Mr. Bean megházasodott

Borítókép: Mr. Bean megházasodott
Láttam én már nőt fúrógépet kezelni, sőt, van egy barátnőm, aki egyedül szerelte meg a turmixgépét, de én nem vagyok ilyen. Ha a műszaki analfabétáknak osztanának díjakat, én lennék az első helyezett. KLEIN BARBARA írása

Amikor először hallottam arról a félistennőről, aki meglepte párját egy új franciaággyal, és egyedül rakta össze csavarozógéppel a lapokra szerelt bútort, komolyan elgondolkodtam.
Az apukám ezermester, így aztán az öcsémnek végig kellett asszisztálnia a galériaépítést, nekem viszont még azt sem tanította meg, hogy mi az az áram, ezért életemben először huszonévesen kerültem szembe a kapcsolótábla létezésével. Korábbi lakásunkban olyan elektromos káosz uralkodott a fürdőszobában, hogy ha egyszerre ment amosógép és a hajszárító, akkor göndör tincsek helyett könnyen Einstein-frizurával végezhette az ember. A két szerkezet nem bírt egymással. Vagy a mosógép rázott, vagy a hajszárító, vagy mindkettő, de akkor már szerencsére lekapcsolt a biztosíték – de mi az a biztosíték, és hol van akapcsolótábla? Húsz percen keresztül próbáltam megfejteni a rejtvényt, mire eszembe jutott, hogy ki kéne kapcsolni mindkét készüléket, különben sosem jön vissza az áram. A leégést csak fokozta, amikor akalandot elmeséltem a férjemnek. Ezek után nyilván nem sértődhettem meg, hogy nem engedett többé az elektromos fűnyíró közelébe. Vagy amikor a mozdulataimat félreértve elmagyarázta, hogy miért nem érdemes vizes ruhát teríteni az áram alatt lévő olajradiátorra. Vagy amikor rám szólt, hogy nem jó ötlet késsel kipiszkálni a mindjárt lángba boruló pirítóst a gépből. Úgyhogy egy idő után azzal sem tudtam vitatkozni, amikor elnéző mosollyal közölte, hogy „neked Mr. Beanhez kellett volna feleségül menned”.


Itt szaladgálnak az elektronok

Nevelés kérdése?
Azzal, hogy fogalmam sincs a világ működéséről – avagy „ántitálentum” vagyok, ahogy a nagymamám mondaná–, először 15 évesen szembesültem egy nyári gyakorlaton. A kerületi karbantartó vállalat irodájában azt a feladatot kaptam, hogy cseréljek szalagot a mechanikus írógépben. Ezzel az erővel azt is mondhatták volna, hogy indítsak be egy gőzmozdonyt. Arra még rájöttem, hogyan kell leszedni a gépet védő tokot (szakszóval a gépházfedelet), de aztán abillentyűk összeakadtak, a sín kiszakadt és a szalag mégsem akart kijönni a helyéről. Még jó, hogy az ebédjéről visszatérő osztályvezető nem jelentett fel szabotázsért.
Persze a műszaki analfabetizmusomban nemcsak apukám a ludas, aki valószínűleg azt hitte, hogy a középiskola elvégzése után rögvest férjhez megyek, gyereket szülök, és az ilyesmiben nekem sem kell elmélyednem, ahogy anyukámnak sem kellett őmellette. Hanem az iskolám is, ahol hasonló hibát követtek el, amikor a hagyományos nemi szerepek szerint osztották szét technikaórán az osztályunkat. Míg irigykedve hallgattam, hogy a fiúk motoros kishajót fabrikálhatnak, nekem a varrás, a rántás és aműanyag baba pelenkázása maradt.

