Ez a cikk az ÉVA Magazin 2017-es 5. lapszámában jelent meg először „Kacat-off!" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Van az a pont, amikor az ember már tudatában van az előtte álló kihívásnak: még kényelmesen ül a kanapéján, ám aggódva pásztázza a környezetét, gondolatban kartondobozokba rendezve a látottakat. Ez a vihar előtti morajlás. A csenden már túl van, már zúg az agy, képzeletben szortíroz, fóliáz, összecsuk és leragaszt. A gyomor egyre csak szűkül, ahogy a tudat fogadja be az információt, ahogy pörögnek a tárgyak szépen egymás után, készül a leltár. Egyik mellé pipa, másik mellé iksz.

Amikor kirepültem anyukám kényelmes fészkéből 20 évesen, még hatalmas IKEA-s zacskókkal zsonglőrködtünk a 32-es buszon az Örstől az üresen tátongó lakásom felé. Nem volt pohár, tányér, vécékefe, díszpárna meg mécsestartó. Az első számvetés volt arról, hogy mire is van szükségem a hétköznapok egyszerű, kényelmes és gyors logisztikájához. A beszerzés időszaka volt ez még, nem a megszabadulásé.

GYŰJTÖGETÉS

Fogalmam sincs, mikor fordult át ez a folyamat és mikor kezdtek el gyűlni a kacatok az életemben. Ezek azok az apró, minden zegzugba bebújó, évek porát tároló emlékek, díszek, iratok, ruhák, amelyek sokáig csöndesen figyelnek, várják, hogy egyszer valaki észrevegye őket, hogy legalább egy érintést kapjanak, de mindig a periférián maradnak. Majd megjelennek a lakásban a barna, félelmetes dobozok, és ezek a cuccok elkezdenek reszketni, mert tudják, hogy ők oda nem kerülnek be. A szerencsésebbek csak tulajdonost váltanak, mások viszont a szemetesben végzik földi pályafutásukat.

Az első megrázkódtatás akkor ért, amikor Mártonnal úgy döntöttünk, elég a bőröndéletből, itt az ideje, hogy egy háztartásba rendezzük az életünket. Ez praktikusan annyit jelentett, hogy az ő 54 négyzetméterét beolvasztjuk az én 45-ömbe. Merthogy stratégiai szempontból előnyösebb volt az én lakásom fekvése, mint az övé, így a napi kényelem felülemelkedett a négyzetmétereken. Ekkor jöttem rá, hogy bizony a férfiaknak is vannak csetreszeik (ezt a szót már nem is tudom, hol és mikor vettem fel a szókincsembe, de imádom).

Az én férjem például kényszeresen gyűjtötte a blokkokat. Nem ám csak a garanciális cuccokét, hanem mindent. Ha lefutott a sarki közértbe két zsemléért meg parizerért, akkor annak is megőrizte a számláját. A sosem használt sportfelszerelésekről nem is beszélve. Sajnos ebben én is elég erős voltam. Volt komplett teniszfelszerelés, amit valamelyik Grand Slam-torna végigizgulása után vásároltam, egy komplett edzőteremnyi gyógytornacucc a kis- és nagylabdától a kézi súlyzón át a négyféle méretben és színben fellelhető erősítőszalagig minden. Görkorcsolya- és lovaglókobak, a futófelszerelés valamennyi évszakra kiterjedő teljes kínálatával együtt. Több méretben. A test formálására alkalmas, de sosem használt eszközök lelkiismereti okokból mind a négy költözést túlélték. Azóta is lelkesen várják, hogy bevetésre kerüljenek, pont úgy, ahogy a zsírpárnáim, hogy végre bármilyen erőkifejtést is végezzek ellenük.

Sok holmitól viszont meg kellett szabadulnunk. Fontossági sorrendbe kellett állítani az emlékeinket. Hány iskolai füzetet, tankönyvet vagy egyetemi jegyzetet tárol az ember abban a hitben, hogy egyszer valamilyen távoli univerzumban az életét menti majd meg a bennük rejlő tudás? Hány színház- vagy mozijegyet, titkos levelezést, nyaraláson gyűjtött követ vagy kagylót bírnak el a fiókok azért, hogy 4-5 évente egyszer, amikor az ember kinyitja a kacatos ládát, elöntse a lelkét a nosztalgia lágy érzése? Ezért a néhány kellemes percért érdemes éveken át tárolni ezeket a tárgyakat?

