Az a cikk az ÉVA magazin 2020. évi 2. lapszámában jelent meg először „Tücsök voltam, hangya lettem" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

A statisztikák szerint Magyarországon csupán a lakosság elenyésző része rendelkezik megtakarításokkal. Több százezer család hónapról hónapra él, s annyi félretett pénze sincs, hogy új mosógépet vegyen, ha a régi végérvényesen felmondja a szolgálatot.

Boríték és párnaciha

De hát a kevésből nem lehet félretenni! Vagy mégis? Ma sem értem, drága nagymamám hogyan tudott bennünket támogatni a kicsinyke nyugdíjából még akkor is, amikor már rég nem volt rá szükségünk. Kár, hogy annak idején nem kérdeztem meg tőle, hogyan csinálja. Csak azt láttam, hogy a legtöbb öreghez hasonlóan ő is befőttesüvegbe vagy párnacihába gyűjtötte azt, amihez nem volt szabad hozzányúlni. Azóta persze modernebb módszerek is léteznek erre: például a különféle megtakarítási számlák, állampapírok, de ha nagyobb biztonságban érzed magad attól, hogy fizikailag is látod, megvan még a pénzed, akkor – legalábbis kezdetben – a borítékrendszer lehet számodra is az ideális megoldás. Én is így kezdtem megtakarítási tanulmányaimat.

Vészhelyzet

Történt ugyanis, hogy néhány éve egyszerre lett gerincsérvem és egy fura allergia az arcomon. Hetekig még az utcára sem merészkedtem ki, a földön fekve válaszoltam a leveleimre, miközben fel nem tudtam fogni, hogyan kormányozhattam magam ebbe a helyzetbe. Mi lesz, ha nem tudok majd dolgozni? Márpedig részben a fizikai teljesítőképességemen múlik a családom megélhetése. Az önsajnálat fel-felcsapó hullámai közötti szünetekben szerencsére konstruktív gondolataim is támadtak: oktatókönyveket kezdtem olvasni, és amint jobban lettem, felkerestem egy pénzügyi coachot. (Ironikus, hogy valaha magam is közgazdászként végeztem az egyetemen – eredeti tanulmányaimtól azonban annyira eltávolodtam, hogy cseppet sem éreztem úgy, hogy értek a pénzhez.)

Innen szép elindulni

Papszt Krisztával, a coachommal a nulláról kezdtük.

Ki kellett deríteni, mire mennyit költök. Művész vagyok, így igazi kihívást jelentett ez az adminisztratív feladat, de nem adtam fel: kaja ennyi, arckrém annyi, buszbérlet, csizma, parkolás, gyerekeknek zsebpénz... gyűltek sorban a tételek a noteszemben, én pedig, ahogy múltak a hetek, egyre kevésbé éreztem tehernek a feladatot. Az a kellemes érzésem támadt, hogy kontroll alatt tartom a kiadásaimat (és az életemet!), pedig még nem is elemeztük a hónap költéseit. Pedig ez a lényeg: a hónap végén összegezni, mennyit adtál ki erre-arra, melyek a fix kiadások és melyek azok, amelyek csak bután viszik a pénzt. Az én drága coachom nem mondta kifejezetten, hogy ezentúl csukjam be a szemem, amikor elhaladok a pénztárak előtt csalinak kitett csokik mellett, mégis megértettem az üzenetet, és onnantól kezdve a munkahelyi kávéautomatákat is messze elkerültem.

Pénzügyi GPS – az meg mi?

Sokan azért nem tudnak spórolni (jobban mondva: félretenni), mert nincs céljuk. El sem tudják képzelni, hogy A-ból eljuthatnak B-be, hogy az, amiről álmodoznak, nincs is olyan messze. El sem merik hinni, hogy álmodhatnak. A következő lépés tehát egy pénzügyi GPS összeállítása volt. Az én legfontosabb célom az volt, hogy megtanuljak félretenni, és legyen egy évre elegendő, saját erőből összegyűjtött vésztartalékom. Biztonságot akartam magamnak, magunknak. A bibi csak az, hogy aki megtakarításügyben abszolút kezdő, mint én voltam kétgyerekes, egyedülálló anyukaként, annak viszonylag sokáig tart eljutni a célhoz. És akkor még nem beszéltünk a valódi álmokról: elvinni a gyerekeket Angliába, hadd lássanak ők is világot, és meglátogatni Ági barátnőmet New Yorkban. Jaj, de nagyon messze van!

Kőkemény önfegyelem

És ekkor jött Tündi, akivel egy rendezvényen találkoztam. Én épp a pénzügyi gyorstalpalómat végzem, erre ott áll előttem egy élő ember, aki saját maga finanszírozta az egyetemi képzését, nemrég vásárolt autót saját összegyűjtött pénzéből, és most arra gyúr, hogy az örökölt minigarzonból nagyobb lakásba költözhessen! Mindezt saját kútfőből, coach nélkül? Szerencsére türelmesen állta kérdéseim záporát. Igen, naponta felírja a költéseit egy Excel-táblában. Kiszámolja, hogy havonta 50 ezer forintot kell félretennie, mert így előtörlesztheti a hitelét. Nem a munkahelyi menzán ebédel, hanem az otthon főzött kaját viszi be magának mindennap, így tízezreket tud megspórolni. Megnézi, mennyit költ szórakozásra, sportra, fodrászra. Farag ezeken, de nem mond le róluk teljesen, mert élni, ugye, akkor is kell, amikor az ember lánya megtakarít. És időnként, mint épp akkor is, pluszmunkát vállal, hogy így kicsit könnyebb legyen félretennie.

Istenem, akkor tehát működik, és aki működteti, nem egy aszkéta, hanem egy hús-vér, kifejezetten csinos fiatal nő! Aki okosan egyensúlyoz jelenbeli élete és a jövője között. Nem megszorít, hanem okosan tervez, és kőkemény önfegyelemmel betartja azt, ami mellett elkötelezte magát! Most azonnal számoljuk ki, mennyivel jövök az álmaimnak havonta!

Mennyi az annyi?

Ahány pénzügyi szakértő, annyiféle véleményt olvasni azzal kapcsolatban, hogy a fizetés és a különféle bevételek hány százalékát kell minden hónapban félretenni. 10%, 20%, 30%? Papszt Kriszta nem egy mindenkire érvényes százalékot tart ideálisnak, hanem a költségelemzés és a célok alapján egyénileg megállapított összegeket. Ezekre aztán úgy kell tekinteni, mint fix költségre, mint a rezsire, amit nem a maradékból fizet az ember, hanem eleve ezzel indít. Elindultam tehát én is. Kezdetben az egyre dagadó borítékoknak örültem, nemrég azonban modernebb megtakarítási formára váltottam. És miközben ezt írom, épp az imént tévedt a szemem az íróasztalomon kiállított tengeri kavicsokra. Akkor gyűjtöttem őket, amikor a lányokkal meglátogattuk a húgomékat Dél-Angliában. Valami egészen gyönyörű a kavicsok formája arrafelé, tarkák, színesek, a tapintásuk selymes, és valahogy mélységük van, így akármit beléjük láthatsz: akár az álmaidat is!