Zsuzsának van ugye a kisfiú, az éppen állandónak mondható szeretője, akivel olyan kiegyensúlyozottan megvannak, hogy elkezdtek valóban úgy viselkedni egymással, mintha kapcsolatban lennének. De a legnagyobb baj az – szerintem – hogy amúgy nincsenek kapcsolatban.
– Mivel ezt már egyszer megbesztéltük – magyarázta nekem Zsuzsa élénken gesztikulálva –, mind a ketten ragaszkodunk ahhoz, hogy ez nem több sima friends with benefits viszonynál, és mi aztán sose fogunk járni egymással. Ezt meg hogy máshogy bizonyíthatnánk be egymásnak, mint hogy mással is kavarunk? Érthető, nem?
Nem tudtam mit felelni, érti a fene.
A második legnagyobb gond az, hogy – Zsuzsán legalábbis ezt látom – nincs különösebb kedvük egymáson kívül mással kavarni. Ha elmegyünk egy sörre, vagy csak csetelgetünk a face-en, Zsuzsa máris végeláthatatlan hosszú litániába kezd arról, hogy a kisfiú így, a kisfiú úgy. Ezek általában a következőkről szólnak: a kisfiú nem hívja fel elég gyakran, a kisfiú folyton a nyakán lóg ("nem tudod elképzelni Rebi, milyen az, mikor már arra vágysz, hogy berakhass egy jó kis mosást,egy szál pamutbugyiban, zsíros hajjal, bagózva, a saját konyhádban, anélkül, hogy valaki folyton szexelni akarna veled!"), ráírtak más fiúk de nincs kedve randizni, nem írtak rá más fiúk, ezért valószínűleg nem is kell már másnak, csak a kisfiúnak, végül csak elment randizni és csak lefeküdt mással, de nem is esett olyan jól, és ez így szar, és így tovább és így tovább.

Én mindig türelmesen meghallgatom, mert mégiscsak a legjobb barátnőm – ha egyszer látogatott és órákig szórakoztatott, amikor a súlyos szemgyulladásom miatt sötétben kellett feküdnöm, akkor ennyi lazán belefér –, de míg általában hasznosnak érzem magam a lelki bajai megoldásában, ezúttal tényleg fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Rákérdeztem Gergőnél, hogy mint férfi, húzzon már ki a csávából, mit tanácsoljak ennek a hülye kamaszként viselkedő majdnem harmincas, független nőnek, mire Gergő azt válaszolta, előbb talán Zsuzsának kéne eldöntenie, mit akar. Gergő folyton ezzel jön, ezt már megfigyeltem. Mintha az olyan könnyű lenne!
Szóval az történt, hogy a kisifú egyszer úgy esett be, félrészegen a Zsuzsa ajtaján, hogy közölte vele: igazából egy másik lánytól jön. Zsuzsa leültette a konyhájában, adott neki egy pohár citromos vizet, és higgadtan megkérdezte, hogy ezt mégis hogyan érti... mire a kisfiú, aki nem ismerte fel, hogy a higgadtság csupán optikai csalódás, mert Zsuzsának a keze meg a hangja is remeg, beszámolt neki arról, hogy hát felszedett egy lányt a Tinderen, és elment vele randizni, és nagyon remélte, hogy megdöntheti, de nem sikerült. És akkor eszébe jutott, hogy van neki a jó öreg fuckbuddyja, akihez mindig érdemes felmenni egy kis jóéjszakát szexért. És ekkor csöngetett fel Zsuzsához.
Persze lehet, sőt tartok tőle, hogy mindezt nem ennyire szexista, alpári, bunkó stílben adta elő a kisfiú, csak Zsuzsa utólagos közlése torzította el kicsit a hangulatot. Mert ismerem a srácot, és nem egy köcsög, és valahol, ha belegondolok, még igaza is van. Hányszor, de hányszor csináltam én is, szinte centire ugyanezt fiúkkal! És hányszor csinálta ezt – maga Zsuzsa is... Azért persze ezt nem mondtam el neki. Talán kicsit máshogy látja. Ő aznap este páros lábbal, üvöltve rúgta ki a kisfiút az ajtón, hogy azért neki ennél több önbecsülése van. És azóta se beszél vele. De valahol őt is rágja a fene, hogy igaza volt, vagy sem. Vagy hogy egyáltalán, bárkinek van-e igaza egy ilyen szituációban.