..a távolban néhány kamasz tűnik fel, futnak, vagyis inkább lötyögnek, pár szaporább lépést oldalszúrós, lihegős görnyedés követ.
Sok szülő lakásajtótól iskolakapuig fuvarozza a gyerekét, gond nélkül ír felmentési kérelmet, és fáradtan legyint, mikor a gyereke suli után ledobja magát a képernyő elé.
A mozgásszegény életmód miatt minden ötödik gyerek túlsúlyos, állóképességük, kondíciójuk évről évre egyre rosszabb. A fiatalok nagy része időhiánnyal magyarázza a sport hanyagolását. Legtöbbjük túlterhelt, egyre több időt töltenek az iskolában, kevéske szabad idejükben pedig nincs kedvük olyasmivel foglalkozni, ami túlzott energiát igényel. Ezért inkább tévét néznek, számítógépeznek, a téren lógnak.

Pedig sportolni kell, főleg gyerekkorban. Mégpedig minél többet. A mozgás ugyanis, már ha nem visszük túlzásba, a lehető legjobb, amit a szervezetünkkel tehetünk. Erősíti az immunrendszert, a csontozatot, előnyös hatással van a légzésre, az érrendszerre, az anyagcserére, az állóképességre, csökkenti a depresszióra való hajlamot, egyszóval jobb életminőséget ad. A fizikai jótéteményeken túl a sport a gyerek személyiségfejlődését is helyes irányban befolyásolja.
„A sportnak komplex fejlesztő hatása van. Segít, hogy felmérjük képességeinket és korlátainkat – mondja Nagy Sándor sportpszichológus. – Siker- és teljesítményorientálttá tesz, játékos formában modellezi az életben ránk váró küzdelmeket. Önbizalmat ad, erősíti a jellemet és szinte észrevétlenül szabályokhoz szoktat. A csapatsportok az alkalmazkodóképességet és az együttműködési készséget is fejlesztik. Márpedig ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyerekünkből majdan sikeres felnőtt váljon.”

Lusták és túlbuzgók
„Sokak szerint mi vagyunk a hibásak, ha a gyerek utálja a testmozgást – kezdi egy középiskolai tornatanár. – Kétségtelenül óriási a felelősségünk, hisz egy jó pedagógus még a legtunyább tanulót is képes mozgásra bírni, de az első és legfontosabb az a minta, amit a diák otthon lát. Azokban a családokban, ahol a felnőttek rendszeresen sportolnak és egészségesen élnek, az esetek döntő többségében a gyerek is hasonló életvitelt folytat majd. Azt, akinek otthon dohányoznak a szülei és sportot kizárólag a tévében látnak, nehéz meggyőzni az egészséges életmód fontosságáról. Heti kétszer-háromszor negyvenöt perc kevés ahhoz, hogy csodát tegyünk a fejekben. Ráadásul a szülők néha egyenesen ellenünk dolgoznak. Hallottam már olyanról, hogy az anyuka csak azért írt felmentési kérelmet, mert a kislánya előző nap volt fodrásznál, és nem akarta összekócolni a haját.” Mit üzen egy ilyen gesztus egy kamasznak? Hogy a testnevelés fölösleges időpocsékolás, amit meg lehet úszni.
A másik véglet azoknak a „jó szándékú” szülőknek a népes tábora, akik ráerőltetik a gyerekükre a sportot, elsősorban azért, hogy lefárasszák. Azzal ugyanis, akit az edzésen széthajtottak, nem kell sokat küzdeni otthon, hisz semmire sincs ereje. Általában ők választanak sportágat a gyerek helyett, a cél az, hogy minél több energiáját kösse le. 
A lelkiismeretük megnyugszik, hisz tettek valamit gyerekük egészségéért, ám egy életre megutáltatják vele a testmozgást. Sikerélménye nincs, hisz kelletlenül teszi, amit tesz, és ahelyett, hogy feltöltődne, minden erőt kiszippant belőle az edzés. Lassanként a „muszáj” és a „sport” rokon fogalommá válik a fejében, így aztán elég nehéz olyan testmozgást kínálni neki, amiben kedvét lelné.
A legtöbb szülőnek azonban csak az a fontos, hogy a gyereke jól tanuljon, vagyis a húzó tantárgyakban eredményeket produkáljon, és a fizikai kondíciójával kevésbé foglalkoznak. Beérik azzal, hogy a suliban van tornaóra. De az kevés. Mozogni kell! Bármit!

