzelt hócsatán, korcsolyázáson. Az apró fondorlatokra mindig szükség van. Ha a fantázia hajója is elsüllyed, akkor lehet a külső motiváció eszközeihez nyúlni egy cél felállításával. Lehet a cél egy kedvelt apró nyalánkság, de lehet maga a pihenést jelentő, madárlátta ebéd elfogyasztása is. Legyünk spontának.”

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin őszi lapszámában olvasható! Már kapható!

Galériánkban mutatunk 4 Budapesthez közeli meseszép túraútvonalat, ahová akár a gyerekekkel is elmehettek!