Lelkem
Egészségem
Hogyan?
Világom
Konyhám
Párkapcsolatom
Éva Utazó
2020. 09. 30. szerdaJeromos

Thesszalonikiben nyaralni járvány idején? Megbolondultunk?!

thesszaloniki, görögország
Forrás: needpix

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nyár. A pénzünk nem sok, de azért vágytunk sós vizet szagolni, talán megmártózni benne, esetleg romantikázni és bedobni egy kultúrkoktélt. Ezért céloztuk meg Thesszalonikit. A vírusfenyegetés közepette kis híján feladtuk az egészet, ám végül hibátlan élmény született.

A szorongás kódkönyve

Mindketten tanárok vagyunk, nincs gond azzal, ha szabályokat kell betartani. Pontosan tudtuk, hogy ezt az utat az utolsó pillanatban is bukhatjuk, és azzal is tisztában voltunk, hogy az érkeztető ország sajátos szabályait követni kell. Kitöltöttünk hát minden szükséges dokumentumot, ahogy azt a görög külügyminisztérium tájékoztatója elvárta, egyet kettőnknek, mert egy családnak elég egy engedély.

Egy ilyen szokatlan Covid-világban mindig készen kell állnod arra, hogy holnap már más lesz, mint tegnap volt. És hát az ember csak látszólag adaptálódik könnyen. Nekünk az utazás előtti utolsó pillanatban hirtelen megválaszolhatatlan kérdésként tűnt fel, hogy ketten kaptunk egy QR kódot. Egy darab belépési engedélyt. Miért? Vajon az egy azt jelenti, hogy mindketten mehetünk? Vagy ki kellett volna tölteni külön-külön? Vagy most mi lesz, mert mindjárt indulás. Hívjuk fel a konzulátust? Felhívjuk. Közlik, hogy nekik fogalmuk sincs. Görögország az Görögország a QR-kódjával együtt. "Ez az intézkedés nem megoldás a problémára. Része a problémának!" Különben is, inkább maradjunk itthon a fenekünkön.

A rémület csarnoka

A reptéren remegő kézzel raktam ki a fiolákat, telefont, kulcsot, egyéb izémizét. Az elsők között rohantunk a beszálláshoz. Mégis 10 perces sorbanállás, mert mindenki más is első akart lenni. Mindenki tudni akarta, hogy a kezében vagy telefonjában lévő görög QR kód (az az egy db!) elegendő-e a négyfős családnak, az anyának és kislányának, vagy a baráti társaságnak. És mindannyiunk rémületére egy külföldi lányt mindjárt az elején hazazavartak.

Azt a pillanatot nehéz elfelejteni. Volt, aki sírni kezdett. „Nem jutunk be, nem jutunk be!”. Volt, aki a férje mellét ütötte. „Megmondtam, hogy külön-külön ki kell tölteni! Legközelebb én csinálom…”. Volt, aki hárításként ellenőrizni kezdte az adatait a papírokon. Mi teljes letargiába estünk.

Aztán a kedvesen mosolygó alkalmazott ránézett az első QR-kódra, amin négyen szerepeltek, csekkolta, hogy mindenkinek van útlevele és mosolyogva intett. Egy egész csarnoknyi ember könnyebbült meg. Bevallom, mi még táncoltunk is, amikor a várakozó zónába értünk. És voltak, akik szinte tapsoltak hozzá…

thesszaloniki, görögország
forrás: flickr

A vírus esetlegessége

Már csak egy dolog volt a görög határon: a kérdés, tesztelnek-e koronavírusra, vagy sem. Ha igen, egy napig nem mozdulhatsz sehova, ha nem, istenhozott turista vagy. Megint az elejére kerültünk, így nem volt idő rendszert megfigyelni a tesztelésben. Egyszerűen csak ott állt két különböző egyenruhás – a görög TEK és a görög reptéri biztonsági szakember. Ezek hidegen ordibálva szólították, majd különböző sávokba küldték az utasokat. Az angoljuk karcos, de aki már járt Görögben, tudja, hogy ez általános. Az arcélük kemény, de akit már igazoltattak magyar rendőrök, tudja, hogy ez egy műfaj (ha úgy tetszik, műfej). A tempó sürgető… és máris a választóvonal jobb oldalán találtuk magunkat. Volt azonban egy férfi, aki ugyanarra ment, amerre mi, és a TEK-egyenruhás utánaszaladva durva hangon tisztázta, ki a főnök, és hogy igenis húzzon tesztelésre. Épp csak fegyvert nem rántott.

