Nem hiába vitte ilyen sokra: ezt tudni Szoboszlai Dominik szüleiről

A Liverpool magyar származású sztárfocistája még csak 23 éves, de elképesztő elszántsággal és kitartással veszi a próbatételeket, ami miatt szinte már küszöbön a világhírnév. Míg egyes sportolók, mint például Cristiano Ronaldo mélyszegénységből, segítség nélkül ért el mindent, addig mások jó időben és jó helyen voltak. Szoboszlai Dominik azonban egyik táborba sem tartozik. Ő egy középosztálybeli család fiaként látta meg a napvilágot, akinek édesapja és édesanyja is egy dologban mindig egyetértett, méghozzá, hogy Dominikot abban támogassák, amit ő maga szeretne.
Már korán megmutatkozott, hogy nem egyszerűen ígéretes játékos, de igazi őstehetség, aki még nagyon sok mindent érhet el a fociban. Így is lett, de az is biztos, hogy tehetsége mellett szülei szeretete és támogatása is hozzásegítette ehhez.