Hol, mit, mennyiért?
„A kínálat ma rendkívül színes – mondja Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára. – Ha a gyerek mozogni akar, rengeteg sportlétesítmény, klub, egyesület áll rendelkezésére, elképzeléseinek csak a szülők pénztárcája (és ideje) szab határt.”
Arra nincsenek statisztikai adataink, hogy az iskolákban hányan járnak tanítási időn túli edzésekre, de bizonyosan sokan választják ezt a sportolási lehetőséget. Egyrészt, mert általában ingyen és helyben van, másrészt, mert nem jár különösebb kötelezettségekkel: ha kedve van, megy a gyerek tréningre, ha nincs, otthon marad.
A legtöbb sporttevékenység azonban egyesületi keretek között zajlik. Ebben az esetben a szülő befizeti a sportágtól függően 5–10 000 forint körüli tagsági díjat, ezért cserébe szakképzett edzők oktatják a gyereket, felszerelést kap, használhatja az egyesület létesítményeit. Aki nagy, országos hírű klubhoz jelentkezik, elfogad egy nagyon fontos játékszabályt: a gyereket előbb-utóbb versenyeztetni akarják. Ezzel nincs is baj, hisz a versenyhelyzet nagy motiváló erő, a hozzá vezető út, vagyis a szigorú edzésterv, az elvárások, a nyomás azonban nincs mindenkinek ínyére.
Bár a klubok kompromisszumkészsége az utóbbi években sokat fejlődött, hobbisportolgatásra – vagyis arra, hogy a gyerek csak akkor járjon le, ha kedve van – ezeken a helyeken nincs lehetőség. Ilyen igénnyel érdemes a jóval rugalmasabb kisebb kluboknál próbálkozni, de ott is tanácsos előre tisztázni az edzővel az álláspontokat.
Minthogy az egyesületi költségvetés mindenhol rendkívül szűkös, állami támogatás szinte alig érkezik, a kluboknak jól felfogott érdeke, hogy minél több tagot tudjanak megtartani – bár kétségtelen, hogy a linkeskedést sehol nem szeretik, bizonyos rendszerességet mindenhol elvárnak…
Manapság szinte nincs olyan klub, amelynek ne volna szponzora, és az egyesületek is mindent megtesznek, hogy a tehetséges gyerekek versenyeztetésére, felszerelésére valahonnan pénzt szerezzenek, sportolni mégis drága mulatság. Bármelyik sportágat választjuk is, nem árt tudni, hogy a gyerek nyakában csillogó aranyért nemcsak neki, hanem nekünk, szülőknek is súlyos áldozatokat kell hoznunk.
„Olyan alázatot és áldozatvállalást követel mindez a gyerektől és a szülőtől, amire kevesen vannak felkészülve – mondja Pindák László, az FTC jégkorongcsapatának vezetőedzője. – A havi tagsági díj 10 000 forint. A kori, az ütő, a fejvédő, a ruha összesen 60 000 forint körül mozog. Heti öt edzés van. A szezon augusztustól júniusig tart, csupán egy hónap marad szabadon. Tizenegy hónapon át a szülők dolga a szállítás, vagyis a munkától a napi ritmuson át egészen a nyaralásig mindent a hokihoz kell igazítaniuk. De vállalják, mert itt a gyerekek jól érzik magukat. A szülők felosztják maguk közt a heteket, hol az egyik, hol a másik család hozza-viszi autóval a távolabb lakó gyerekeket. Rendszeresen tartanak felszerelésbörzét is. Amit a gyerek kinőtt, bedobják a közösbe. Így a fiatalabbaknak nem kell drága pénzért megvenniük a korit, hanem hozzájutnak egy használt, de jó állapotú darabhoz. Itt senki sem kesereg a körülményeken. A gyerekek felvillanyozódnak, ha meglátják a jeget, és vigyorogva mennek haza az edzésről.”
„Az egyik legtehetségesebb tanítványom, Vass Dóra 17. helyezett lett az Európa-bajnokságon – kezdi büszkén Érfalvy Nóra, az Óbuda Ritmikus Sportgimnasztika Torna Club Vezetőedzője. – De ha a szülei nem bírnák a költségeket és nem támogatná a MOB Wesselényi Alapítványa, valószínűleg nem tartana itt. A sportszerek 10000 forint körül vannak, egy versenydressz úgy 80 000 forint. Rendszeresen kell balettórára járni, ami alkalmanként 4000 forint, és akkor még nem beszéltünk a külföldi koreográfus díjáról. A legtöbb pénzt azonban itt is, mint az összes többi sportágnál, az utaztatás viszi el, ami most már önköltséges alapon megy. Aversenyző, az edző és egy pontozóbíró fejenként fél millióba kerül, és sokszor egy fillért se kapunk. Állami támogatás semmi, a szakosztálytól alig valamicske. Dóri versenyeztetése egy évben megközelítőleg 8 millió forintba kerül…”

