Pink fürdőruhás fotóval kampányol a pozitív testkép mellett
Forrás: Getty Images
Az énekesnő, ahogy ő fogalmaz a „vastag combjait” mutatta meg a követőinek.
Pink mindig is igazi, „ami a szívén, az a száján” típusú nő volt, aki régóta hangos élharcosa az önelfogadásnak, és az önszeretetnek. A napokban pedig ismét kaptunk tőle egy igazán inspiráló posztot. Az énekesnő és a családja éppen a nyári vakációjukat töltik, és úgy döntött, hogy kipróbálja a wakeboardot, majd készült is erről egy szuper fotó. Nos, ebben még semmi különös nem is lenne, ám az énekesnő itt még nem állt meg, és egy nagyon személyes üzenetet fogalmazott meg a saját testéről:
Mindig azon gondolkodtam, hogy miért adott Isten nekem ilyen vastag combokat. Tudta, hogy kihasználom majd őket.