Felfekvések hatékony megelőzése (x)

Borítókép: Felfekvések hatékony megelőzése (x)
Nagy problémát jelentenek a krónikusan beteg, önállóan mozgásképtelen, tehát állandóan ágyba kényszerült személyek esetében a nehezen gyógyuló sebek, a bőrszövetek vérellátásának hiánya és a felfekvések.

Ezek a problémák nem csak a betegeket érintik, akik ki vannak téve a fájdalomnak és szenvedésnek, hanem az egész gyógyító csoportot is, de elsősorban a családot, amelyik nem boldogul ebben az új, nehéz helyzetben. Általában a családot megrettenti a gondozás tudata, amely leggyakrabban a tudás és a gyakorlat hiánya miatt van. Sajnos a legtöbb ágyban fekvő beteg, azok, akiknek nehézségeik vannak a mozgással vagy eszméletlenek, ki vannak téve annak a veszélynek, hogy felfekvések és krónikus sebek alakuljanak ki.



Fekvőhelyzetek, masszázs, étrend


A krónikus betegeknél a felfekvések azon testrészeken alakulnak ki, amelyek érintkeznek a fekvőfelülettel, főleg a keresztcsont környékén, a farok csontnál, a far résznél, a sarkakon és a medencénél. Súlyos esetekben a vállakon, bokáknál és térdeknél.


A felfekvések kialakulásának elkerüléséhez egyszerre több feltételnek is teljesülnie kell, többek között:



A testtartás gyakori változtatása


Hosszan tartó ágyban fekvésnél mindig fenn áll a veszélye, hogy nehezen gyógyuló sebek, felfekvések vagy tüdőgyulladás alakul ki. A testtartás változtatásának nem szabad ritkábban történnie, mint legalább 2 óránként. A beteg testének elrendezése függ a betegségtől, amely egy adott testtartást vonhat maga után, és a beteg állapotától. Ezeket a testpozíciókat szükségszerűen úgy válogatjuk, hogy a beteg minél kevesebbet szenvedjen az ágyban töltött hosszú hetek vagy hónapot során.



Masszázs és paskolgatás


Ahhoz, hogy javítsunk a beteg vérkeringésén, főleg a felfekvésre leginkább alkalmas helyeken, gyengéd masszázst és paskolgatást is végezhetünk a beteg testén. A paskolgatás a masszázs egyik formája, amit úgy végzünk, hogy az ujjainkat összezárjuk, tenyerünkkel kupolát formálunk, és így óvatosan ütögetjük a beteg testét, hogy tenyerünk és a beteg bőre között levegő maradjon. A bőr ilyenkor enyhén bepirosodik, ez annak a jele, hogy gyorsult a vérkeringés. Végezhetünk gyengéd masszázst is a végtagok végétől a szív irányában haladva.



Jó minőségű ágynemű és fehérnemű


Mindkettőnek légáteresztőnek és természetes anyagúnak kellene lennie (legjobb a pamut), hogy ne irritálja a bőrt. Emellett ügyelni kell arra, hogy a beteg ágyneműje mindig tiszta legyen (minden benedvesedés után a lehető leghamarabban le kell cserélni), és lepedője kellőképpen feszes legyen, hogy a gyűrődések ne nyomják és zavarják a beteg bőrét.



A beteg testi tisztaságának ápolása


A bőrfelületről le kell mosni az elhalt hámsejteket, a felgyülemlett faggyút, izzadságot, koszt és baktériumokat – nem csak azért, hogy ez által a bőr jobban tudja teljesíteni feladatait, hanem azért is, hogy csökkentsük a bőrön át történő fertőzés veszélyét, és megszüntessük a bomladozó testnedve igen kellemetlen illatát.



Ahhoz hogy tisztán tartsuk a beteget nagyon sok ápolási folyamatnak vetjük alá, amelyek között az első helyen a személyes toalett áll.


A személyes toalettbe beletartozik a beteg mosdatása, amelyet naponta kétszer kell elvégezni: reggel és este.



Odafigyelés a beteg megfelelő étrendjére
A beteg bőrének megfelelő ápolásához nagyon fontos többek között a C-vitamin és a cink. Ezek megtalálhatók zöldségekben, gyümölcsökben, gabonafélékben, belsőségekben, sovány húsban, halakban. A betegnek megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre van szüksége (kb. naponta 2 l), hogy elkerüljük testének és bőrének kiszáradását. 

