Amire anya képes, apa is tudja

Az a szeretet, törődés, amit egy baba az első éveiben a szüleitől kap, egy életre szól. Meghatározza a világképét, a beállítódását, személyiségét. Ilyenkor dől el, hogy örök gyanakvó vagy mindig bizakodó, önmagában és másokban hinni képes felnőtt válik-e belőle. Számtalan tanulmány, szakemberek sokasága állítja: a biztonságban, szeretetben nevelkedő gyermek, akinek az igényeire mindig reagálnak és odafigyelnek, mindent megkap, ami a boldog és sikeres élethez szükséges.

Mindennek persze előfeltétele, hogy a szülő elérhető legyen gyermeke számára. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy az anyáról vagy az apáról van szó, az érzelmi kötődés azzal fog kialakulni, akire a pici mindig számíthat, akitől megkapja a simogatást, a vigasztalást. Egyetlen dolog van, amire egy apa nem képes: anyatejjel táplálni. Ezen kívül azonban semmi sincs, amit ne tudna megadni gyermekének ugyanúgy, mint az édesanya.

Az apákat a természet éppúgy felkészíti az apaságra, mint az anyákat. Több kutatás is bizonyította, hogy a baba születését követő időszakban az apánál is beindulnak bizonyos hormonális változások. Így például prolaktin kezd termelődni a szervezetükben, ami náluk nem a tejtermelődésért felel, hanem azt a késztetést erősíti fel bennük, hogy gondoskodjanak az utódjukról.

Az apák éppúgy képesek ráhangolódni gyermekük jelzéseire, mint az anyukák: idővel meg tudják különböztetni, ha éhes, fáradt vagy hasfájással küzd és a férfiakban ugyanúgy beindul az ösztön, hogy felvegyék, ringassák és megvigasztalják a síró kisbabát. Egyszóval kijelenthetjük, hogy az apák épp olyan szeretettel és gondoskodással tudják körbevenni csemetéjüket, mint az édesanyák, akiknek ugyancsak mindent meg kell tanulniuk első gyermekük születését követően és a rutint is csak szép lassan szerzik meg.

Az már más kérdés, hogy évszázadokon át társadalmilag az volt az elfogadott minta, hogy a férfiak dolgoztak – és így teljesen ki is maradtak a gyereknevelésből-, a nők pedig gyereket szültek és a háztartás, a családról való gondoskodás egyedül az ő nyakukba szakadt. Pedig biológiailag mindkét szülő alkalmas rá, hogy gyermeket neveljen. Ráadásul egyre több szakember hívja fel a figyelmet arra, mennyire fontos lenne, ha végre szakítanánk ezzel az elavult sztereotípiával és visszaadnánk a gyerekeknek az apjukat, mert a kiegyensúlyozott fejlődésükhöz nagyon is fontos lenne az apai jelenlét.

Legyél hétköznapi apuka!

Egy aktuális kutatás szerint a gyereknevelésbe erősen bevonódott apák gyermekeinek általában nagyobb az önbizalma, jobban működik az önkontrollra való képessége és intelligensebbek, empatikusabbak, mint azok, akiknek édesapja soha nem volt jelen a hétköznapokban. A szakemberek azt állapították meg, hogy az apa-gyerek kapcsolatnak meghatározó eleme, hogy az apa mennyi időt tölt utódaival és a vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy hiába a hétvégi minőségi idő, ha hétköznap a családfő elérhetetlen a családtagok számára, az elveszett idő ugyanis nem pótolható.

Az elérhető apák gyermekei sokkal színesebb szerepmintát is visznek magukkal, ezáltal rugalmasabb személyiségűek is lesznek, hiszen az ilyen édesapák általában mosnak, főznek és ha kell, akár takarítanak is, vagyis nem veszik olyan komolyan a munkabeosztással kapcsolatos – egyébként már teljesen idejétmúlt- társadalmi sablonokat.

„Még soha nem volt ilyen nagyszerű lehetőségünk arra, hogy szakítsunk a régi, káros berögződésekkel, letegyük az egyedül nevelő szülő terhét és egy új apamodellt és apaképet hozzunk létre. És szerintem ennek első és legnagyszerűbb lépése, ha apaszabadságra - gyesre - megyünk. Itt van végre az esély, hogy mi, apák is otthon maradhassunk gyermekeinkkel és szorosabb kapcsolatot alakíthassunk ki velük.”- mondja Birk Grüling.

Nem minden apa akarja

A lehetőség adott, mégis csak nagyon kevesen, a férfiak mindössze 3,5%-a használja ki, hogy apaszabadságot vegyen ki gyermeke születését követően. Ugyanakkor a változás, ha lassan is, de elindult: egyre több apuka tölt több időt gyermekével (a statisztikák szerint átlagban heti egy órával többet, mint tíz évvel ezelőtt). Igaz, ez sajnos többnyire a hétvégékre korlátozódik.

Birk Grüling, a Német Társadalomkutató Intézet reprezentatív kutatásában találta meg a választ arra a kérdésre, hogy pontosan mi az oka, hogy az apák nem mennek apaszabadságra és miért nem töltenek egy kicsit több időt csemetéikkel.

