JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma
most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Minden túra tele van kihívásokkal, érdekes eseményekkel - beszélgetés a Stalker Projekt nevű oldal rejtőzködő készítőjével

Borítókép: Minden túra tele van kihívásokkal, érdekes eseményekkel - beszélgetés a Stalker Projekt nevű oldal rejtőzködő készítőjével Forrás: Stalker Projekt
Az elhagyatott helyekről készült fotókat mohón falja a közönség. A Stalker Projekt oldal rendkívül népszerű szerzője időről-időre különös és izgalmas képsorozatokat hoz el lelkes követőinek.

A bemutatott helyszínek mindig nagy érdeklődésre tartanak számot, eközben az oldal tulajdonosa azonban gondosan ügyel rá, hogy megtartsa inkognitóját. Az Éva Magazin olvasóival most kivételt tesz, beavatja őket nem mindennapi hobbijának titkaiba. Naszvadi Judith interjúja.

Közösségi oldaladon úgy fogalmazol, hogy posztapokaliptikus túrákat teszel Magyarországon. Mit is jelent ez pontosan?

Nálam a túrázás és az elhagyott helyek felfedezése kéz a kézben járnak, egyik sem létezhet a másik nélkül. A posztapokaliptikus jelző arra utal, hogy elsősorban elhagyott helyeken járok és a túrák nagy részében senkivel sem találkozom. Így számomra is megvan az az illúzió, mintha egy kihalt világban barangolnék. Általában 25 és 70 km közötti távolságokat szoktam megtenni egy-egy túra során, zárójelben azért ott van, hogy néha elmegyek másfelé is. Más ország, más viszonyok, más élmények, más kihívások.

Stalker Projekt néven vagy követhető a közösségi médiában. Miért tartod titokban a személyazonosságodat?

Erre több válasz is van. Az egyik az, hogy egy olyan oldalt szerettem volna létrehozni, ami a felfedezés élményéről szól. Ezt szeretném átadni, az elhagyott helyeket bemutatni, amiket térkép alapján megtalálok. Nyilván szembemegyek az aktuális trendekkel, de nekem ez az egyik hobbim, ebben is az önállóságot és a szabadságot képviselem: nem vagyok rest a térkép fölé görnyedni órákig. Értékteremtő és értékmentő közeget szeretnék reprezentálni, ennek pedig nem lehet része a kattintásvadászat és a kizárólagosan önfényezési céllal készült helybemutatás. Az így szerzett, teljesítményalapú élmény számomra nem mérhető össze a köztudatban lévő helyturizmussal. A felfedezett helyekért úgy érzem, felelősséggel tartozom, nem kerülnek a "lájkolták, eldobtam, mert én már voltam ott" nagy közös kalapjába. Ezért nem is válnak néhány hét vagy hónap után vandálok és tolvajok martalékává, rajtam nem múlik, hogy a hozzám hasonló felfedezők ugyanabban az állapotban találják. Másrészt a valódi felfedezői réteg láthatatlan, szeretném őket is képviselni. Én a bárki vagyok, mert bárkiben ott szunnyadhat a felfedezés vágya, és ha engem néz vagy olvas, akkor bátorítást kap, hogy nyugodtan induljon neki akár egyedül. Lásson, tapasztaljon, fejlődjön, és ne hagyja, hogy mások elvegyék ettől a kedvét!

Honnan jött a Stalker név?

A Stalker kifejezéssel gamerként, a játékok világában találkoztam először. Aztán jött a Piknik az árokparton című regény, és a hozzá kapcsolódó fantasztikus irodalmi és dokumentumfilmes univerzum. A stalkerek a csernobili zónában járnak, a keresés, kutatás az életük. Babonából senkit sem szólítanak a valódi nevén a zónában, mindenki kap valami becenevet például egy jellegzetes tulajdonsága alapján. Van, akinek a civil nevét nem is ismerik, ez pedig kiválóan passzol az elképzeléseimhez. Én nem akarom magam kiemelni, de azt sem szeretném, ha az oldal személytelen maradna, ezért a személyes élményeim bekerülnek a bejegyzések közé. A tartalom a lényeg, nem a mögötte álló személy.

Képsorozataidon egész élettörténeteket fejtesz fel követőiddel. Hogyan működik ez a folyamat?

Amikor belépek egy helyre, mindig magával ragad az atmoszférája. A felfedezés során az érzékszerveim telítődnek az ott tapasztaltakkal, s ezt nagymértékben segítik a hátrahagyott tárgyak, fényképek, emlékek. Nyilván konkrét információk és rokonok, családtagok nélkül nehéz pontosan egy ember életét rekonstruálni, így a megérzéseimre és az élettapasztalatomra hagyatkozom. Ilyenkor esetenként a virtuális tollam is megszalad, én pedig hagyom, hogy a gondolataim irányítsák. És természetesen szeretném itt is kiemelni a követőimet, rengeteg hasznos komment születik egy-egy bejegyzésnél, sokat tanulok tőlük.

