– Itt van előttem egy többszörös világ-, és Európa bajnok sportoló, akikről első ránézésre nem az a benyomásom, hogy betegségekkel volt hangos az élete, sokkal inkább a sikerességet és az eredményességet árasztod. Hogy kezdődött a sportkarriered?

– Gyermekkoromban nem sportolhattam, tinédzserként konkrétan el voltam tiltva a sportolástól. 2005-ben, középiskolásként kaptam új vesét először, az érettségi előtt egy évvel, mivel addigra, egy születési rendellenesség miatt, már szinte teljesen működésképtelenné vált a kiválasztó szervem. Ekkor már egyetemre jártam, addig egyáltalán nem volt az életem része a mozgás. A kórházak látogatása annál inkább. 2006-ban kezdtem el sportolni, elsősorban fogyási célokkal, mivel az új vese hatására jelentősen megnőtt az étvágyam, ezzel együtt pedig én is kezdtem szépen kigömbölyödni, ami sem esztétikailag, sem egészségügyileg nem volt már tartható.

– Milyen sportokat engedélyeztek az orvosaid, és hogy lettél versenyző?

– A szervátültetetteknek a kontakt és a küzdő sportok egyáltalán nem javasoltak. A kezdetekben csak az egészséges életmód, a fogyás, és a boldog tudatos élet kialakítása volt a szervátültetés után a legfontosabb célom. Hajdúböszörményben éltem, és mivel a futás az egyik legnagyobb energiaigényű sportág, így kezdtem futni, és kerékpározni, eleinte persze szigorúan csak óvatosan. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sajnos addigra már eléggé el voltam hízva, de a futás hatására szépen elkezdtem lefogyni, és annyira kedvet kaptam hozzá, hogy még versenyeken is elindultam. 2006-ot írunk, amikor egy táborban valaki felhívta a figyelmemet arra a lehetőségre, hogy a szervátültetettek számára rendeznek olyan versenyeket, ahol az én eredményeimmel akár jó helyezéseket is elérhetnék, és ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

– Saját magadnak állítottad össze az edzésprogramot, és önállóan fel tudtál készülni a versenyekre?

– Eleinte egyedül készültem, de hamar szervezett keretek között találtam magam, a Tekergők Sportegyesület és a Debreceni Sportiskola által számtalan edzőm volt, mindenkitől rengeteget tanultam. Jó pár éve már Orendi Mihály a vezető edzőm és több szakedző is segíti a munkámat. Az egész úgy kezdődött egyébként, hogy eleinte csak sétáltam, és otthon súlyzóztam, hogy erősödjenek az izmaim. Idővel pedig jött a kerékpározás is, amit egy montival kezdtem. Emlékszem estem-keltem, a bringa hamar szét is ment, így átnyergeltem országútira. Tetszett a sebesség az, hogy gyorsabban el lehet jutni minél távolabbi helyekre. Egyre jobban éreztem a motivációt.

– Hogy lett belőled válogatott sportoló?

– A Magyar Szervátültetettek Szövetségének köszönhetem, hogy a válogatott keret tagja lettem. A szövetség szervezi és bonyolítja a versenyzők utaztatását, intéznek mindent, nevezést, szállást. Egyszer elmentem egy válogató versenyre, amit úgy el kell elképzelni, mint amikor az olimpiára, vagy egy világbajnokságra aspirálnak a profi sportolók. A szintek, a kvalifikációs rendszer is itt pont ugyanúgy működik, mint a hagyományos olimpiai sportágaknál szokott válogató versenyeknél. Akin látja a szövetség az éremszerzés lehetőségét, azokat beválasztják a keret tagjai közé. Én 2008-ban lettem a válogatott keret tagja mint futó- és kerékpárversenyző. Abban az évben Németországban rendezték az Európa-bajnokságot, ahonnan aranyéremmel tértem haza, ezzel megálltam a helyem a nemzetközi élmezőnyben is.

– Ezen a szinten már csak a sportolásról szólnak akkor a mindennapjaid?

– Bárcsak így lenne, de! Én úgyanúgy dolgozom reggeltől estig, sőt, több munkahelyem is van, hogy finanszírozni tudjam a hobbimat, mert ugyan a szövetség rengeteget segít, de azért nincsenek úgy szponzoraim, mint egy profi atlétának. Amikor nagyon fontos versenyre készülök, mint például a legutóbbi világbajnokság, akkor előtte azonban már meg tudtam azt tenni, hogy 3 hónapig csak a felkészülésnek éltem. De ez nem könnyű, mert nagyon komoly időbeosztást igényel. Válogatott sportolóként a szövetség sokat támogat, de egy-egy fő versenyre még így is jelentős önrészt kell befizetnie minden sportolónak, így nagyon hálás vagyok a maroknyi támogatómnak, akik segítik a kiutazásomat és kedvezményt biztosítanak a sportfelszerelésekből. Sokkal-sokkal több ilyenre lenne szükségem, hogy teljes vállszélességgel azt csinálhassam, amit szeretek. Bár így sokkal többet tanulok magamról és, hogy mi a valódi élet, mint mondjuk egy sztárfocista, akinek jóval több a lehetősége.

– Hogy bírja a szervezeted ezt az állandó terhelést, mennyire kell magadra jobban vigyáznod, milyen gyakran jársz például orvosi ellenőrzésekre?

– Kettő, maximum három havonta járok kontrollra, az intenzív felkészülési időszakban gyakrabban. Van pár alapvető szabály, amire kiemelten odafigyelek, például a folyadékfogyasztásra, és az elektrolitpótlásra. Igyekszem ésszel edzeni, és megadni a testemnek a regenerálódáshoz szükséges időt. Mikor 2005-ben megkaptam az első vesémet, azt mondták, ha 3 évig működik, az már jó. Közel 10 évig ment, hogy a sportos és egészséges életmód miatt történt-e, azt nem tudom, de talán igen. Utána 3 éven keresztül jártam dialízisre, így még jobban értékelem az egészséges emberi életemet, és azt, hogy szabad vagyok. Ehhez 2017-ben a nővérem segített hozzá, ő adta oda nekem ugyanis az egyik veséjét. November 2-án ünnepeltünk a 6. éves újjászületésnapomat. Gyakran nehéz a mindennapokban észrevenni azt a sok gazdagságot és értéket, ami körülvesz. Jó néha egy pillanatra körülnézni, mennyi gazdagság és lehetőség van az életünkben, ha nem mindig a nehézségekre fókuszálunk és csak a kifogásokat keressük, hogy miért választjuk ma is rossz megszokásainkat ahelyett, hogy tennénk a jobb jövőnkért.

– Példaértékű, hogy mennyire pozitív az élethez való hozzáállásod...

– Minden csak egy döntés kérdése. Hiszek abban, hogy az életben nagyon fontos, hogy ne tűzzünk elérhetetlen célokat magunknak, mindig olyat nézzünk ki, hogy még éppen el tudjuk érni, hogy mindig legyen sikerélményünk és meg tudjuk erősíteni az önmagunkban való bizalmat. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen betegséggel könnyen el tudja magát hagyni az ember, egyszerűbb lenne magamat kímélni és sajnálni, de én nem erre születtem. Jó ideje gyakorlom a buddhizmust, ami nekem sokat segít. Ennek köszönhetem a látásmódomat, a mindennapi motivációmat, ami vezet az életben a céljaim felé. Még rengeteg van belőlük, úgy érzem sok dolgom van az életben...

Galériánkban 6 dolgot mutatunk, ami a futást mindfull élménnyé teheti!