Miért ébred bennünk ellenállhatatlan késztetés karácsony tájékán, hogy zsákszámra hordjuk a játékot, ruhaneműt, élelmiszert az adománygyűjtő helyekre – remélve, hogy éppen a mi ajándékunktól lesz gazdagabb egy ismeretlen nélkülöző karácsonyi asztala? matkovich ilona írása

A fejlett társadalmak íratlan illemtana szerint a leggazdagabbaknak és a jómódúaknak kötelező jótékonykodni. De vajon miért érzik szükségét az alacsony keresetűek –köztük a nyugdíjasok és a diákok –, hogy segítsenek akár a világ másik felén éhező gyerekeknek, a cunami vagy a földrengések áldozatainak?
A jótékonykodás egyike a legalapvetőbb emberi szükségleteknek: belső késztetés él bennünk, hogy megosszuk javainkat. Számokban mérve a jóságot, tavaly hazánkban több mint 15 milliárd forintnyi összeget ajánlottak fel csak magánszemélyek aszemélyi jövedelemadójukból jótékony célra. Persze, a legtöbbet nem a magányos adományozók, hanem a nemzetközi karitatív szervezetek tehetik és teszik elesett embertársainkért.

Évről évre
Sass Levente, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményi és fejlesztési vezetője egyetemista önkéntesként került kapcsolatba a jótékonykodással. Szerinte a magyarok szívesen adományoznak. Az elmúlt tíz év során folyamatosan növekedett az adakozási kedv, a karácsony előtti „Adni öröm” élelmiszergyűjtő kampányukban tavaly például 6 nap alatt közel 100 tonna – mintegy 40 millió forint értékű – élelmiszer gyűlt össze. Az akcióban résztvevő áruházakba betérő vásárlók néhány tartós élelmiszert tettek a bevásárlókocsijukba a saját részükre vásárolt termékek mellé, ezzel járultak hozzá a szegények karácsonyának gondtalanabbá tételéhez.
De a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem csak karácsonykor segít: a szervezet tevékenysége kiterjed a gyermekvédelemre és az idősellátásra egyaránt – aMagyarországon fellelhető 350 intézményük mellett mintegy ötezer aktív önkéntes vesz részt karitatív munkájukban.
Magyarország másik legnagyobb segélyakciókat szervező egyesülete a Magyar Vöröskereszt, melynek több mint egy és negyed évszázados tapasztalata van a hazánkban élő rászorulók segítésében.
„Minden megyei Vöröskereszt-szervezet megszervezi a maga akcióját az ünnepek előtt – tájékoztat Harrach Gábor kommunikációs igazgató. – Ezek egy része teljesen saját szervezés, más esetekben pedig adománygyűjtő és -elosztó szervezetként kapcsolódunk be már létező rendezvényekbe. Az utóbbiak közé tartozik a már évek óta rendszeresen megrendezett Mikulásgyár, ahol a területileg illetékes Vöröskereszt-szervezetek látják el ezt a szerepkört. Budapesten december elejétől bárki ellátogathat a Felvonulás téren felállított Mikulásgyárba, ahol férfi és nő Mikulások egyformán segédkeznek az adományok szortírozásában. Tavaly a szokásos tartós élelmiszerek és a kimosott, összehajtogatott ruhaneműk mellett bőven érkezett a Mikulásgyárba kifejezetten karácsonyfa alá való holmi: kerékpár, játék babakocsi, legóváros, távirányítós autó, szintetizátor, matchbox, számtalan plüssállat és mindenféle könyv.”