SZELEKTÁLÁS

Nem olyan régen találkoztam a minimalizmus eszméjével. Hiszem, hogy az elmének meg kell érnie bizonyos dolgokra, s ha készen áll valami újfajta szemlélet befogadására, akkor szembejönnek az információk ezzel kapcsolatban. Nekem a negyedik költözés után jött el az a pont, amikor elkezdett zavarni, hogy mennyi cuccunk van még azután is, hogy többször kiselejteztük a teljes lakást. Még akkor is, ha negyedszer is minden tárgyunk megtalálta a helyét az új otthonban, ami valamelyest kisebb volt, mint az előző.

Ekkor egy dokumentumfilm kopogtatott a tudatomba, amely ezzel a témával foglalkozott. Ha a harmincas éveink elején ennyi tárgy vesz minket körül, akkor mi lesz 20 vagy 30 év múlva? Mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után a sok impulzusvásárlás eredményeképpen?

Egy nap vagy egy hét alatt hány tárgyat veszünk a kezünkbe és mennyi marad érintetlenül? Hány olyan ruhánk, cipőnk, táskánk és kiegészítőnk van, melyek arra várnak, hogy majd egyszer valahol, valamikor felvegyük őket, de ez az alkalom sosem jön el?

Nem akarok zsúfolt terekben, roskadozó polcok és ruháktól duzzadó szekrények között megöregedni. Változtatni és változni akarok! Nyilván nem megy egyik napról a másikra egy ilyen szemléletváltás, de kis lépésekkel is érdemes elkezdeni. Nálam az első lépés a ruhatáram optimalizálása volt. Elkezdtem barátkozni a kapszulagardrób gondolatával, amely nagyon sokrétűen kombinálható alapdarabokból áll. Aztán a kisfiam játékait kezdtük selejtezni. A távolság ajándékkal való kompenzálása sajnos a mi családunkba is begyűrűzött, így a 3 éves gyerekemnek több játéka van, mint a kerület óvodáinak együttvéve. Na jó, ez kissé túlzás, de annál biztosan több, mint amennyi leköti. Így a játékai vetésforgóba kerültek. Amikhez 3-4 napig nem nyúlt, azt elpakoltuk és néhány hónap múlva visszaadtuk. A nagymamákat megkértük, hogy olyan ajándékot hozzanak látogatásaik alkalmával, ami nem tartós. Egy foglalkoztatófüzet vagy matricás könyv, amivel néhány napig elvan a gyerek, de utána nem az életterünkből veszi el a helyet.

Fájdalmas, de felemelő búcsú volt, amikor a könyveinket ajándékoztuk el. Szerencsére az elektronikus könyvek olyan ütemben terjednek, hogy nem maradunk irodalom nélkül úgy sem, hogy nem a könyvespolc árnyékában telnek a napjaink. Persze a kedvencek megmaradtak, így az illatot és a lapok susogását még elő tudjuk idézni, de a költözések alkalmával már nem kell mázsás dobozokat és hatalmas könyvespolcokat cipelni magunkkal. A konyhánk is tele volt olyan eszközökkel, amelyeket évekig tároltunk azért, hogy ötévente egyszer hasznát vegyük. Az irataink rendezése során is szabadult fel hely, így ha nem is látványosan, egyik napról a másikra, de kezd szellősebb lenni az életterünk, amit nagyon, de nagyon élvezünk.

Persze az érem másik oldala a tudatos vásárlás bevezetése, ami legalább annyira nehéz, mint búcsút mondani a féltve őrzött kincseknek. De érdemes barátkozni ezekkel a gondolatokkal, mert amellett, hogy a tárgyaktól való függetlenség szabaddá tesz, az ökológiai lábnyomunk csökkentése is előkelő helyen szerepel a motiváló célok között.

Galériánkban néhány tippet találsz, hogyan rendszerezd a gyerekszobát!