Hobbiból drágább volna?
Azoknak a gyereknek, akik szeretnének mozogni, de nem akarnak belepusztulni a nagy hajtásba, nyitva állnak a különböző magánklubok, edzőtermek. Ezek azonban teljes egészében önköltséges alapon működnek, és általában drágák. Rövid keresgélés után azonban ebben a kategóriában is találhatunk megfizethető és minőségi szolgáltatást nyújtó intézményeket.
„Hogy drágák volnánk?– kérdezi csodálkozva Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub vezetője. – Nézőpont kérdése. Az éves tagsági díj nálunk harminchatezer, vagyis havi háromezer forint. És ebben az összegben már minden benne van. A hajó, az oktatás, az edző – ami csak kell. A telep a mienk, nemrég újítottuk fel, kimagasló színvonalú. Nálunk minden korosztály és tehetségi szint képviselteti magát. Itt nincs olyan, hogy ha valaki nem teljesít egy bizonyos mércét, azt elküldjük. Nem egy olyan tanítványunk van, aki nem kifejezett őstehetség, de lelkes, szeret evezni, és ez a lényeg. Itt nincs ordítozás, edzés előtti gyomorgörcs. A társaság és a hangulat szuper. Ha a gyerek szívesen versenyezne, arra is van lehetőség, csak nálunk ez nem cél, hanem eszköz. Az edzésrendben bizonyos rendszerességet persze elvárunk a növendékektől. Havi egy alkalom nem elég arra, hogy egy olyan összetett mozgásformát, mint az evezés, el lehessen sajátítani. Nálunk heti négy edzés van, ebből jó, ha minimum kettőn részt vesz valaki, mert csak így tud fejlődni.”
Tengernyi lehetőség van a sportolásra a profi egyesületi szinttől az amatőr klubokig. De elég kinyitnunk egy szabadidős programfüzetet, és máris látjuk, hogy szinte naponta szerveznek az ország valamely pontján sportrendezvényeket, melyeken bárki részt vehet. Több önkormányzat pénzt különít el a költségvetéséből, hogy iskolai pályákat, sportlétesítményeket tartsanak nyitva hétvégenként, vagyis lehetőség van bőven.
És ha már gyerekünktől elvárjuk, nekünk se árthat meg egy kis kimozdulás!

Boksz
Havi tagsági: 4000–8000 Ft/hó
Felszerelés/Költségek:
Kesztyű: 5–15 000 Ft, ruházat (fejvédő, cipő, bandázs stb.): 30–70 000 Ft
Vívás
Havi tagsági: 7000–9000 Ft/hó
Egyesületen kívül: 60 000 Ft/6 hónap
Felszerelés/Költségek: Ruházat (kesztyű, sisak, nadrág, mellvédő, táska stb.) kb. 300 000 Ft, kard: 10–50 000 Ft, vezeték: 2000–5000 Ft
Tenisz
2000–5000 Ft/óra
Felszerelés/Költségek:
Ütő: 5–100 000 Ft, labdák: 2500 Ft/doboz, ruházat: 5–15 000 Ft
Úszás
Havi tagsági: 6–10 000 Ft/hó, 8000 Ft/10 alkalom
Felszerelés/Költségek:
Úszódressz: 2–20 000 Ft, szemüveg: 2000–6000 Ft, sapka: 500–3000 Ft

Szerző: Svraka-Gévai Júlia, Fotó: Photolibrary.com, Europress, profimedia.hu
Ez a cikk az Éva magazin 2009. évi augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.