Évek óta járok jógázni, a korábbi női kondicionáló tornát cseréltem le rá. Legalább nyolc mesteren, jógaoktatón túl vagyok már. Most úgy döntöttem, ismét kipróbálom ezt a hétvégi „maratont".

Ideális környezet a jógázáshoz
A helyszín, mondhatni, ideális. Zöldövezet, falu széle, pár lépés az erdő. két házat laktunk be, az egyikben ettünk és aludtunk, a másikban, a kifejezetten a jógázás céljára épült, ovális alakú épületben pedig a foglalkozásokon vettünk részt. A kertben sok növény, virágzó gyümölcsfák, rengeteg csicsergő madár.
Tizenvalahányan jöttünk össze, a jógaoktató barátnőmmel együtt.Az első órán mindenki elmondta, miért jött, mit vár ettől a hétvégétől. Én bevallottam, hogy többek között az vonzott, hogy nem kell otthon háztartanom, se azon gondolkodnom, hogyan teljen el a hétvége, itt percre beosztják az időmet, előírják, mikor mit csináljak, hova menjek, elém teszik az ételt. Tökéletes kikapcsolódásban reménykedtem. És nem csalódtam.

Meditáció, jógaóra, körtánc
Összesen hatszor jógáztunk, alkalmanként másfél-két órát, de volt meditáció (ezzel indult a reggel), tisztálkodási szertartás, szakrális körtánc, elcsendesedés. A jógaórák valahogy simábban mentek, mint a hétköznapokon, amikor mindenféle civil program, tennivaló közé vagy után vannak beszorítva. Mivel sehova sem kellett sietni, semmin nem kellett agyalni (van-e otthon kenyér, másnap milyen értekezletre kell készülni, hány megválaszolandó e-mail vár stb.), tökéletes volt az ellazulás a jógaórákon és a többi foglalkozáson egyaránt. (Na jó, az úgy-nevezett hosszan kitartott ászanákból nekem kevesebb is elég lett volna, de megcsináltam!)
Háromszor étkeztünk napjában, de annyi teát ihattunk 
a konyhában fellelhető arzenálból, amennyi csak belénk fért. Reggelire feles tejben főtt kása volt, ebédre fantáziadús fogásokat alkotott nekünk Lajos, 
a krisnatudatú szakács. Este hideg vacsora volt, sajttal, nyers zöldségekkel, gyümölccsel. Nem hiányzott a kávé, a vörösbor, a felvágott. (Tudom, három nap jógázás, elmélyedés, diétázás nem a világ, simán ki lehet bírni ezen élvezetek nélkül.)

Az esti elcsendesedéstől a sétáló meditációig
Két olyan eseményről tudok számot adni a jógatábor alatt, ami az újdonság erejével hatott rám. Az egyik az esti elcsendesedés, szakszóval mauna, ami annyit tesz, hogy a vacsora után nem szabad sem megszólalni, sem másokkal tekintetet váltani egészen reggelig. Ez nem olyan könnyű feladat, mert amikor elmész valaki mellett, s mondjuk véletlenül meglököd, nem kérhetsz elnézést, és nem kérdezheted meg, hogy szabad-e a fürdőszoba, kinyithatod-e az ablakot, ilyesmi. Magam is meglepődtem, milyen jólesett magammal lenni.
Meditálni sem szoktam nap mint nap, de a sétáló meditáláshoz most volt szerencsém először. Kimentünk a szomszéd mezőre, s miközben egymás mögött, mellett lépdeltünk a földúton, elképzeltük, hogy az elöl levő lábunkkal megcsókoljuk a földet, a hátul levő lábunk nyomán meg kinyílik egy-egy lótuszvirág. A lépésekkel összhangban lélegeztünk, s elképzelhetetlenül vontatott tem-póban, 35 perc alatt megtettünk 200 métert. Az egész olyan volt, mint egy lassított film, ráadásul nézők is akadtak hozzá. Az éppen arra kirándulók arcáról valami ilyesmit lehetett leolvasni: „A Lipótot bezárták, ezek biztos onnan szabadultak.” Vagy: „Milyen szekta lehet ez?” Tényleg furán nézhettünk ki: erdő-mező határán tizenegy felnőtt ember, óvatos léptekkel, mintha tojáson járna, fejét leszegve, hangtalanul tart egy irányba. Nagyon koncentráltam a lótuszra, a lélegzésre, s amikor végre célba értünk, azaz átkapcsoltunk normál üzemmódba, el sem akartam hinni, hogy már fél órája sétálunk. Egyszerre volt kimerítő és pihentet, csakúgy, mint az egész jóga-hétvége. Kétszer egy évben simán bevállalható.

Szöveg:Betlen Katalin, Fotó: Europress. Cikkünk az Éva egy korábbi számában jelent meg.