Mikor kezdődött Nálad ez a szenvedély?

Az első munkahelyem mellett volt egy elhagyott, régi üzemcsarnok, aminek egy részét raktárként és hűtőként használták. Szünetben csapatosan átjártunk oda beszélgetni, később egyedül is egyre többször mentem át, mert szerettem ott lenni. Aztán évek múlva egy csapattal bejártuk a csernobili zóna egyes részeit, és ott robbant be ez az egész. Az a gondolatom támadt, hogy ezt egyedül is meg tudom csinálni. Gondoltam egyet és kinéztem az egyik települést, ahol évekkel korábban randiztam Volt ott egy szénosztályozó meg egy mozi, felszálltam hát a vonatra és elmentem megnézni őket. Akkor egyik helyre sem jutottam be, mégis olyan jól sikerült a kirándulás, hogy hazafelé, mikor több elhagyott helyet is láttam a vonatból, arra gondoltam, visszaindulok a sínek mentén a fővárosba oly módon, hogy a túrákat ott folytatom, ahol az előző abbamaradt. Ebből az elhatározásból nyolc túra kerekedett. Utána hátradőltem és azt gondoltam, ez ennyi volt. De idővel elkezdett hiányozni az élmény, ezért folytattam. Ma már öt ilyen túraláncom fut szerte az országban.

Milyen épületek vonzanak a leginkább?

Engem minden érdekel. Tisztelem az adott hely múltját és jelenét is, legyen akár egy egyperces kis üres házikó, amiről az egyik sarokba préselődve csak egyetlen képet készíthetek, vagy olyan épülettömb, gyár, ami úgy fest, mintha most zárt volna be és szinte minden a helyén van. Az ismeretlen vonz, konkrét irány nincs meghatározva. Mindig több, előre megtervezett túrám van bekészítve, így az éppen aktuális kedvem szerint választom ki azt, amelyikre elmegyek. Fontos szempont, hogy kevés nagyobb vagy inkább több kisebb épületet néznék meg; hogy merre jártam már régebben; hogy mennyi időm van, illetve az időjáráshoz és az évszakhoz is igazodom.

Hogyan fogadják az emberek ezeket a képsorokat?

Ha röviden kellene fogalmaznom, akkor együtt sírunk és együtt nevetünk. Van, akiben nosztalgikus emlékeket kelt egy-egy tárgy, amit megpillant valamelyik fényképen, van, aki ezt-azt újrahasznosítana, felszínre hozva az örök dilemmát, hogy jobb-e egy hátrahagyott tárgyat valahonnan elvinni és a funkcióját visszaadni, vagy inkább hagyjuk, hogy a föld idővel betemesse, mert egykor más tulajdona volt. Olyan is van, aki egyik-másik helyet szívesen megvenné és felújítaná. Szívem szerint jómagam is részt vennék ilyen csoportos műveletben, de mindig rájövök, hogy ezekben kevés a ráció. Megfelelő védelem nélkül hamarosan ugyanúgy nézne ki a hely, mint előtte. És olyan is előfordul, hogy ír nekem a hely tulajdonosa vagy annak rokona. Ezek nagyon nehéz beszélgetések, de a végén mindig emberek módjára válunk el, akadt, aki küldött képeket is a régi állapotról.

Vannak bakancslistás helyeid?

Nincsenek, illetve mindig az aktuális kirándulás az, amit tervezek. Ha úgy érzem, hogy kész a túra, akkor elkezd viszketni a talpam és legszívesebben máris indulnék. Kilépni a térkép világából és ott állni a kezdőponton! Nincs ehhez fogható érzés. Minden túra tele van kihívásokkal, érdekes eseményekkel, váratlan fordulatokkal. Ha valami történik, akkor arra azonnal reagálni kell és persze este haza kell érni épségben. Ezt nem cserélném el semmiért!

Miként hatott Rád, hogy mások életének lenyomatát vizsgálod?

Folyamatosan változom, szeretek elemezni, tapasztalni, fejlődni. Úgy érzem, a múltban ragadtam én is, mert fontosak számomra a valódi belső értékek és a mai világ sajnos nem erről szól. Viszont ezt szerencsére szabadon prezentálhatom, kiemelhetem és emlékeztethetek vele bárkit, aki figyelemmel kíséri az oldalamat. Az empatikus lényemet egyre kevésbé szégyellem, talán soha nem is kellett volna. Úgy érzem, egyre jobban illeszkedem a természetbe és egyre kevésbé vagyok tájidegen. Ez pedig örömmel és boldogsággal tölt el. Hálás vagyok annak a pár embernek, a barátaimnak, a családomnak és az édesanyámnak, akik már évek óta kitartóan rágták a fülemet, hogy csináljak egy saját oldalt. Igazuk volt.

A galériában képeket nézegethetsz a Stalker Projektből!

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók.

Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem ide!

Ebben a galériában pedig szuper spórolós kirándulástippekről olvashatsz!