Palya Bea: „Netni vagy nem netni – ez itt a kérdés"

palya bea,internet
Forrás: Veres Anita

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Megzabolázlak, betörlek, mint egy vadlovat – fenyegeti az internetet Palya Bea énekesnő, majd elmeséli, hogy miért nem olyan egyszerű ez.

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Lilinek magyarázom, hogy miért nincs több mese a megbeszélt mennyiségnél.

– Az agyacskád nem bír feldolgozni ennyi információt, a tested mozdulatlan, miközben a videón rengeteg mozgás történik, te átéled kívülről, de nem tudsz belemenni... mondjuk örülsz, vagy dühös leszel, vagy félsz, de nem tudsz tenni semmit, csak nézed a videót, és ez rengeteg feszültséget csinál a kis izmaidban... azért vagy utána a kishúgoddal is olyan kemény...

Ő hallgat, néz a nagy szemeivel, hét és fél éves agytekervényeinek csikorgását szinte hallani vélem.

– Anya, te is nagyon sokat vagy képernyő előtt! – csattan el a mondat a kis szájból.

– Igen, de én dolgozom. Azzal keresem a pénzt, abból van étel, azért tudunk itt lakni – érvelek én.

– De anya, az is képernyő! – vágja rá ő.

– Ebben igazad van, kicsim – nyugtázom, és hagyom, hogy kis mesterem szavai ismét elgondolkodtassanak.

Igen, én is sokat vagyok képernyő előtt, és az agyacskám nem bír feldolgozni ennyi információt. A testem mozdulatlan, miközben a levélírás vagy az élő online előadás kapcsán rengeteg érzés keletkezik, örülök, félek, vagy dühös leszek, és ez feszültséget csinál az izmaimban. Azért vagyok utána vele olyan kemény...

Leteszem, kikapcsolom, még időben. Mielőtt elnyel a fekete lyuk.

De hogy állok ezzel a szabályozottsággal most, hogy szinte minden online történik? Amikor nagyrészt a neten dolgozom, és ha kapcsolódni akarok a barátaimhoz, vagy másokhoz, az is javarészt egy képernyő segítségével zajlik – hogy is van ez akkor most?

Az utóbbi időben kezdtem szétszórni a figyelmem net és nem-net közt. A neten levés hoz egy alap-idegességet, és ez ott van velem az elmúlt tíz hétben, jobban, mint előtte. A cselekvő-csináló-dolgozó (ADHD-ba hajló, szorongó, megfelelni vágyó, győzni akaró...?) énem belső mondatai gyakran felbukkannak az agyamban: „most én a neten tudok dolgozni, és nekem dolgoznom kell, haladnom kell, egyről a kettőre, fiam – ahogy anyám mondja –, haladnom kell".

Ugyan futok az erdőben, igyekszem lekapcsolódni a hálóról időben, de mostanában többször belecsúsztam a „jaj, még ennek válaszolok", „jaj csak még azt gyorsan felhívom", „jaj, még ezt elintézem" dolgokba késő délután is. Mert haladnom kell.

A karantén idején a közönségemmel való kapcsolódást az jelenti, hogy én kiteszek valamilyen zenés-szöveges-videós tartalmat, ők reagálnak rá, én reagálok arra. Hogy megtartsam őket. Hogy érezzem, hogy szeretnek. Hogy érezzék, hogy szeretem őket. Hogy tudják és tudjam: számítok és számíthatok rájuk, abban is, hogy értelmet adnak a munkámnak, meg abban is, hogy majd újra kell indulni, és ők fognak koncertjegyet venni, ők fognak előadásra, tréningre hívni. Meg online tartalmakért fizetni.

Beszél hozzám a párom, de én közben érzem a nyugtalanító hívást arra, hogy megnézzem, a frissen kiposztolt dal tetszett-e, mit írnak róla. Rápillantok lopva a Facebook-oldalamra, ujjam lehúzza a képernyőt, frissül az oldal, közben bűntudatom van, hogy nem rá figyelek teljesen. Ezt érezheti a férfi, amikor a vele szemben lévő nőnek nem hallja a szavát, mert már rég a mellét nézni, de tudattalanul abban reménykedik, hogy ezt a nő úgysem látja. Így frissítek a Facebookra én is, lopva, bűntudattal, hátha nem látja, pedig rá és csak rá akarok figyelni, de az a valami, ami kielégülést ad, odahívja az ujjam, frissítek lopva újra, hogy megnézzem, mekkorát megy a poszt, szeretnek-e ma is elegen. A lopott időkben dolgozás normává lett, megszoktam, hogy mellettük is dolgozom, mert nem lehet másképp, hisz itthon a két kicsi, kérnek enni, inni, és gyakran az az érzet, hogy nem tudom elvégezni azt, amit el kellene, befejezetlenség van.

Igen, a félbehagyottság-érzés, a befejezetlenség idegessége akar szűnni bennem talán, ez hívja mindig az ujjam a telefon felé, hogy ráfrissítsek. Hogy érezzem: a munkámnak értelme van. Hogy még egy mondatot megírjak. Hogy „csak egy rövid e-mailt elküldjek, egy perc az egész”.

Netni, vagy nem netni.

Mennyi időt kell kütyün tölteni.

Kizökkent az idő, ó kárhozat.

Én születtem helyrehozni azt.

Internet, ó, az apró gesztusok befejezésének reménye, apró örömök istene, fekete lyuk, mely mindent elnyel. A távolság és a közelség, az idő és az időtlenség, a munka és a munkátlanság, a kapcsolat és a kapcsolattalanság végtelen tengere, hiányzó szerelmesek után sírt verbális könnyek digitális tégelye, láthatatlan szeretők és kommentelő trollok kitüremkedéseinek tárhelye, értékes és értéktelen vegyes elegye!

