Találkoztál az életed során azelőtt a rákkal, mielőtt nálad is diagnosztizálták?

Igen, Édesanyám ugyanis mellrákos volt, amikor én kisgyermek voltam. Ő tanította meg a rendszeres önvizsgálatot az első menstruációm után és miatta csináltam. Havonta elvégeztem az önvizsgálatot, így vettem észre, zuhanyzás közben. Gyakorlatilag Édesanyámnak köszönhetem, hogy időben észrevettem a mellemben a daganatot.

Mi volt-e az első gondolatod, amikor bebizonyosodott, hogy ez tényleg (mell)rák?

Az, hogy ez képtelenség. Hogy velem ez nem történhet meg. 29 éves voltam még csak, alig pár nappal történt mindez a 30. születésnapom előtt.

Mi volt a legnehezebb a rák elleni harc folyamatában?

Talán a tudat, hogy megyek a következő kemoterápiára és ismét napokig hányinger gyötör majd. A harmadikig volt nehéz (hatot kaptam összesen), onnan már könnyebb volt, mert a felén túl voltam, onnan csak fogyott.

Egy kívülálló számára ez az egyik leglátványosabb, ráadásul nőként nem tudom nem megkérdezni, hogy például azt hogy viselted, amikor elvesztetted, illetve le kellett vágni a hajadat?

Amikor levágták, az rosszabb volt, mint amikor teljesen kihullott. Folyamatosan vágattam, először rövidre, majd géppel 1 centisre, végül nullás géppel kopaszra. Nem vártam meg, amíg elkezd csomókban hullani. Meglepő, mert a harmadik kemóig bírta, akkor hullott ki mind, addigra már pár milliméteres volt csak.

Mi az, ami ilyenkor erőt ad egy embernek? Vagy inkább úgy kérdezem: neked mi adott erőt?

Az élni akarás. Nagyon fiatal voltam, bármi áron is, de vissza akartam kapni a régi életemet. Élni akartam.

Ebben nem lehet hezitálni, hullámozni. Hogyan nem adod fel soha?

Minden nappal próbálok egy kicsit jobb, több lenni emberileg. A fokozott odafigyelés a mindennapjaim része, legyen az sport, étkezés, vagy lelki egyensúly megtartása.

Miben változtatott meg a rák a legjobban?

Ezt meg kellett tanulnom, valamint nagyon sok türelmet is tanított. Azt a mai napig tanulom, már a kislányunk által is. :)

Soha nem szabad feladni - vallod. Így vágtatok bele a rák után a babaprojektbe is?

Abszolút. Nem voltam hajlandó elfogadni a nemleges választ. Olyan nincs, hogy nekünk valami ne sikerülne, hiszen itt vagyok, élek, megcsináltuk. Más opció nem létezik, csak a siker.

Mit mondott az orvostudomány, a szakemberek, amikor azt mondtátok, hogy babát szeretnétek? Biztattak? Támogattak? Segítettek?

Nem láttak esélyt a spontán fogantatás általi babavállalásra, mert korai petefészek-kimerülést állapítottak meg, a kemoterápia hozadékaként. A Kaáli Intézetbe kellett volna időpontot kérnem, de teljesen elzárkóztam egy hormonérzékeny daganat után bármilyen nemű hormonkezeléstől is. A nőgyógyászom maximálisan támogatott, bízott bennem, a radiológusom is, valamint az onkológusom is szerencsére, így hallgattam az eszemre és a szívemre, a spontán utat választottuk. Sikerült is, a harmadik hónapra, hormonterapeuta segítségével.

Hogy éli meg egy mellráktúlélő a mindennapjait? Rettegésben, hogy a baj minden pillanatban bekopogtathat, vagy pozitívan, hogy minden pillanatot ki/meg kell élni?

Csak pozitívan. :) Itt vagyok és élek, arról nem is beszélve, hogy egy kisbabánk is van. Ennél nagyobb csodát elképzelni sem tudok. Feladni a könnyebb út, küzdeni a nehezebb, de csak így szabad. Ha esélyt kaphatunk a gyógyulásra, az már maga a csoda. :)

Többször beszéltünk már az Instán keresztül és egyszer azt mondtad, hogy keveset beszélünk a mellrákról. Szerinted mit lehetne tenni, hogy még több emberhez eljusson, hogy ezzel foglalkozni kell, rendszeresen orvoshoz járni, vizsgálni magunkat?

Lejjebb kellene vinni a korhatárt a mammografiánál (45 év az alsó korhatár, innentől kapnak Magyarországon a nők behívót), valamint 18 év fölött lehetőséget biztosítani az ultrahangos szűrésre állami keretek között, nem csak akkor, ha talál valamit a páciens. Továbbá iskolákban tanítani kellene évente egyszer 10-11 éves kortól felvilágosító óra keretében a helyes önvizsgálatot, ha már Magyarországon a nőknél a mellrák vezető halálok.

Mit üzensz azoknak, akik épp érintettek valahogy vagy a jövőre nézve… bármi gondolat a betegséggel, a megküzdéssel kapcsolatban?

Ne szaladj előre, mindig csak a következő lépést nézd. Majd kanyarodunk, ha jön a kanyar, Édesanyám ezt tanította. Valamint, hogy képesek rá! A kezelés a gyógyulás folyamata, nem kár érte, ha kihullik a hajunk. A hajam nem határoz meg, én nem a hajam vagyok. Mindig mosolyogva, csak előre! :)