Ötösök helyett négyesek
A 44 éves Bea kétségbeesetten hív fel, hogy szeretné elhozni 14 éves fiát. Első alkalommal egyedül jön, hogy elmondja, mitől ijedt meg. Marci egy erős általános is-kolába jár, mindig is az osztály élvonalába, a legjobb tanulók közé tartozott. Mellette heti háromszor úszóedzésre, kétszer spanyolórára jár. Ezeket is szívesen csinálja, szereti az edzőt, kedveli a spanyoltanárt. Az utóbbi időben azonban ellustult, lerontotta a jegyeit, nem tanul. Rákérdezek, hogy ez pontosan mit jelent, és kiderül: az utóbbi időben inkább négyeseket hoz a korábban megszokott ötösök helyett. Ne értsem félre, magyarázza Bea, nem a tökéletes bizonyítványt hajszolja, csak hát az eredmények beszámítanak a gimnáziumi felvételibe, s a szülők félnek, hogy Marcit csalódás éri, ha nem sikerül bejutnia oda, ahova szeretne, és ahová az osztályból a barátai készülnek. Marci nem sokat beszél otthon. Amikor hazaér az iskolából, leül az íróasztalához, maga elé veszi a tanulnivalót és estig azzal foglalkozik. Tisztázzuk, hogy a pszichológiai tanácsadás csakis ön-kéntes alapon mehet: amennyiben Marci hajlandó rá, várom szeretettel. Később Bea telefonál, hogy igen, Marci hajlandó, így hát várom a fiút.

Édes álom
Első alkalommal Marci 20 perccel a megbeszélt időpont előtt érkezik. Megbeszélésünk szerint egyenesen az is-kolából jön hozzám, hogy ne kelljen fölösleges köröket megtennie. Nálam még ott az előző kliens, bekísérem Marcit a szobába, ahol várakozhat. Kedves, udvarias fiú benyomását kelti. Leül a kanapéra, ahová az ablakon át szépen besüt a nap. Eltelik a 20 perc, végzek az előző klienssel, kimegyek Marciért, aki békésen szunyókál a kanapén. Kellemes meleg van a szobában, a nap telibe süti Marcit, valóban bágyasztó a hangulat a kora délutáni órában. Leülök egy fotelba, kellemes nyugalom árad szét bennem is, jólesik csöndben üldögélni. Fél óra múlva Marci felébred, kissé zavarban van. Az időnkből kábé 15 perc maradt. Magától adódik a kérdés: vajon Marci eleget pihen? A szűkszavú válaszokból kiviláglik, hogy otthon nem engedi meg magának, hogy napközben lefeküdjön, mert nyugtalanítja, hogy nincs kész a leckéje. De nem tud koncentrálni, csak ábrándozik a könyv fölött. Hogy miről, azt nem árulja el, nem is kérdezem. Lejár az időnk, megbeszéljük a következő időpontot (összesen három találkozóban állapodunk meg, a kamaszok nem szeretik a hosszú terápiát).

Szabadság a rendelőben
A következő alkalommal ismét 20 perccel korábban érkezik. A forgatókönyv ugyanaz: érkezésekor még elfoglalt vagyok, addig ő szunyókál a kanapén, csak az óra vége felé tudunk beszélgetni. Rituálé alakul ki köztünk. Természetesen bennem is fölmerül, hogy helyes-e teret adnom a pihenésének, nem kellene-e valami „hasznosabbal” tölteni az időt, hiszen a fiú alvását lehetne „ellenállásnak, kitérésnek” is értelmezni. Meg is beszélem az ügyet a szupervizorommal (a pszichológusok rendszeresen konzultálnak egy másik pszichológussal, aki kívülről látja az adott esetet), és ő helyesli, hogy elfogadom Marci igényét. Marci tehát pihenni jár hozzám, mert itt engedélye van „haszontalanul” tölteni egy órát a napjából. A megmaradó rövid időkben persze beszélgetünk. Feltárja a szülőkkel kapcsolatos ambiva-lens érzéseit, konfliktusait, beszél társas kapcsolatairól. Az a célunk, hogy Marci megértsen valamit önmagáról és az indítékairól, és ezt a megértést később képes le-gyen alkalmazni felmerülő problémáira.

