Bátortalannak érzem magam

Szégyenlős vagyok, szinte már abba belepirulok, hogy válaszolok erre a kérdésre. De nem tartom jónak és szeretnék túllépni rajta. Persze egy normális szintet meg kéne tartani, nem akarnám, hogy viselkedésem átcsapjon gátlástalanságba. Igazából soha nem látom magam elég vékonynak, biztosan szívesebben vetkőznék, ha tökéletes alakom volna. A szégyenlősségem társaságfüggő is. A barátaim előtt nem vagyok zavarban, de a topmodell alakú lányok társasága azért feszélyez. Összességében valamiért bátortalannak érzem magam, ha kevés ruha van rajtam.

Zsófi, HR-asszisztens, Budapest

Hülye elvárások

Talán furcsának hangzik, de én akkor vagyok szégyenlős, amikor olyan strandra megyünk, ahol fürdőruhát kell felvenni. Egyszer Horvátországban egy pár meghívott minket a férjemmel egy naturista partszakaszra. Sokkal természetesebb és szabadabb élmény a tengerben anyaszült meztelenül megmerülni – mondták. Azóta, ha lehet, nudista strandra járunk. Talán ennek köszönhetem, hogy akkor is ki voltam békülve a testemmel, amikor szülés után egy pici felesleg volt rajtam. Fürdőruhában viszont van valami szégyenérzetem, mert úgy érzem, meg kell felelnem valami hülye elvárásnak.

Ancsa, könyvkereskedő, Mosonmagyaróvár

Látható szerelmi bánat

Volt időszak, amikor hat ökörrel sem lehetett volna kivonszolni a strandra, annyira szégyenlős voltam. Télen hagyott el az akkori szerelmem, és a bánat nyárra sajnos jól láthatóvá vált a hasam tájékén, ezért egyáltalán nem akartam mutogatni magam. Inkább szenvedtem otthon a melegtől, még a szabadságom alatt is a hegyekbe mentem. De minden megváltozott rá egy évre, amikor a testvéremék gyerekeire kellett vigyáznom, akik persze strandra akartak menni, és mégsem ülhettem ruhában a medence partján. Vettem egy új fürdőruhát, az első fél óra után rájöttem, hogy senki nem mutogat ujjal rám, és elkezdtem jól érezni magamat.

Bea, könyvelő, Kiskunmajsa


A cikk folytatása az Éva magazin júliusi számában olvasható!