A bőr ápolása életünk egyik fontos része. Minden beteghez egyénien kell hozzáállni a megfelelő kozmetikumok és gyógyszerek választásakor, ha felmerül ennek a szüksége. Egy kórosan beteg személy bőrének ápolása nagyon nehéz feladat, főleg mivel általában ezen betegek idősebbek. Figyelembe kell vennünk, hogy az idősebbek bőre szárazabb, érdesebb, kevésbé rugalmas és gyakoriak rajta a foltok, elszíneződések. Elsődlegesen meg kell találnunk a megfelelő termékeket, amelyek segítenek nekünk a beteg bőrének ápolásában.

A megfelelő ellátás kellékei – A Seni Care bőrápoló termékcsalád


A bőrproblémák kialakulásának oka, hogy a nedves környezet károsítja a bőrt, a székletben található baktériumok fertőzést okoznak. A gyakori mosdatástól a bőr kiszárad, repedezetté válik, amely növeli a fertőzésveszélyt, a gyakori törölgetés pedig kidörzsölheti a bőrt.

Sok, ápolásra szoruló ember szenved akaratlan vizeletcsepegéstől, vizeletürítéstől. Felmérések szerint a női társadalom 40%-a és a férfi társadalom 20%-a él együtt az inkontinencia valamelyik formájával. A modern orvostudomány csak most kezd felfigyelni a problémára, és olyan betegségként kezelni, amelyet a betegeknek tudatosítaniuk kell magukban ahhoz, hogy küzdhessenek ellene. Hogy mennyi megpróbáltatással jár számukra az aktív társadalmi életben való részvétel, azok tudják legjobban akiket személyesen is érint a betegség, valamint családtagjaik, ápolóik.
A gondos és körültekintő ápolás érdekében olyan termékek használata ajánlott, amelyek nem tartalmaznak szappant, mert az erősen lúgos kémhatású és gyakran okoz irritációt. Nem csupán a piszkot távolítja el, hanem a védő lipidréteget is, amelyet nehéz újra felépíteni, így újabb sebesedések alakulhatnak ki.


A száraz bőr védelme összetett feladat, a megfelelő bőrműködéshez szükséges bizonyos tápláló anyagok, különösen a telítetlen zsírsavak és vitaminok megléte. Olyan mosdató termékek használatára van szükség, amelyek tisztítanak, ugyanakkor nem károsítják a bőr vékony védőrétegét. A Seni Care termékcsalád biztosítja a mindennapi higiéniát és ápolást a száraz, és inkontinencia esetén a váladékok irritáló hatásának kitett bőr számára,a termékvonal nyolc eleme segítségével a mindennapi ápolás tökéletesen elvégezhető:



1. Mosdatókrém 3 az 1-ben


A mosdatókrém használata irritált, vízre és szappanra érzékeny bőrön ajánlott. Nem roncsolja a bőr hidrolipid rétegét, aminek köszönhetően védi a bőrt a külső, káros hatások ellen, olyanok mint a vizelet vagy széklet. A "3 az 1"-es megjelölés azt jelenti, hogy krém egyszerre tisztítja, ápolja és védi a bőrfelületet. Tökéletes megoldás a vizelet vagy széklet inkontinenciával élő személyek ápolásához. Sinodort tartalmaz, amely a vizelet szagának semlegesítésére szolgál.

Használati utasítás: Egy kevés krémet óvatosan oszlassunk szét a bőrfelületen, majd egy törülköző vagy törlőkendő segítségével töröljük le. A szennyeződés mértékétől függően a művelet megismételendő. Víz és szappan használatot helyettesíti.



2. Bőrápoló tisztítóhab


Az irritált bőr tisztítására és ápolására alkalmas termék. Természetes eredetű felületaktív anyagokból készült, olyanokból mint olívaolaj, hidratáló D-panthenol és cukor-betaint, amelynek irritációt csökkentő hatása van. A hab tökéletes termék egy irritációk kialakulásával veszélyeztetett bőrfelületre. Sinodort tartalmaz, amely a vizelet szagának semlegesítésére szolgál.


Használati utasítás: használat előtt alaposan rázza fel. Fordítsuk a flakont fejjel lefelé és így kb. 10 cm-es távolságból permetezzük a tisztítandó bőrfelületre. Óvatosan oszlassuk szét. Hagyjuk hatni 1-2 percig, majd törülköző vagy törlőkendő segítségével töröljük le. A szennyeződés mértékétől függően a művelet megismételendő. Víz és szappan használatot helyettesíti.