Mivel az apák a fő keresők, az ő fizetésük kiesése sokkal nagyobb anyagi katasztrófát okozna, mint az anyáké, akiknek általában jóval alacsonyabb a jövedelme. A legtöbb család pedig nem teheti meg, hogy több hónapra lemondjon arról a bevételről, amit a családfő hoz haza. Az apaszabadság általában azoknál a pároknál jön szóba, ahol a szülők fizetése hasonló vagy a nő keres többet.

A karrierféltés azonban elég önző hozzáállás a férfiak részéről, hiszen a nők sokkal többet áldoznak be a családért és egy-két hónap kiesés a munkából nem jelenti a világ végét, viszont rengeteget jelent az anyának és a babának. Ráadásul nyugaton egyre támogatottabb ez a fajta szülői munkamegosztás és a munkaadók kötelezve vannak arra is, hogy semmilyen szinten nem diszkriminálhatják azokat a munkavállalókat, akik igénybe kívánják venni az apaszabadságot: ugyanabba a munkakörbe kell visszavenniük és a fizetést sem csökkenthetik.

Persze az már más kérdés, hogy még hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek fejében is átfordul az erről való gondolkodás és természetesnek kezdik venni, ha történetesen nem az anya, hanem az apa megy gyes-re. Ma még túlságosan erősen él az a beidegződés, miszerint az apa a fő kenyérkereső, az anyának pedig otthon a helye a gyerekek és a tűzhely mellett.

„Apák, legyetek együtt többet a gyermekeitekkel!”

Bár a statisztikák nem abba az irányba mutatnak, a kívánság az apákban, hogy többet legyenek együtt gyermekeikkel, igenis ott van. Mindannyian azt hangoztatják, mennyire fontos számukra a család és hogy sokkal lényegesebb számukra a gyermekeikkel eltöltött minőségi idő, mint a karrierben való előrejutás. Igaz, tenni sajnos, egyelőre nem tesznek érte.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az a kevés apa, aki úgy döntött, hogy gyes-re megy, jellemzően a későbbiekben is sokkal több időt tölt együtt gyermekeivel és a háztartási teendőkből továbbra is kiveszi a részét. Az RWI Társadalomkutató Intézet tanulmánya szerint ez a gyest követő 6 évben hetente másfél órával több családdal töltött időt és fél órával több házimunkát jelent azokhoz képest, akik nem éltek az apaszabadság lehetőségével.

Az apaszabadság éllovasának számító Svédországban ezek a számok jóval magasabbak és ők az élő példái annak, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő sokszorosan megtérül: sokkal belsőségesebb és harmonikusabb lesz az apa-gyerek kapcsolat és ez így marad akkor is, ha a szülők esetleg úgy döntenek, hogy elválnak.

„Még az apaszabadságom ideje alatt ismerkedtem össze egy nyugdíjas nagypapával, aki mindig az unokájával jött a közeli szupermarketbe vásárolni. Összeismerkedtünk és megbarátkoztunk. Amikor elmondtam neki, hogy nálunk én mentem gyes-re és nem a feleségem, azt mondta:

Birk, a szülőségről szóló könyvében külön fejezetet szánt olyan emberek elbeszéléseinek, akik életük végén járnak. Majdnem mindannyian megbánták azt, hogy túl sokat dolgoztak és túl kevés időt töltöttek a családjukkal. Birk ebből okulva minden apának azt tanácsolja, hogy tegye fel a kérdést magának: „Mennyire akarok jelen lenni a gyermekeim életében? Kész vagyok-e arra, hogy a családomért akár áldozatot is hozzak?”

„Ha valaki számára a karrierje a fontosabb, megértem. Ha szívesebben tölti az idejét az irodájában, mint egy játszótéren, azt is elfogadom. A kisgyerekkel való foglalkozás ugyanis kétségtelenül fárasztó és gyakran bizony nagyon monoton. Egy gyesen levő anyuka vagy apuka mindennapjai többnyire pelenkázásból, főzésből, mosásból, etetésből és altatásból állnak, a bevásárlás szinte már a nap fénypontjának számít.”- írja.

„Elfogadom, ha valaki nem akarja ezt. Azoknak az apáknak viszont, akikben megvan a vágy, hogy többet legyenek együtt a gyermekeikkel, azt üzenem: „Legyetek bátrak, menjetek gyes-re és töltsetek annyi időt a családotokkal, amennyit csak tudtok! Tudom, fárasztó, de ti lesztek azok, akiknek öregkorában nem kell megbánnia azt, amit nem tettek meg, nem lesz elszalasztott lehetőség, amit gyászolni kellene, mert ti nem a kerítés túloldaláról nézitek végig, ahogy a gyermekeitekből derék és boldog felnőtt válik. És még egy: ti a gyermekeitek számára valódi társak lesztek, akikkel önfeledten játszhatnak, akiknek majd elmondhatják a titkaikat és akikkel biztonságban megélhetik a kamaszkort. Az együtt töltött idő privilégiumát senki nem veheti el tőletek.”

Bizony olyan is előfordul, hogy egy apának egyedül kell felnevelnie gyermekét: