Charlize Theron őszintén beszélt arról, milyen volt egy alkoholista apa mellett felnőni
A sokak által kedvelt színésznő nem túl gyakran nyilatkozik a gyerekkoráról, aminek minden bizonnyal az az oka, hogy cseppet sem voltak zökkenőmentesek a fiatal évei. Egyetlen gyerek, szülei 13 évesen bentlakásos iskolába küldték. Édesapja építési vállalkozó volt, aki azonban rendszeresen ivott, és ilyenkor nem is tudta kontrollálni a cselekedeteit. Arra a kérdésre, hogyan halt meg valójában az apja, mid ez ideig nem szívesen válaszolt a színésznő.
Egy nemrég vele készített interjúban azonban nyíltan beszélt arról, hogy milyen érzés volt egy alkoholista, bántalmazó szülő mellett élni, és azt is kimondta – bár ezt már régebb óta tudni lehetett –, hogy apjával édesanyja végzett önvédelemből egy alkalommal, amikor rátámadt. Charlize ekkor mindössze 15 éves volt, és úgy érzte nem tud és nem is akar arról beszélni, hogy saját anyja lőtte le az édesapját.
Az interjúban azt mondta, hogy az apjával együtt élésben az volt a legnehezebb, hogy minden nap teljesen kiszámíthatatlanul indult a számára.
A bájos színésznő azonban szerencsére sosem volt egyedül a félelmeivel, édesanyja mindig ott volt neki támasznak, úgy is mondhatjuk, hogy anya és lánya kölcsönösen vigyázták és támogatták egymást. Charlize így nyilatkozott kettejük kapcsolatáról:
És hogy mennyire nyomta rá a sajnálatos esemény a bélyegét a színésznő életére, nos, ez ma már történelem. Úgy gondoljuk, hogy bármilyen nehéz is volt számára, felállt belőle, és mára még erősebb, eltökéltebb lett.
Ha te magad is bántalmazó kapcsolatban élsz, vagy tudomásod van róla, hogy valaki ilyen helyzetbe került, ne habozz segítséget kérni ezen elérhetőségek valamelyikén!
Úgy tűnik, az alkoholizmus sajnos örökké világméretű probléma lesz. Sokszor nem is gondolnánk, hogy a közvetlen környezetünkben is milyen sokan választják az alkoholt, mint rossz megoldást. És persze gyakran előfordul, hogy a hollywoodi csillogás és az aktuális egészségtrendek árnyékában még a leghíresebb sztárok is el tudnak bújni a problémájukkak. Ezekről a hírességekről például nem sokan tudják, hogy alkoholproblémákkal küzdenek vagy küzdöttek: