David Duchovny in concert! – hirdette a reklám, vagyis, hogy az X-akták és a Kaliforgia sztárja Budapesten koncertezik. Hát, ezt meg kéne nézni – gondoltam, és mivel a feleségem a fejembe lát, és tudta, hogy úgysem venném meg, ezért a születésnapomon landolt nálunk két (nagyon borsos árú) jegy!

Duchovny tulajdonképpen három amerikai sorozatszerepe miatt lett világhírű. Transzvesztita FBI-nyomozót játszott a Twin Peaks-ben. Aztán ő volt a híres X-akták Mulder ügynöke, aki a a női főszereplővel, a racionális Scullyval ellentétben szeretett volna hinni a csodákban. (Megjegyzem, az X-aktákkal kapcsolatban a kilencvenes évek elején sokan zavarba jöttek. Az alcím miatt – „Történetek az FBI titkos ügyeiből” – a tévénéző lakosság egy része úgy dekódolta a sorozatot, hogy valamiféle doku-szappanoperát lát. Én is hezitáltam anno, de amikor megnéztem a zsírvámpíros részt, rá kellett jönnöm, hogy a forgatókönyvet beteg arcok írják, és a valóságtartalmuk a nullához konvergál.) És ott van a Kaliforgia Hank Moody-ja, az alkoholista, szexmániás író: akit valóban alkoholista és szexmániás Charles Bukowskiról mintáztak. Hankra ragadnak a nők – amitől akár irigyelhetnénk is. De szánalmasabbnál szánalmasabb helyzetekbe kormányozza magát miattuk, miközben megpróbálja a széthullott családját valamiképpen összekalapálni. Moody olyan lúzer, akinek már az óvodában is a leszarom-tabletta volt a jele, de esendőségében is vonzó személyiség.

Ennek a karakternek állna a legjobban amúgy a koncertezés, és már a plakátok is azt sugallták, hogy itt tulajdonképpen nem is Duchovny, hanem Hank Moody fog énekelni. A képen a sorozatbéli Moody úgy kapaszkodik a mikrofonba lehunyt szemmel, mint aki menten lerókázza azt, aztán meg jól elesik.

Ehhez képest zsúfolásig telt a budai MOM Sport központ lelátója és küzdőtere. Mivel a küzdőteret is beszékezték, ez már szolid utalás volt arra, amit korábban is gondoltam: ez nem annyira koncert lesz, hanem sokkal inkább az éneklő amerikai sorozatszínész közös megtekintése. Az előzenekar a gitárzenét játszó magyar DLRM volt. A zenekar szépen odatette magát, angolszász gitárzenét játszott, jó sok fuck-kal megtűzdelve a dalszövegeket. A vége felé már néha szinte hajmetálba ment át a rockzene – aztán hirtelen átrendezték a színpadot, és megérkezett maga Duchovny és zenekara. Nem a fekete pólója volt rajta, hanem egy sárga ing – és a Hank Moody-s attitűdjét is otthon hagyta. Egy „Jó estét”-tel indított, amitől a közönség azonnal igen hálás hangulatba keveredett. Többen előre rohantak, de a biztonsági őrök szépen visszatereltek minenkit a helyére. Duchovny időről időre benyögött pár magyar kifejezést; többször elhangzott a „Hogy vagy?” kérdés, egyszer pedig kiszólt: „Még?” (Utána közölte, hogy ezt volt a legkönnyebb megtanulnia, mert az anyját „Meg”-nek hívják.) A koncertet szépen felépítette a színész, a színpadi mozgása is gyönyörűen meg volt tervezve. Biztosan tanítják is a híres Lee Strasberg színiiskolában, hogyan legyél rocksztár. A számok leginkább középnyugati tinglitanglinak tűntek, néhol pár Dire Straits-es gitárriffel. Duchovny orgánuma igazán klassz; torokból, mélyről hozza az amerikai angolt. De amikor kilép a biztonságos regiszterekből (beszédhang), akkor sajnos hamis lesz. A koncert vége felé, ahogy egyre intenzívebbé váltak a számok, ezt gyönyörűen nyomon lehetett követni.

Na nem mintha mindez zavarta volna a közönséget. Az ötödik szám környékén történt meg, amit csak jóval későbbre vártam, hogy Duchovny lesétált a színpadról, és tett egy kört a széksorok között. Ekkor szabadult el a minipokol: a nézők java része felpattant a székéről, hogy megérinthessék Muldert/Moody-t. Negyvenes szinglik ugrottak a nyakába, inges-farmeres faszik lapogatták a lapockáját, Duchovny meg csak ment, ment konokul, és látszott rajta, hogy tudja, mindenkinek meg kell kapnia belőle ezt a kis darabkát, amit aztán haza vihet. És az a helyzet, hogy ezzel az égvilágon semmi probléma nincs. Duchovny rokonszenvesen tette a dolgát, és tulajdonképpen elhittem neki, hogy élvezi, amit csinál. A közönség számára pedig talán ez az egyik legfontosabb dolog.