Na de nézzük az elejétől.

Mulatni mentünk a csajokkal. Már egy éve szingli vagyok, túl sok átbőgött éjszakán és magányos dobozos sörön, úgy gondoltam, ideje szociális értelemben is kirúgni végre a hámból. A bárban, amit inkább húspiacnak neveznék, két tekilával nyitottam, amit pár órán belül két sör és két rum követett. Táncoltunk, mint az őrültek, Cintiát felszedte egy német, Verust egy Rolex órás szépfiú, énértem pedig Alex érkezett el – fast fashion fiúnak hívtuk, fiatalabb volt nálam vagy öttel, plázacuccokat, közepesen olcsó órát viselt, Deichmannos tornacipője a középiskolás éveket idézte. De a szeme úgy ragyogott, mint egy drágakő. Nem kellett sokszor kérnie, gyorsan megadtam magam a mának.

Hajnali három körül értünk fel hozzám. Azonnal beestünk az ágyba, lerángattuk magunkról és egymásról a ruhákat, és nyomban végigcsináltunk két menetet. Azután álomba süppedtünk, nemsokára azonban megkoronáztuk az egészet két újabb menettel.

Még ma is belepirulok, ha eszembe jut, mi mindent engedtem meg neki, no és magamnak is. Soha életemben nem voltam ennyire felszabadult az ágyban. Részben az ital volt az oka, részben a kiéhezettség, és nem kis mértékben Alex, akiből csak úgy áradt a féktelen szexualitás. Nem szoktam meg az egyéjszakás kalandokat, erre elélvezek vagy háromszor – ilyen pózban, olyan pózban, orálisan, análisan… de hadd ne folytassam.

Délután kijózanodva és némileg zavartan ébredtem fel. Alex már nem volt mellettem, nem tudom, mikor osont ki a lakásból. Valahogy annyira világos volt, hogy ez csak szex és más semmi, hogy egyáltalán nem fájt, amiért nem hagyta ott a telefonszámát az éjjeliszekrényen.

Átaludtam a napot és az egész éjjelt. Hétfőre szépnek kellett lennem, mert állásinterjúra mentem egy informatikai céghez. Karikás szemeimet és petyhüdt arcbőrömet jókora adag sminkkel takartam el, csinos ruhát húztam és ellibegtem az interjúra.

A főnök egyébként nő volt. Nyájas, figyelmes, ugyanakkor határozott típus. Szimpatikusnak tűnt, szerettem volna egy ilyen embert főnöknek. Amikor elhangzott a „köszönjük, majd értesítjük”, úgy éreztem, ez nem egy sablonmondat, hanem biztatás, ígéret. Mit tagadjam, félig már a zsebemben éreztem az állást.

Beszaladtam a mosdóba, s amikor kiléptem, egyenesen beleütköztem a hétvégi kalandba. Iszonyú zavarba jöttem, de ez semmi nem volt ahhoz képest, ahogy Alex reagált. Hamuszürke lett az arca, azt hittem, nyomban elájul.

-Te mit keresel itt? – habogta. Abban a pillanatban megszólalt az IPhone a kezében. Gyorsan felvette.

-Jövök már… - suttogta édeskés hangon, mire kinyílt leendőnek álmodott főnököm irodájának ajtaja. Szerelmes tekintettel integetett a kalandomnak, csak akkor vágott kicsit komolyabb arcot, amikor meglátta, hogy még mindig a folyosó közepén szobrozok.

Úgy húztam el, mint a vadlibák, hogy ilyen ódivatúan fejezzem ki magam.

Két nappal később csengett a telefonom, értesítettek, hogy elnyertem az állást. Én közben szanaszét kutattam a Facebookot, és megtaláltam a nőt, aki az ideális főnököm lehetett volna. Szinte minden fotóján ott állt, ült, mosolygott, integetett a kaland, aki Alexnek mondta magát, de kiderült, hogy valójában Péter. Három éve voltak együtt, utaztak, buliztak, carpe diem volt a javából. Eszembe jutott, mi mindent csináltunk végig az ágyban néhány nappal ezelőtt. Szegény nő, gondoltam kissé keserűen, nem is sejti, hogy a barátja mennyire komolyan veszi ezt a latin bölcsességet.

Amikor a két hónappal korábbi eljegyzési fotóhoz értem, abbahagytam a kémkedést. Az állást természetesen nem fogadtam el. És azóta kétszer is meggondolom, felszedek-e valakit egy bárban közvetlenül állásinterjú előtt.

Galériánkban kínos tapasztalatokról olvashatsz!