Új családi szokások, amit a karantén miatt vettünk fel

karantén,rutin,család

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Amikor már egy hónapja van összezárva a család, és a gyerekeket sem lehet a nagymamákra bízni, akkor azon kapom magam, hogy számos dolgot nem úgy csinálok, mint régen. A család minden tagja alkalmazkodott az új körülményekhez, mint a családi evolúció igazi túlélői. De mik azok az új szokások, amik a leginkább feltűnőek?

1. Az első, ami megváltozott az a napirendünk. A gyerekek később kelnek, de később is fekszenek. Eddig háromnegyed hét körül legkésőbb felébredtünk, most ez kitolódott nyolc órára. És mivel estére mindenki kiüti magát, mi, szülők home office-tól és a gyerekek is a permanens játéktól, előfordul, hogy az esti fürdés átkerül reggelre. Ennek vannak előnyei is, például az, hogy reggel valahogy minden gyorsabban megy, senki nem akar uszonyt növeszteni a kádban.

2. Tovább tart a reggeli is, több idő van átbeszélni azt, hogy mit csinálunk az adott napon, kell-e boltba menni, mi lesz az ebéd és a vacsora. Így aztán a reggeli kávézás is tovább tart. A hosszabb reggelit és a hosszabb kávézást érdemes lenne átmenteni a békeidőkre is.

3. Mivel reggel kilencig el kell intézni a gyors, hiánypótló kis bevásárlásokat, ezért már sokszor fél hét körül kiszaladok a sarki kisboltba, ahol már ekkor is sorállás van. Mivel nemcsak a liszt, az élesztő és csirkemell hiánycikk, de van kenyér-pánik is, ezért aki mindenképpen szeretne friss kenyeret, az már bizony hét óra előtt ott ácsorog a bolt előtt.

4. Reggeli után közös táncolás, a lemezeket pakolgatja: DJ Apa, minden reggel Halász Judittól a Blondie-ig című vinyl showja megy. A reggeli tánc összehozza a csapatot, utána jöhet a kerti-party, trambulin, hinta és gazszedés. Ezt hétköznap sosem sikerült összehozni.

5. Míg a munkahelyeden a kollégák föl-le járkálása és beszédkényszere zavart, otthon a gyerek jön be tízpercenként, tehát meg kellett tanulnom egyszerre két-három dologra figyelni, ugyanúgy ahogy a vezetéskor is. Index, sebességváltót vissza kettesbe, kanyarodás, sávtartás… Nem bonyolultabb. Miközben fejben benne vagy egy mondatban, közben megtanítod a gyereket mókust rajzolni, de mire elkészül a mókus, még emlékezni fogsz a félbehagyott mondatodra.

6. Leszoktam a munka utáni, késő délutáni kertlocsolásról, hiszen a gyerekek egész estig a kertben vannak, nem űzhetem el őket a vízibombával, nem burleszk filmben vagyunk. Locsolás tehát fél nyolc után, lopva, egyre többet használva az automata locsolófejet.

család,karantén,rutin
forrás: Gettyimages

Játék a kertben

7. Többet mosunk, mert a gyerekek, ha csak lehet, a kertben vannak, mi is többször mossuk ki a ruháinkat, mert a nagybevásárlás után szennyesbe dobjuk a ruhát és mossunk - minimum 60 fokon. A törölközőket is sűrűbben cseréljük, így állandóan jár a mosógép, állandóan teregetünk. De a gyerekek is megszerették a teregetést! Sokszor beszéljük meg a dolgainkat teregetés vagy éppen vasalás közben. Egészen meghittek ezek a beszélgetések.

8. Többször van nyitva az ablak, hogy halljuk a jégkrémes autó jellegzetes kertvárosi szignálját, eleve intenzívebb a kapcsolatunk az utcával, este 8-kor ugyebár flashmob-szerűen tapsolunk az egészségügyi dolgozók előtt tisztelegve…

9. Lepihenünk délután. Sziesztázni amúgy is csak a nyaraláskor volt időnk, most ez napi rutin lett. Ráadásul mindenki gyakorolhatja az én-időt, amikor csak a saját dolgaival foglalkozik.

10. Este többet mesélek a gyerekeknek, ők többet játszhatnak még fürdés előtt és gyorsabban elalszanak. Remélem legalább is, mert elsőként én alszom el, mellettük.

Olvasd el ezt is!
Tovább olvasok
Kép
Afázia: mintha egyszercsak külföldiként ébrednél fel

Nyolc mosolygó ember énekel a Városligeti-tó partján - így néz ki az afáziások kórusának, a Hangadó Énekegyüttesnek a próbája a koronavírus idején. De vajon mi az az afázia, és miért fontos, hogy te is tudd, hogy mi az?

Kép
10 ikonikus divatpillanat a '80-as évekből, amit még ma is imádunk

Úgy tűnik lehetetlen kifogyni a mondanivalóból, ha a '80-as évekről van szó! Az instyle.hu összeállítása.

Kép
7 híres nő, aki kiállt a nemek szerinti megkülönböztetés ellen

A szórakoztatóiparban még ma is nagy problémát jelent a szexizmus. Szerencsére vannak olyan híres nők, akik fel mernek szólalni a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Kép
"Úgy nézek ki, mint egy pedofil?" - akadt ki a férfi, aki kérdés nélkül fotózgatta a lányomat az utcán

Emeséék története a rémisztő bizonyíték arra, hogy a mai világban sajnos mennyire kell vigyáznunk a gyerekeinkre. Nem csak a közösségi médiában, nem csak ha egyedül vannak, hanem mindig. Mert a "gonosz" mindenhol ott ólálkodik.

Kép
Kitört a forradalom: valódi nők egy bikinireklámon

Nincs sok ideje megragadni egy reklámnak az ember figyelmét. Tizedmásodpercek legfeljebb. Átlapozunk egy magazinoldalt, kinézünk a villamosból – a hirdetés meg tovahussan. De van, ami befészkeli magát az ember agyába. Például az egyik hipermarket divatbrandjének bikinis női.

Kép
Márványos szépségű vegán banánkenyér csokival

Szóval vegyük át mégegyszer: vegán, banános és csokis! Már önmagában is vonzó kombináció, nem igaz? Emellett nagyon könnyű – nem csak az elkészítése -, és mindössze 45 perc alatt elkészül. Szerintünk megéri a rááldozott időt és energiát.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem