Pedig lábbelink tisztítása pont olyan rutinná kellene váljon, mint fogunk és bőrünk ápolása és tisztán tartása.

A legtöbb férfi izgatott, amikor először éles bevetésre küldi új lépőjét, és úgy teszi meg vele az első lépéseket, mintha tojásokon járna. Figyeljük, pásztázzuk és megfeszülve nézzük a hőn áhított darabot, és amint egy kis kosz kerül újdonsült barátunkra, azonnal letöröljük – akár még csupasz kézzel is –, nehogy méltatlan helyzetbe hozzuk ezzel kedvencünket.

Az idő előrehaladtával aztán elhanyagoljuk hű társunkat, és már a pulzusunk sem ugrik meg, ha rálépnek vagy éppen lerúgjuk az orrát, mert úgy masírozunk benne, mint egy slendrián katonatiszt. Ez pusztán egy újabb „harci seb” a sok közül, amiről már csak egy szolid hümmögés kíséretében veszünk tudomást.

A jó hír, hogy ennek a történetnek nem muszáj ilyen gyászosan véget érnie. Az elkövetkezendő hasábokon ehhez nyújtok segítő sorokat, mert a magyar utcaképet elnézve ezt erősen indokoltnak tartom

A tisztítás első felvonása mindig egy száraz és sámfa nélküli cipővel kezdődik. Ezután – a kosz mértékétől függően – a sárkefét érdemes segítségül hívni, hogy megszabadítsuk kedvencünket a portól és az egyéb szennyeződésektől. A következő lépés az ápolás, amikor a pasztát egy kiszanált rövid ujjú inggel, vagy egy külön erre a célra használt bekenőkefével tudjuk felvinni a bőrre.

A különböző színű cipőkhöz különböző színű kefék és ápolószerek dukálnak.

Nem célszerű például egy fekete bekenőkefével lendületből nekiveselkedni egy barna cipőnek, kivéve persze ha antikolni szeretnénk. Ezután érdemes hagyni egy kis énidőt a krémnek, hadd végezze a dolgát, és csak 20–30 perc múlva kezdjük el a befejező műveletet, mikorra már beszívta magába a bőr a szükséges mennyiséget. A finiseléshez egy műszálas harisnya a legjobb barát, aminek külön pikantériát ad, ha a párunkét használjuk.

A végső fényezéshez érdemes egy pár cseppnyi vizet és speciális waxot használni, de ezt már csak a keményvonalas cipőfetisisztáknak ajánlom mint a stresszlevezetés alternatív módját.

A gyakorlati praktikák következő bástyája a cipősarok ápolása. Amikor eljön az a pillanat, mintha csípőficamosak és csámpásak lennénk egyszerre, pedig határozottan meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről, na akkor elérkezett az idő, hogy meg kell sarkaltatni és/vagy talpaltatni kedvencünket.

A sámfa kérdése nem kérdés – egyenesen kötelező! A minőségi cédrusból készült darabot ne keverjük össze a műanyag instant csodákkal, a trendi rugós darabokkal vagy éppen a Nemzeti Sport galacsinba gyűrt számával. A cipőnk levétele után egyből helyezzük bele a sámfát, hiszen ilyenkor nedves a bőr és ezt a fa tökéletesen magába szívja, illetve tartást ad a bőrnek. 24 óra kötelező csendes pihenő után szabad csak a kijárási tilalmat feloldani, ekkor küldjük csak ismét csatába kedvencünket.

Szerintem egy férfi ne hazudjon magának, ha lába izzadásáról van szó. Akinek erősebben dolgoznak a verejtékmirigyei, érdemes különféle lábillatosítót vagy illatgolyót beszereznie, ami megkönnyíti saját magának és környezetének életet. Nem egy üdítő pillanat, amikor le kell venni a cipőnket és már előre rettegünk a reakcióktól, mert a lábszagunknak olyan ereje van, hogy az indiánok nyilat mérgeznének vele.

Végezetül az alábbiakon érdemes elgondolkodni: ha valóban igényesek vagyunk a cipővásárláskor, akkor a tisztításnál és az ápolásnál is törekedjünk erre. Mert nincsen kiábrándítóbb pillanat, mint egy sikeres férfi, akinek lábbelije méltatlanul elhasznált képet mutat.

Érdemes hétvégenként rászánni az időt, hogy rendbe tegyük a kedvenceinket. Lehet ezt egy Wagner-opera hallgatása közben vagy épp egy Juve–Milan- derbit nézve, attól függően, kinek milyen a vérmérséklete. A cipőtisztítás egy szakma, amit egy délután alatt meg lehet tanulni felhasználói szinten – attól függően, kinek mekkora a cipőparkja és a habitusa.

A gyakorlati műveletek precíz és rutinszerű alkalmazásához ugyanakkor időre van szükség. Ám amikor a saját tökéletes főparancsnoki arcélünket látjuk visszatükröződni kedvenc cipőnk orrán – na, az az élmény megfizethetetlen.