Megzabolázlak, betörlek, mint egy vadlovat.

De inkább betöröm... magamat.

Hiszen az agyacskám nem bír ennyi információt feldolgozni. A testemben feszültség keletkezik. Kemény leszek.

Pedig már egész jól tudom szabályozni magam, megtanultam. De a koronázás utáni új időszámításban, most, amikor a világ a netre költözött, újra kell tanulnom, vagy újra kell alkotnom a szabályaimat.

Ha sikerül, példa leszek magamnak, a lányaimnak, a páromnak, nektek. De akkor itt az ideje, hogy – jófajtán, de – kemény legyek magammal, s végre ne csak tűrjem saját határtalanságom nyűgét s nyilait, hanem az önszabályozás fegyverét megragadva véget vessek neki.

A tervezett elalvás ideje előtt egy órával minden kütyüt kikapcsolok, és erre ráveszem a szuper-agyas geek-férfit is, aki hírfolyamot pörget, és akivel az ágyamat megosztom.

(Még) több szex, kevesebb cikk-olvasás.

Felkelés után offline vagyok, az első az ölelés. Telefonhoz is csak azért nyúlok, hogy a saját álmaimat, gondolataimat, terveimet jegyezzem le, és ne másokét fogadjam be korán reggel.

Az ebéd terei és az ágy ezentúl szent helyek, elkülönülnek a normálistól, ide nem folyhat be az internet.

Gépek és telefon kikapcsol, szobából kivisz. (Nem digitális ébresztőóra beszerez.)

Netni vagy nem netni.

Nem ez a kérdés.

Hanem hogy ki irányít kit, ki használ kit.

És tulajdonképp minden szereplő én vagyok. Magammal kell megküzdenem. A net is csak szimbólum, függésre, szétfolyásra, menekülésre, bármire.

Oké, lassan visszatér belém az erő.

Hogy „én háljak a nettel, és nem énvelem ő”.


Így szokj le arról, hogy a képernyő előtt egyél:

Nézd meg a galériánkat>5 kép
Így szokj le arról, hogy a képernyő előtt egyél: 5 tipp
Tovább olvasok
Kép
Top 7 étterem, ahonnan megéri rendelni, ha nincs időd főzni

Ha te is unod már az egyforma napokat, a megszokott illatokat és ízeket, ráadásul se időd, se türelmed a kovászoláshoz és kenyérsütéshez, akkor a következő válogatásunk neked szól.

Kép
Tedd izgalmassá a várakozást! – 5 DIY bors adventi naptár ötlet

Újra itt az év legszebb időszaka, amivel egyszerűen nem lehet betelni. Készülődünk, tervezgetünk és töretlen lelkesedéssel díszítjük otthonunkat, közben pedig nem győzzük számolni a hátralévő napokat karácsonyig. Ezt a várakozást tehetjük még szebbé egy izgalmakat rejtő adventi kalendáriummal.

Kép
"Itt még nem hallottam, hogy nincs elég tej!" - Cipőtlen babák, no cumi, császármetszés esetén is apás szülés - Ilyen Angliában anyának lenni!

Magyar anyák külföldön #6 - Menczel Enikő az egyetemi évei utolsó pár hónapját töltötte Angliában. Diplomáját Magyarországon szerezte, majd úgy döntött, inkább visszatér a ködös Albionba. Cambridge-ben él, hat éve egy biotechnológiai cégnél dolgozik, rákkutatással foglalkozik és nem mellesleg anyuka is, a másfél éves Nora mamája. A magyar anyák külföldön sorozat e havi interjújában Enikő mesél arról, hogy milyen is Angliában anyukának lenni. Válaszaiból kiderül, hogy Angliában a természetes szülés, a szoptatás, a cumi és a cipő nélküliség prioritás, valamint, hogy a szülésznők sasszemmel figyelik az anyák állapotát és azonnal ki is szűrik, ha valakinek lelki segítség kell.

Kép
Tényleg annyira jók a finn iskolák? Megkérdeztünk egy kint élő magyar anyukát!

Annyira, de tényleg annyira sokan olvastátok a finn iskolákról, a finn oktatási rendszerről szóló cikkünket, hogy arra gondoltunk, megkérünk egy kint élő édesanyát, borzolja tovább a kedélyeket és mesélje el ő maga, hogy tényleg olyan jó-e az ottani rendszer, az iskolák, a tanárok, a módszer és minden, mint amilyen jó a híre.

Kép
Ezért nem sírnak a koreai babák – Avagy mi áll a babasírás hátterében

Minden egészséges baba sír. Ne gondold, hogy azért, mert téged bosszantani szeretne vagy éppen megmutatni, hogy ő a főnök. Sírásának evolúciós okai vannak.

Kép
Harap a gyerek? 10 tipp, hogyan szoktasd le róla!

Sok kicsi a fogait használja a nyelve helyett: ha máshogyan még nem tudja kifejezni magát, harapással is „közölheti”, mit érez. Szakértők szerint egyéves kor körül ebben még semmi rossz szándék nincsen, és ha következetesen reagálsz erre a viselkedésére, az apró fogakat egy idő után csak evéskor és mosolygáskor fogja rád és másokra villantani.

Kép
Pattintsd ki a hasizmaidat a következő hetekben, méghozzá Debreczeni Dóri kedvenc gyakorlataival!

Debreczeni Dóri a futás mellett saját testsúlyos edzéseket is tart, a koronavírus miatti korlátozások azonban a csoportos órák felfüggesztését eredményezték. Dóri azonban arra ösztönöz mindenkit, hogy otthon is mozogjon - mutatjuk is kedvenc hasizom gyakorlatait!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem