Hétfő: rántott hús. Kedd: rántott hús. Szerda: rántott hús. Csütörtök: rántott hús. Péntek: rántott hús. Szombat: rántott hús. Vasárnap: rántott hús.

Így nézett volna ki a heti menü, ha a nyolcéves Gebegyerek és a négyéves Hasipasi állíthatta volna össze. Az önök kölykei rajonganak a zöldségért? Vagy legalább megeszik? Fejezetek egy apa naplójából.

Nálunk szóba sem jöhetett a sóska, a kelkáposzta és társaik. De még a répa sem. Pedig hát meg lett mondva azoknak a megátalkodott kis húsevőknek, hogy nem a csirkecombtól, hanem a répától fognak tudni olyan szépen fütyülni, mint apuka. Ám a rántott hús hegemóniát csak a mákos tészta (és néha-néha a milánói makaróni) volt képes oldani. Zöldség soha. Jaj-jaj, mi lesz a gyerekkel, nem eszi a zöldséget, pedig az az egészséges, sopánkodtam magamban, aztán eszembe jutott, hogy finoman szólva én sem a karalábéfőzelékért rajongtam kiskoromban, és méla undorral fordultam el az egyéb zöldségektől is. Tudják, mit szerettem? A rántott húst! És tessék, egészséges vagyok, mint a makk. De akkor meg miért is akarom spenóttal tömni a gyereket?
A Gebegyerekhez képest húsz évvel később született Kistestűmnél már nem erőltetem akkora elszántsággal a zöldségfogyasztást, mint bátyjainál. Azért nem, mert tudom, meg fog változni az ízlése, mint ahogyan a nagytesóké is, akik már jó ideje képesek salátát enni salátával, hagyom tehát Kistestűt annyiszor rántott húst enni, ahányszor jólesik neki, merthogy természetesen az a kedvence.

Nem állítom, hogy nem tehet semmit a szülő csemetéjénél a kedvezőnek vélt étrend kialakításában. Sok mindent lehet tenni. De felesleges. Ahogy a kölyök tudata fejlődik, fejlődni fognak étkezési szokásai is. A hitetlenek addig is megpróbálhatják utódaikat az egészségesnek hitt táplálkozás irányába terelgetni, de vigyázat: a látványos lelkesedés, például a minden kanál legyömöszölt spenót utáni „hú, de finom!” felkiáltás éppúgy nem vezet eredményre, mint a „megeszed a tökfőzeléket, vagy nem olvasok ma neked mesét” keménykedése.
A lényeg az, mindig emlékezzünk saját gyerekkori finom�főzelékes megpróbáltatásainkra, továbbá legyen több eszünk, mint a gyereknek, bár ez utóbbi nem is olyan könnyű dolog, mint ahogy első olvasatra tűnhet. Én például sokáig teljes bizonytalanságban léteztem, hogy vajon a csirkecomb melyik fele az alsó, és melyik a felső. Pedig ez rántotthús-fogyasztó kölykök apukájánál alapkérdés. A bolti csirkét általában hanyatt fekve látjuk, égnek meredő lábbal, és ilyenkor az a rész van fölül, amelyika csirke eredeti állapotában lefelé. Melyik állapotot kell figyelembe venni? Gebegyereknél ez nem okozott problémát, ő laposhús-kedvelő lett – a klopfolt sertéscombból készült rántott húst nevezte így –, ellenben Hasipasinál igen, bár végül úgy ötéves kora táján ő oldotta föl kínzó dilemmámat. Együtt voltunk alapanyag-beszerző úton, és amikor a bácsi a pult mögül azt kérdezte, alsó vagy felső combot kérsz, azt válaszolta: olyat, amelyik közelebb van a csirkéhez!
Nem akarok elfogult apukának tűnni, de ez zseniális megoldása a problémának. Próbálják ki. A hentesek általában csak első alkalommal röhögnek.

Szerző: Jakabffy Csaba, fotó: Tipozoo műhely, Pinterest. Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.