Kaszparovi feladvány
Azóta eltelt húsz év, és ezalatt felszedtem némi gyakorlati tudást. De gyakran megesik, hogy a megszerzett ismereteket a szórakozottságom miatt elfelejtem beépíteni amozdulataimba. Ha például egyszerre csinálok bundás kenyeret, főzök kávét, és közben kitartóan mondogatom, hogy „nem fetete, hanem fekete, drágám”, akkor előfordul, hogy simán leforrázom magam gőzzel, mert a kávéfőző kapcsolóját elfelejtem tejhabosításról kávéfőzésre állítani.
Nem akarom persze a gyerekre fogni a dolgot, mivel előfordul, hogy annyira belezavarodok, hogy azt mondom, „nem fekete, hanem fetete, drágám”. Meg azért sem, mert akkor sem járok jobban, amikor ő már rég alszik, és én Doktor House-t nézek vasalás közben. Hugh Laurie szarkasztikus humora már három égési sérülésembe került, ezért az alkarom úgy néz ki, mintha notórius öngyilkosjelölt volnék.
Azt mondják, a sakkozókhoz hasonlóan a nők is képesek arra, hogy szimultán többféle dologra figyeljenek. Méghozzá úgy, hogy – jó esetben – szinte percre pontosan érzik, mikor hova kell nyúlniuk, hogy minden flottul menjen. De azt is mondják, hogy csak azt érheti baj, aki használja a dolgokat. Ez persze nem biztos, hogy mentesít engem.

A néma nő segélykiáltása
Arról, hogy nem én vagyok az egyetlen ön- és közveszélyes nő, egy gyors körtelefonnal szereztem bizonyságot. Azegyik barátnőm gondolkodás nélkül utánanyúlt a teli csapba pottyant hajszárítónak, a másik pedig forró olajjal gyújtotta fel a konyháját.
A legviccesebb történetet Ágota mesélte, aki egy fagyos éjszaka közepén vizet akart engedni a cirkóba, de az ellenkező irányba csavarta a csapot, így az a rendszerben lévő összes vizet a padlóra ürítette. Mivel néhány napja volt túl amandulaműtétjén, hiába kiabált, hang nem jött ki atorkán, így csak kézzel-lábbal mutogatva tudott segítséget kérni a felébresztett szomszédtól.
De az is nagyon tanulságos, ahogy Bori a kánikulában lefulladt porszívóját próbálta legutóbb megjavítani, és eszébe sem jutott, hogy nem ártana kihúzni a konnektorból, mielőtt kinyitja a fedelét. Abban a pillanatban, ahogy akiürített porzsákot visszarakta, a gép beindult – szerencsére csak az ijedségtől esett hanyatt, nem az áramütéstől.
Eszerint nemcsak én vagyok szórakozott Mekk mester, hanem az egész baráti köröm. De ha ez így van, akkor lehet, hogy az egész generációnk az?

Kisütöm a kondenzátort
Még ötven éve sincs, hogy az utolsó magyar településre is bevezették az áramot: azóta felgyorsult a technikai fejlődés, és rengeteg műszaki eszköz került a háztartásokba. Néhányunknak egy videó üzemeltetése is gyakorlást igénylő feladat, az elektromos sütő programozása pedig olyan kihívás, amibe talán inkább bele sem fogunk.
Persze vannak olyan csodálatra méltó nők, akik repülőgépet vezetnek vagy szélerőműveket terveznek, ők biztos szigorúan végigolvassák – és meg is értik! – a használati útmutatót, mielőtt beüzemelnének egy új készüléket. De jóval többen vagyunk olyanok, akiknek leblokkol az agyunk, ha a műszaki szövegben szerepel például a „szorítókapcsos csatlakozó aljzat” vagy a „kisütni akondenzátort” kifejezés.
Pedig mi is szívesen elsajátítanánk az életben maradáshoz szükséges műszaki ismereteket. Azt hiszem, jól jönne számunkra egy kifejezetten nőknek indított, Bevezetés a gyakorlati világ működésébe című tanfolyam! Addig is higgyünk magunkban: mi is képesek vagyunk felfogni atechnika csodás titkait. Kérdezzünk előre, sose féljünk segítséget kérni, vigyázzunk magunkra, és egyelőre ne nyúljunk a flexhez!

Fotó: Ji US Collection S / Jupiterimages
Éva, 2009. augusztus. Minden jog fenntartva.