Ez nem a legtipikusabb eset, ami a csúfolódást illeti, mégis jól példázza, hogy a gyerekek (és persze a felnőttek is) szinte bármiért képesek valakin gúnyolódni, valakit megszólni, ha az különbözik az átlagtól, külső vagy belső tulajdonságai, szokásai eltérnek a megszokottól. Bárdos Katalin pszichológus válaszolt a kérdéseinkre.

Meg lehetett volna előzni Bálint megfutamodását?
Valószínűleg igen. Erényt kellett volna csinálni abból, hogy milyen szépen balettozik. Nyilván azzal csúfolták, hogy a balett lányos dolog, csak a nyafka fiúk táncikálnak. De ha a szülők erre a sztereotípiára tudatosan próbálják felkészíteni, akkor akár a tanítónővel együtt kitalálhattak volna olyasmit, hogy Bálint egy ünnepségen előad egy jelenetet, vagy híres balett-táncosokról mutatnak képeket, amelyeken igencsak férfias jelenségek láthatók.
Sokkal gyakoribb, hogy olyasmiért csúfolnak egy gyereket, ami szembetűnő „hiba”, „fogyatékosság”. Ha dadog valaki, azt szinte automatikusan utánozzák.
Nem is olyan rég találkoztam ilyen esettel egy elsős osztályban. Eleinte a többiek szépen kivárták, míg elmondta a dadogó kisfiú, amit akart. Majd egyre türelmetlenebbek lettek. Belevágnak a szavába, leintik, elmondják helyette. Nem feltétlenül rosszindulatból teszik, gyakran arról van szó, hogy érezve a szituáció feszültségét, akaratlanul is megijednek, hogy ők is kerülhetnek hasonló helyzetbe, s ezt próbálják előre kivédeni.
Mégsem igazán nekik kínos ez a dolog, hanem annak, akit csúfolnak. Őt hogyan lehet megvédeni?
Ez a pedagógustól is függ. Ha a tanár/óvónő kategorikusan kiáll a gyengébb mellett, s ezt a hozzáállást normává teszi, akkor minimálisra csökkenthetők az ilyen atrocitások.
Van különbség aközött, ha valakit olyasmiért csúfolnak, amiről nem tehet, vagy olyasmiért, amin (ha akarna vagy ismerne rá lehetőséget) tudna változtatni?
Ha valakit teszem azt testi hibájáért, tájszólásáért, származásáért ér inzultus, ott nincs pardon, azt csírájában kell elfojtani. Ez a felnőttek felelőssége. És nagyszerű példákat ismerünk az ilyen helyzetek frappáns kezelésére. Egyszer már itt is említettük azt az iskolai esetet, amelyben egy végtaghiánnyal született kislány került az osztályba, s a tanítónő úgy kezdte az évet, hogy minden gyerekkel levetette a cipőjét: próbálják meg a lábukkal megfogni a ceruzát. Merthogy az a kislány ezt nagyszerűen csinálja. Visszakérdezek: mi az, amin változtathatna egy gyerek?
Például azon, hogy kövér. („Digi dagi daganat.”)
Manapság valóban sok a túlsúlyos gyerek, de ez eredendően nem az ő hibájuk. Ez az állapot nagyon rossz nekik is, hiszen nehezen mozognak, nem tudnak csinosan öltözködni, hogy az egészségügyi következményekről ne is beszéljünk. Itt elsősorban a szülők, a család táplálkozási szokásain, az iskolai menün kéne változtatni.
Felső tagozatban volt egy osztálytársunk, akit mi, kis fejletlen csajok állandóan kiröhögtünk, mert nem tudott rendesen kötélre mászni, bukfencezni a (szerintünk) túlméretezett melle miatt. Néhány év múlva nap mint nap ringó léptekkel lejtett el az ablakunk előtt, jobbnál jobb pasikkal az oldalán. Úgy éreztem, törleszt.
Az idő sok mindent megoldhat, a rút kiskacsából szépséges hattyú válhat, de ne bagatellizáljuk el a gyerekkori kövérség kérdését. És persze van számtalan más probléma is. Sokszor a csúfolódás tárgya (bepisilés, dadogás, elhízás) egy kezelendő alapprobléma tünete.
Mit tegyen a szülő, ha szenved a gyereke egy ilyen helyzetben? Hogyan védje meg?
Sokféle kifutása lehet a dolognak: a gyerek visszahúzódó lesz, vagy éppen agresszívvé válik, nem akar iskolába menni. Egyik sem jó. Az a legfontosabb, hogy érezze
a szülői szeretetet, a biztos hátteret, hogy őt a szülei mindenképpen elfogadják. És dicsérjük. Sokat, okkal. Emeljük ki, hangsúlyozzuk azt, amiben jó. Ez olyan önbizalmat ad neki, amellyel képes ellensúlyozni a „hibát”.

Szöveg: Betlen Katalin, cikkünk szakértője dr. Bárdos Katalin pszichológus, az I. kerületi Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet igazgatója, Fotó: Europress