Jót tesz-e a Földnek a Covid?
Egy évvel ezelőtt, ahogy bezárkóztunk otthonainkba a koronavírus okozta első hullám miatt, az otthonunk kényelméből nézhettük a légi-, vízi- és szárazföldi felvételeket, hogyan lélegzik fel a Föld.
Sok környezetvédő örvendezve fogadta ezeket a változásokat, de sokan már akkor intettek, hogy ez csak egy látszólagos javulás lehet és a hosszútávú hozadéka nem kecsegtet sok jóval.
Ha visszaemlékszünk, akkor a 2019-es év a klímatudatosságról szólt – azaz egyre több emberhez jutott el a klímaválság fogalma. Greta Thunberg neve olyannyira lett ismert, mint egy popsztáré és mozgalma (Fridays for Future), a világ megannyi országában (itthon is) milliós követő táborra talált. A média hangos volt klíma egyezségektől, vitáktól, párbeszédektől, a cégek igyekeztek minél „zöldebb” színben feltűnni.
Íme pár Thungerg idézet, amit érdemes elolvasni és jól a fejünkbe vésni:
A 2020-as évben ennek viszont a leghalványabb jeleit se láttuk. A média a koronavírussal volt tele, gyülekezni nem lehet még most se és mindenki sokkal jobban fókuszál az egyéni túlélésre és a Földünk ismét háttérbe szorul. A cégek is az összes fenntarthatóságra félretett összegeiket felélték, átszervezték más, a túléléshez szükséges területekre, így a környezetvédelme újra háttérbe szorul.
Sokan nem is tudják ennyire pontosan nevén nevezni, de valami megmagyarázhatatlan szorongás lesz úrrá sokakon. Tudjuk jól, hogy a vírus megjelenése, a már „bolondosnak” nem éppen nevezhető április mind-mind a klímaváltozás hozadéka.
A Földnek ez csak egy pillanatnyi fellélegzés lehet.
Most lenne a legnagyobb szükség, hogy megegyezések, vállalások születhessenek – nem csak egyéni szinten! Országoknak közösen kell(ene) fellépni és támogatni egymást, szervezeteket, cégeket, oktatásba fektetni. Jogosan (vagy nem) mindenki mással van jelenleg elfoglalva – pedig a klímaváltozás itt van, most van klímavészhelyzet és most lehet(ne) tenni ellene. Sőt, a most már késő!
Ez egy olyan terület, amivel ha nem foglalkozunk sokkal erősebben fog arcul csapni később. Nem miattam kell valakinek fenntarthatóbb módon élni. Azt hiszem talán Én még kihúzom, de a gyerekeink nem biztos és az unokáink és az Ő unokáik? Nincsenek utópisztikus gondolataim, ismerem a realitást de tudom, hogy lehetne sokkal többet tenni mind egyéni, mind az országok vezetésének a szintjén.