A megfigyelő szeme
Végül Marcival és édesanyjával hármasban is leülünk, és együtt beszélgetünk róla, hogy mit is jelent kamasznak lenni. A titoktartás természetesen köt, így semmi nem kerül elő, ami történt vagy elhangzott Marci és köztem. Beának elmondom: külső szemmel nézve én úgy látom, másképp kéne Marcira és az iskolai teljesítményére tekinteniük. Marci értelmes, kedves, szeretetre méltó fiú, aki mindenáron a szülei kedvében akar járni, és szeretné megőrizni jó tanuló státusát, de hát mint minden normális tizenéves, ő is sokat ábrándozik. Sok-szor egy könyv vagy egyenesen a tankönyv fölött engedi szabadon képzeletét, mert az elfogadhatóbb afelnőttek szemében. Ő maga is úgy tartja: nagy luxus, ha csak úgy mélázik, amikor tanulhatna vagy olvashatna is. Pedig ez tévedés. A légvárépítés hasznos tevékenység, a kamasz ilyenkor gondolatban próbálgatja magát új szerepeiben, esetleg visszaidéz korábbi helyzeteket: mikor ki mit mondott és ő hogy reagált rá. Mindezek hozzásegítik a kamaszkor fontos feladatához: el-s-a-játítani új élethelyzeteket, kiépíteni a biztos alapokat, amelyekre felnőttként majd támaszkodhat. A fantázia- és emlékképek számos feszültségtől megszabadítják, így a merengés egészséges stresszkezelő technika is. Azt is elmondom Beának, hogy Marci ugyan sportos, de mint kamasznak több pihenésre van szüksége, tehát engedni kell lustálkodni. Ettől még nem lesz munkakerülő felnőtt, hiszen már most sem engedi meg magának a heverészést, inkább az íróasztalához ül és magára erőlteti a szorgalmat.
Az anya megérti, sőt elfogadja szavaimat, és a saját emlékei közt kutatva elmondja egy hasonló kamaszkori élményét. Nyolcadik utáni nyáron – életében először! – alkalma nyílt Nyugatra utazni, de két napig csak feküdt az ágyban és merengett, még a városnézést is kihagyta. A szülei nem tettek neki szemrehányást, s úgy érzi, most rajta a sor, hogy ő is megengedő legyen Marcival.
A felvételi miatt azonban aggódik. Ekkor Marci ajánlást tesz: a fontosabb tantárgyaknál megpróbál jobban koncentrálni a tanulásra. Bea megígéri Marcinak, hogy nem felejti el mindazt, amiről beszélgettünk. Megkérem az anyát, hogy egy év múlva hívjon fel és tájékoztasson, miként alakultak a dolgok.

MIAZAZELABORÁCIÓ?
Sokat olvashatunk azokról az élettani változásokról, amelyek a kamasz testével, testében történnek. A növekedés fáradékonnyá teszi, s a testi átalakulások mellett számos megoldatlan lélektani probléma is gyötri. A tinédzser sokszor bambul céltalanul. Ül a könyve fölött, fekszik az ágyon és bámulja a plafont, néz ki az ablakon és álmodozik. Ám ezek a kívülről semmittevésnek tűnő állapotok nagyon hasznosak: a kamasz ilyenkor dolgozza fel a vele történteket, a benne zajló feszültségeket. Mindezt szakkifejezéssel elaborációnak nevezzük.

Cikkünk szerzője Süle Judit a Semmelweis Egyetemen orvos pszichológiát oktat, mellette magánrendelésen dolgozik.

Fotó: Batár Zsolt, smink: Zentai Flóra