A szüleimmel utaztam el az ünnepekre Rómába, épp húsz éves voltam akkor. Nem tartoztam az öntudatos lányok közé, s bár jó adottságaim voltak, zsákruhába bújtam, csendben ültem a sarokban, s meglehetősen szégyenlősen viselkedtem. Rossz hangulatomat csak fokozta, hogy pár hónapja ért véget a kapcsolatom az első szerelmemmel, s ezt karácsonyig nem sikerült kiheverni.

A szüleim nagyhangú, harsány emberek. A mai napig gyakran feszengek vagy szégyenkezem a társaságukban, mert a bunkóságot súrolva csapkodják az emberek hátát, túl hangosan nevetnek, vaskos poénokat eresztenek meg, s engem is folyton ordítva bíztatnak, hogy lazuljak már el. Ez így zajlott Rómában is, és szörnyen kínos volt.

A város persze azon a karácsonyon is gyönyörű volt, mint mindig: fények, hangok, műemlékek mindenütt. Semmi másra nem vágytam, csak hogy egyedül legyek és nagyokat sétáljak a Piazza Navonén vagy a Spanyol Lépcsőn, de persze anyámék nem hagyták. Összeszedték kint élő rokonainkat, apám unokatesóját és a családját – miattuk szoktunk Rómába látogatni -, és minden napra szerveztek valami közös programot. Hol pizzázni mentünk, hol koncertre, hol múzeumba, hol kirándulni. Mindig velük kellett tartanom, és hallgatni a megállás nélkül zajló locsogást, szó se lehetett róla, hogy magányosan ücsörögjek a rokonok által rendelkezésemre bocsátott szobácskában vagy egy kis olasz kávézóban, és elvesztett szerelmemen borongjak.

Egyik este bulit szerveztek, épp szenteste előtt egy nappal. A rokonok áthívtak egy ismerős magyar családot, akik történetesen magukkal hozták Ferenc nevű fiukat. Ferenc kábé velem lehetett egyidős, magas, nyugodt, kellemes hangú fiú volt. Mérnöknek tanult Rómában, és felkeltette az érdeklődését, hogy én művészettörténész hallgató vagyok. Rögtön érdekessé vált az unalmasnak induló este. Az egész bulit átbeszélgettük Chagallról, Leonardo da Vinciről és Makovecz Imréről. Közben elfogyott egy üveg Martini is, és amikor a család búcsút vett tőlünk, úgy éreztem, megint elvesztettem valami fontosat.

A szüleim persze nem vettek észre semmit, hisz folyton magukkal vannak elfoglalva. A szenteste furcsa kábulatban telt el. Énekeltük a szokásos dalokat, átadtuk az ajándékokat, miközben én folyton a beszélgetésre és Ferenc kék szemére gondoltam. Tudtam, hogy nem lettem belé szerelmes, hogy ez a fellángolás csak a szakításomról tereli el a figyelmet, mégis önfeledten kapaszkodtam bele, mint valami szalmaszálba.

A hirtelen öröm másnap ért, amikor kiderült, hogy az év utolsó napját ismét Ferenccel és a családjával fogjuk tölteni. Azonnal kibújtam a zsákruhából, előhalásztam a szűk felsőmet és a szoknyámat. Dobogott a szívem, mert biztos voltam benne, hogy a hirtelen ajándék mögött elsősorban Ferencet kell sejtenem.

Az a szilveszter egyszerűen varázslatos volt. A vacsora után a harsány szülőktől távol, egy külön asztalhoz vonultunk vissza. Már nemcsak festőkről és mérnökökről, hanem filmekről, könyvekről, kapcsolatokról is beszélgettünk. Néhány pohár pezsgő után elmeséltem neki a szakításomat, és megtudtam, hogy nem teljesen szingli: távkapcsolatban él egy kínai lánnyal, aki csak két év múlva tér vissza Olaszországba. Érdekes módon a hír nem rázott meg. Tetszett a fiú őszintesége, és azzal is tisztában voltam, hogy ez az ügy átmeneti, azért kapom a sorstól, hogy végre tovább léphessek.

A rokonoknak hatalmas, díszes karácsonyfája volt, az alá dobáltunk be néhány díszpárnát, és ott szexeltünk egymás után kétszer is. A szégyenlősségemet mintha elfújták volna, felgyulladtam és elhamvadtam újra és újra. Ferenc igazán értette a dolgát, s az idegen ország, az ismeretlen, távkapcsolatban élő srác, a szokatlan körülmények egyébként is szokatlanul hevessé, kitárulkozóvá és odaadóvá tettek.

Eltörtünk néhány díszt, más baj nem történt. A szívek egyben maradtak, és a szülők sem észleltek semmit – vagy szokatlan diszkrécióval nem szóltak róla. Két nappal később hazarepültünk, Ferenc ki se jött a reptérre. Aztán bejelöltük egymást Facebookon, és egy ideig cseteltünk, főleg banális dolgokról – a szexről egy szót sem ejtettünk, mintha meg se történt volna. Neki nem jött össze a kínai lánnyal, én még sokáig szingli voltam.

Aztán lassan elhalt a beszélgetés. Két év múlva összejöttem a későbbi férjemmel, és többé nem hallottam Ferencről. Az a római vakáció azonban örökre egy szép, izgalmas, távoli titok marad, és egy olyan erotikus élmény, amit – hiába imádom a férjemet – soha meg se közelített azóta egyetlen szexuális együttlét sem.

Galériánkból megtudhatod, mik a legforróbb téli szexpózok!