3. Tisztító, tápláló testlemosó pH 5-tel


Elsősorban érzékeny bőrűeknek ajánlott, akiket irritálhat a szappan és más tényezők, olyanok mint a vizelet vagy széklet. Alkáliáktól mentes tisztító termék, ami annyit jelent, hogy pH 5-ös bőrbarát kémhatása van, amely stabilizálja a bőr enyhén savas védőrétegét. Összetétele len-biokompexummal lett gazdagítva, amely nyugtatja és ápolja az irritációknak kitett bőrt.


Használati utasítás: A benedvesített bőrre vigyünk fel egy kevés testlemosót, óvatosan oszlassuk szét, majd öblítsük le vízzel. Mindennapi használathoz.




4. Aktiváló gél


Az érzékeny bőrűeknek ajánlott, akiknél fennáll a felfekvések és kipirosodások veszélye. A természetes guarana kivonatának köszönhetően segíti a vér mikrocirkulációját a bőrben, és frissítő, élénkítő hatással bír. Hidratálja a bőrt és ellazítja, enyhülést hoz a fáradt izmoknak. Természetes anyagoknak köszönhetően bőrirritáció megelőzésére ajánlott.


Használati utasítás: Vigyük fel a veszélyeztetett bőrre, és óvatosan oszlassuk szét körkörös mozdulatokkal. Naponta 1-2-szar alkalmazható. Sérült bőrön ne alkalmazzuk.



5. Bőrvédő krém argininnel


Az L-arginint tartalmazó bőrvédő krém átlátszó védőréteget képez a bőrön, amelyik megvédi a veszélyeztetett bőrfelületeket a vizelet és széklet negatív hatásaitól, de emellett hagyja lélegezni a bőrt. A krém átlátszó hatásának köszönhetően a veszélyeztetett bőrfelületet állandóan megfigyelhetjük. Az arginin segít a bőr regenerálódásában, és a Canola olajjal együtt megakadályozza a gyulladások, felfekvések, kipirosodások kialakulását. Len-biokompexummal lett gazdagítva, amelyik nyugtatja és ápolja az irritált bőrt, a D-pantenol pedig hidratálja. Sinodort tartalmaz, amely a vizelet szagának semlegesítésére szolgál.


Használati utasítás: Vigyük fel a felfekvésekkel vagy más negatív hatásokkal veszélyeztetett bőrfelületre, és óvatosan oszlassuk szét. Hagyjuk felszívódni.



6. Bőrvédő krém cink-oxiddal


A bőrvédő krém cink-oxiddal megvédi a veszélyeztetett bőrfelületet a vizelet és széklet negatív hatásaitól. Ezen kívül D-panthenol és kamilla-kivonat tartalma révén hidratálja és ápolja a bőrt. Len-biokomplexuma táplálja, regenerálja és nyugtatja a bőrt. Megfelelő mennyiségű cink-oxid tartalma miatt a krém megelőzi a gyulladások, kidörzsölések és felfekvések kialakulását. Sinodort tartalmaz, amely a vizelet szagának semlegesítésére szolgál. A cink-oxidos krém az arginint tartalmazóval ellentétben egy látható fehér védőréteget képez a bőrön.


Használati utasítás: vigyünk fel a veszélyeztetett bőrfelületre vastag rétegnyi krémet, és felszívódásig hagyjuk rajta.



7. Testápoló balzsam száraz bőrre


A balzsam különösen fontos az ápoláshoz a beteg állapotától függetlenül. Enyhülést nyújt a bőr számára, csökkenti érdességét, és megszünteti annak túlzott hámlását. Helyreállítja a bőr hidrolipid rétegét, amely megvédi a káros, külső hatások ellen. A D-panthenol hosszantartó hidratálást biztosít, a Canola olaj pedig nyugtatja az irritált bőrt. A Shea- és a kakaóvaj valamint az olívaolaj összetevőinek köszönhetően erősíti a bőrt és gátolja az öregedést, regenerálják és meggátolják kiszáradását.


Használati utasítás: Vigye fel a száraz bőrre és gyengéden kenje szét.



8. Nedves törlőkendő


A beteg egész testének ápolásához alkalmazható. Különösen hasznos a vizelet inkontinenciától szenvedők ápolásához, akiknél nem lép fel székletinkontinencia. Nadrágpelenka vagy urológiai betét cseréjénél elegendő egy nedves törlőkendővel megtisztítani a beteg intim részét és ráadni az új nedvszívó terméket. A kendők a felnőttek ápolásához is megfelelőek a 200x320 mm-es méretének köszönhetően. E-vitamin hatóanyagának köszönhetően felgyorsítja a sebgyógyulás folyamatát, allantoin tartalma pedig enyhíti a bőrirritációt.



További információk: www.seni-inko.hu és www.bella.hu