17 dolog, amit csak az csinál szex közben, aki szereti a partnerét

Ha már egy ideje együtt vagy valakivel, de az illető zárkózottabb a megszokottnál, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem szeret, talán csak idő kell neki, hogy kimondja.
Persze nem azt akarjuk mondani, hogy élj rózsaszín ködben, azzal is számolni kell, hogy bizony tényleg nem szeret, csupán szórakozik. Természetesen számos módja lehet annak, hogy kiderítsd, mit is érez irántad igazából, sőt azt is megsúgjuk, hogy az idő majd úgyis felfedi a valódi céljait, de ha felgyorsítanád a dolgokat, akkor talán az ágyban is válaszra lelhetsz.
Vannak ugyanis olyan dolgok, amiket a szakértők szerint csak azok csinálnak szex közben, akik valóban szeretik a másikat. Általában ezek apró, mégis nagyon mély jelentéssel bíró jelek, de nézzük is, mik ezek!
Szemkontaktus
Ha csak szexről van szó a férfiak általában nem vesződnek azzal, hogy a tekintetedet keressék vagy mély pillantásokat vessenek rád. De, ha szeretkezésről van szó, észre fogod venni, hogy a partnered időt szán arra, hogy a szemedbe nézzen. És ahogy mondani szokták, "egy pillantás felér ezer szóval".
Ha egy férfi szeretkezés közben is fenntartja a szemkontaktust, az az egyik jele lehet annak, hogy érzéseket táplál irántad. Kizárt, hogy AZT a bizonyos pillantást összetéveszd bármi mással.
Érzelmek
Mind a férfiak, mind a nők esetében teljesen normális, hogy szex közben és után érzelmesek leszünk. Hiszen, ha törődsz valakivel, akkor erős érzelmek áradata tör rád, intim együttlétek során is. Ez azt jelenti, hogy a szerelem már ott kopogtat az ablakon és a szex már nem pusztán a testi örömről szól, hanem a két ember közötti kötelékről.
Ezek az intenzív érzelmek akár síráshoz is vezethetnek, ami talán ijesztően hangzik, de teljesen természetes, hiszen az erős fizikai élvezetekkel járó szerelmes szex szélsőségesen felfokozott érzelmeket okozhat. Akár sír, akár nem, ha a pasid láthatóan érzelmes a szex után, akkor az azt jelenti, hogy egyre szerelmesebb.