Állítólag vadászni nagyon izgalmas. Ahogy a vadat megpillantva elkezd áramolni az ereidben az adrenalin, mégis türtőzteted magad a megfelelő pillanatra várva, hogy az állat közelebb merészkedjen hozzád, tökéletes célpontot nyújtva. És aztán meghúzod a ravaszt.

Hányszor végighallgattam ezt a történetet! De egy alkalommal sem sikerült azt az izgalmat éreznem, amit kellett volna. Sőt, inkább csak néma viszolygás tört fel a gyomrom tájékáról. És a csalódottság, hogy az én férjem ilyenre képes. Hiába bizonygatta nekem, hogy nem az öldöklés a vadászat lényege, az egész tevékenység tervszerűen, a vadgazdálkodás részeként zajlik.

Aztán egy alkalommal a férjem révén egy vadászokból álló társaságba keveredtem. Olyan emberek közé, akiknek ez a szakmájuk. Igyekeztem minden ellenszenvem és megvetésem éreztetni velük, kifejtettem az állatok öldökléséről vallott nézeteimet, de bizony nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam!

Nagyon kedvesen és türelmesen elmagyarázták, mi a hivatásos vadászok és a vadgazdálkodás valódi feladata és célja.

Állították, hogy a vadászat a természetvédelem egyik fontos alapköve, a vadgazdálkodás egy fenntartható, környezetkímélő, és egyben hasznos és jövedelmező ágazata egy ország gazdaságának. Ha nem az lenne, nem lenne külön tudományág, nem tanítanák egyetemeken, nem lennének világszerte – így itthon is – elismert kutatók a témában, nem lenne évszázados törvényi szabályozás, nem lenne hatóság, kamara, védegylet, minisztériumi osztály, európai és világszintű érdekképviselet, és nem épült volna ki egy egész iparág a vadászatra és a vadgazdálkodásra a világ összes országában.

Elgondolkoztam ezen az eszmefuttatáson és kicsit utána olvastam a hivatásos vadászatnak, a vadgazdálkodásnak és megdöbbenésemre rengeteg tudományos munkát és értekezést találtam.

"A vadgazdálkodás sokkal több a vadászatnál, az élőhely fenntartását, javítását, a fajok megmaradását segítő tevékenység, és a vadászat ennek egyik eszköze. Ahhoz, hogy a vadállomány létszámát elfogadható szinten tartsuk, szükség van a puskára, mint eszközre." - olvastam tovább.

Megtudtam, hogy a vadászok nem össze-vissza lövöldöznek, amit csak érnek, hanem központilag, államilag, vadbiológusok és más szakemberek közreműködésével határozzák meg az egyes vadásztársaságoknak, hogy miből mennyit lehet, vagy épp kell kilőni. A ragadozók és dúvadak esetében mint a róka, borz, aranysakál, szarka, szajkó, szürkevarjú, tehát amik túlszaporodás esetén jelentősen károsítják a hasznos vadállományt és akár a védett állatokat is, minimum kvótát szabnak meg.

Túllépni a számokat nem lehet, ha pedig rendre kevesebbet lőnek adott évben, akkor a következő évben kevesebb kilövést kapnak. A kvótát a vadásztársaságok hivatásos vadászai által végzett vadállomány-becslések, és az előző évi kilövésszámok alapján állapítják meg, erre szakosodott szakemberek. A kilövési számokat pedig természetesen úgy határozzák meg, hogy az a vadállományt minőségében ne károsítsa, fenntartható legyen, és meg tudjon újulni évről évre.

Ennyi mindent összeolvasva kezdtem megérteni a vadászat lényegét, de megmondom őszintén, én ennek ellenére nem lennék képes megsemmisíteni semmilyen élőlényt, ami nagyobb, mint egy szúnyog –na jó, legyen pók-. És még a gondolattól is, hogy puskát fogjak a kezembe, kiráz a hideg.

A puska, és az ölés pedig nyilvánvalóan velejárója a vadászatnak, de a vadászok nem az ölésért, pláne nem a kedvtelésből történő ölésért vadásznak.

Megértettem, hogy nem minden fekete és fehér, ahogy azt az ember elképzelni, de a vadászat téma nálunk tabusítva lett. Nem lehet róla beszélni. Mert képtelen vagyok összeegyeztetni az én kedves, gondoskodó férjemet azzal a képpel, mikor meghúzza a ravaszt. Akkor sem, ha tudom, hogy azt a tervgazdálkodás és a kvóták miatt teszi.

Igazából már szinte sikerült is az agyam leghátsó zugába rejteni ezt a kényes témát, amikor egy nap újabb sokk nem ért.

Minden női praktikámat bevetettem: sírtam, fenyegetőztem, könyörögtem, de egyik sem hatott. A fegyverszekrény és a két puska bekerült a vendégszobánkba. Azt gondolom, ilyen érzés lehet, amikor valakit megerőszakolnak. Mert én azt éreztem. Határtalan csalódottságot és tehetetlenséget. Csak az zakatolt a fejemben, hogyan tehetett velem ilyet a férjem? Hogyan hozhatott gyilkoló eszközt az otthonunkba?

És ha azt gondolod, hogy ez a mélységes felháborodás idővel elcsitult, hát tévedsz! Nincs olyan nap, amikor ne ülne a lelkemre annak a két fegyvernek a gondolata. Csak azt nem tudom, mit tehetnék.

És igazából a vadászat gondolatával már egészen megbékéltem, de azokat a fegyvereket nem tudom megbocsátani neki.

Kattints a galériára, ha kíváncsi vagy, milyen egzotikus állatokat tartanak otthonukban a hírességek: