Itt az ideje, hogy te készítsd el magadnak a zabtejet!
Jó, persze lehetett sejteni, de valahogyan én sem jutottam el addig soha, hogy megugorjam ezt a nem túl bonyolult feladatot. Pedig nagyon megéri házilag elkészíteni még akkor is, ha egyes fajtái viszonylag sok idő alatt készülnek otthon. Szerencsére azért túl sok energiát nem kell belefektetni a projektbe, és amint már mondtam, elég sokat spórolhatsz is vele. Míg egy magtej litere nagyjából 400 forinttól kezdődik, úgy házilag 40-50 forintból simán kivitelezhető egy liter.
Némi kutatómunka után tehát úgy döntöttem, kipróbálom a zabtej elkészítését, amiről egyébként több módszer is kering a neten.
Van a nyers, és van egy forrázott verzió, amiből én utóbbit választottam, mert több kedvező kritikát olvastam róla. Például jóval krémesebb, mint a nyers változat. Ha téged is érdekel hogyan készíthetsz otthon zabtejet, kattints a galériára!