Aki olvasta már korábbi írásaimat találkozhatott többször azzal a gondolattal, hogyha érteni akarjuk a babák működését, nézzük meg hogy milyen környezeti körülményekre lettek úgymond “kitalálva”, mihez fejlődött ki az idegrendszerük. Ehhez bizony vissza kell mennünk az időben pár tízezer ezer évet, amikor kialakult a mai biológiai működésmódunk: ebben az időszakban még nomád életmódot folytató nagycsaládok éltek együtt, a gyermek közösségbe született és nevelkedett, együtt gondoskodott róla a törzs. Ebben az időszakban adott volt hogy egy gyermek minden jelzésére adekvátan és gyorsan válaszolnak, hisz több felnőtt is figyelt rájuk, együtt hordozták őket, látták el, akár közösen szoptatták a babákat azok a nők, akiknek hasonló korú gyerekük volt. A piciket sok inger érte, hamar a kortársakkal játszhatott, mindeközben az anyáknak (és apáknak) is folyamatosan volt társasága, elfoglaltsága: nem kellett 100%-ban és kizárólagosan a baba ellátására koncentrálni, hisz ennek feladata megoszlott a közösségben, így a szülők egyszerre láthatták el szülői feladataikat és egyéb, az élet fenntartásához szükséges tevékenységüket.

Nézzük most milyen világot élünk!

Az édesanyák leginkább egyedül, munka után otthon lévő apával nevelik gyermeküket magukban, vagy vannak olyan szerencsések, hogy a nagyszülők már nem dolgoznak és kedvünk is van jelen lenni, akkor számíthatnak további segítségre, de úgy látom ez manapság egyre ritkább. Tehát igazából egy anyának kell mindazt a feladatot ellátni a nap nagy részében, amit korábban egy közösség tett. Mindennek pedig az az ára, hogy olyan idegrendszeri és időbeli megterhelés alatt van, ami mellé nem nagyon fér be más. A jelenlegi gyereknevelési élethelyzet, ilyen szempontból, természetellenes. Mégis a társadalom legyint ezen anyákra, hisz ők “nem dolgoznak”, nem keresnek pénzt, egész nap “csak” otthon vannak.

A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!