Az adomány útja
De vajon nyugodtan rábízhatjuk adományunkat bármelyik alapítványra vagy szervezetre? Acsaládom ismeretségi körében feltett kérdésre több szkeptikus válasz is érkezett. Egy fiatal lány arról számolt be, hogy egyetemi évfolyamtársa a tiszai árvíz károsultjainak gyűjtött bútorokból berendezett albérletével büszkélkedett el neki, merthogy „az egyik ismerősnek volt kulcsa a raktárhoz, és különben is, annyi minden maradt még ott”. Egy másik, névtelenséget kérő barátunk elpanaszolta, hogy az általános iskolás diákjaiktól gyűjtött pénz az erdélyi árvízkárosultak megsegélyezése helyett –tudomása szerint– egy másik alapítvány kasszájába vándorolt. Valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb adomány lejárat előtti vagy már lejárt minőség-megőrzési idejű (nem romlott, csak fakult színű vagy aromáját vesztett) élelmiszer. Az élelem adományozása ugyanis a lejárt szavatosságú termékek nagy tömegétől való olcsó megszabadulás egyik módját jelenti a legtöbb élelmiszercég számára.
Ennek ellentmondani látszik, hogy ma már jó néhány szervezet, így a Máltai Szeretetszolgálat is folyamatos külső és belső ellenőrzéssel végzi a munkáját. Hivatalos szervek sora vizsgálja és igazolja rendszeresen e szervezetek megfelelő működését, de eme intézmények saját dokumentációs-logisztikai rendszerükkel is igyekeznek alehető legkisebbre csökkenteni az esetleges hibákat. „A Máltai Szeretetszolgálat csak akkor fogad el hat hónapnál rövidebb lejárati idejű élelmiszert vagy gyógyszert, ha előre megvan már a terítési helye” – nyugtat meg Sass Levente, a máltaiak adományszervezője.
E gondolatot egészíti ki Harrach Gábor kommunikációs igazgató. Mint mondja, a Vöröskereszt számára törvényi és erkölcsi alapvetés, hogy az adomány eljusson a rászorulókhoz. Az a civil szervezet, amelyik ezt nem veszi komolyan, nemcsak jogsértést követ el, hanem a saját jövőjét is kockára teszi – hiszen a civil szervezetek legfőbb tőkéje a közbizalom.

Gyűjtés A televízió által
Magyarországon ötszázhetvenezer fogyatékkal élőt és közel félmillió krónikus beteget tartanak nyilván. A több mint tízéves múltra visszatekintő Aranyág Alapítvány karácsony előtt televíziós műsorban kéri – elsősorban beteg gyermekek részére – anyilvánosság és a civil társadalom segítségét. Az ilyen jellegű televíziós műsorok nagyon népszerűek a nálunk tehetősebb országokban is: a BBC Children in Need, az ORF Licht im Dunkel vagy az olasz tévé Trenta Ore per la Vita című programjai hasonlóképpen szólnak azokhoz, akik az ottani, gyógyításra szorulók ügyét hajlandók és képesek felkarolni.
Pálffy István, az Aranyág televíziós arca maga is adakozik, mint mondja, minden évben megtervezi előre, milyen ügyet mennyivel támogasson. „A belső késztetés a lényeges és a sugalmazó erejű minta. Az emberekben alapvetően ott van a szolidaritás. Aki sokat vagy többet kap, egy pillanatban megérzi, hogy adnia kell belőle másoknak. Létezik egyfajta tudatos, lelkiismereti társadalmi szolidaritás felül, és nagyon erős atársadalmi szolidaritás a szegények körében, egyelőre azonban hiányzik az a széles, középrétegre alapozható segítség, amelyre a fejlett társadalmakban élő hátrányos helyzetűek és betegek számíthatnak” – véli a műsorvezető.

Határtalan segítség
Alig akad felnőtt ma Magyarországon, aki ne hallott volna Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekekért tett erőfeszítéseiről. A tőlünk alig néhány száz kilométerre élő, gyakran otthontalan, az utcán kéregető gyerekek közül eddig több százan találtak fűtött szobára, ételre és tanításra a Déván, Torockón, Kovásznán, Parajdon, Csobánkán létesített gyermekotthonokban. A kezdeményezés nagyszerűsége abban áll, hogy az itt gondozásba vett gyerekek nem szakadnak el a szüleiktől, lehetőségeikhez mérten hétvégén és a nyári szünetben találkozhatnak velük.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2005-ben kaphatott első alkalommal a személyi jövedelemből felajánlott 1 százalékból, tavaly ebből a pénzből 76 396 000 forintot fordíthattak a szegények javára. Az elmúlt karácsonyon a székelyföldi Parajdon aMagyar Baptista Szeretetszolgálat és a Fővárosi Tűzoltóság ajándékozta meg az itt nevelkedő gyerekeket.
Böjte atya az ajándékozást követően így fogalmazta meg a jótékonykodás mibenlétét: „Igazából ez úgy van, hogy én szeretnék egy nagy-nagy fa lenni, amire az ég madarai, ha akarnak, leszállnak, megpihennek.”

Fotó: Europress
Megjelent a 2008. decemberi számvan. Minden jog fenntartva.