Én nem tudom megmondani, pedig beszélgettünk erről utólag sokat, hogy vajon mi volt a rendszer. Hogy mi alapján kellett jobbra vagy balra menni. Mi mindenesetre paranoiásan rohantunk tovább a vonal jobb oldalán, mert megértettük, hogy ott nincs teszt. Kisiettünk a reptérről: a buszmegállóból már csak nem hívhatnak vissza…

Bent voltunk Görögországban. Végre felszabadultan nevethettünk önmagunkon, mert íme, nem is volt borzalom, minden baj csak ködképzet volt, mely minden bizonnyal a sok hónapnyi bezártság szövődménye… És hogy nincs hol jegyet váltani? Kit érdekel? A buszon csak kéteuróssal lehet etetni a jegyautomatát? Ugyan, kérem! Szégyen, nem szégyen, jegy nélkül buszoztunk be a szállásra.

Relax reggeltől hajnalig

Van valami jólesően megmosolyogtató a görög mentalitásban. Ahogy reggel 8-kor (ami itthon ugyebár hét óra) ülnek az arcok a sarki kávézóban, iszonyatosan komoly, sötét tekintettel. A bérgyilkos fejű, a placcmester fejű, a kiugrott csempész fejű meg a régi bútordarab fejű. Kávéznak. Képesek egy órát is elücsörögni, pedig munkanap van, és némán pásztázzák a teret.

A reggeli mellé kapott „görög fíling” egész nap megmaradt.

Kép
forrás: a szerző

Délben ott volt nekünk a piroson nyugisan átsétáló elegáns öregúr. A saját zöld jelzésénél érkező autós a szembejövő sávban kerüli ki lassítás nélkül úgy, hogy az ővele szabályosan szembejövőnek le kellett húzódnia – bár az sem lassított. Amíg azon rémüldözöm, hogy Budapesten már kész a baleset, az öregúr a zebrán megállva üdvözli a többi, hasonlóan kiglancolt urat a giroszozó teraszán. Kiabál nekik, integet. A teraszon ouzót isznak és vizet. Vélhetően. Egyikük bort kortyolgat. 12 óra lehet?

Épp csak kifigyeljük ezeket a részleteket, máris jön egy anya a gyermekével, mennek a terasz melletti lépcsőház felé. Az délelőtti sziesztát töltő urak integetve, kiáltva üdvözlik őket, a nő visszamosolyog, int egy jó napot, a kisfiú megáll beszélgetni. Anya bemegy a házba. Tudja, hogy a gyerek jó kezekben van. A zebrás férfi leül, a többiek hosszas elköszönés után távoznak. Szünet, majd újabb fehéringes érkezik és ül le a tilosban járó mellé. Ouzót és vizet rendel.

Képtelen vagyok letagadni: azért nem lenne rossz így élni. Ilyen közösségien, ilyen lazán. De az a helyzet, hogy tudni is kell így élni. Nem hiszem, hogy a mi hardlife atmoszféránkban meg lehetne tanulni ezt a fajta lazaságot. De nincs idő gondolkozni ezen. A lámpa zöldre váltott és most már nyugodtan átkelhetünk mi, külföldiek is.

Méterenként érdekes kilométerek

Amikor az első világháború kellős közepén gyakorlatilag a teljes város porrá égett, csodás módon megmaradt a késő török időkben épült tengerparti palotasor. Ez Thesszaloniki egyik legromantikusabb képe. Egy építész biztosan elmagyarázná, miért gyűlik az ember torkába gombóc, ahogy a kis bárkán ül, hajózik az öböl túlpartján található beach felé és visszanéz erre a palotasorra. Valaki azt mondaná: impozáns. De hát büdös! Van, aki azt mondaná, turistacsalogató. De hát zömében helyiek laknak ott, mint a Duna-parti palotákban… Nincs mese. Ez hangulat. Nekem romantikus, de persze erre valaki azt mondaná: hát ez Görögország.

Elképzelem, ahogy a jelenkori görög archeológusok sétálnak Thesszalonikiben. Arisztotelész hermeneutika-elméletéről társalognak, majd az egyik felkiált: „Nézd! Megint itt egy 3500 éves kő!” Mi is kipróbáltuk – és bejött. Úton útfélen ezeréves emlékek vannak itt.

Bejártuk a teljes történelmi óvárost városfaltól városfalig cikázva. Városfalak, tornyok, római istenszentélyből ókereszténnyé majd bizáncivá, majd muzulmánná, majd megint görög-keletivé alakított templomok, satöbbi. És persze diadalívek meg csillagbörtönök, meg kikötő-őr tornyok. Annyi van ezekből, hogy az ember nem is csodálkozik egy idő után: sehol egy tájékoztató szöveg. Vagy ha van, az is csak pár sor, ráadásul görögül. Itt nem olvasni kell a történelmet: benne jársz. Itt nem kell mindenhova kiírni, hogy most akkor Philippos, Vespasianus, Constantin vagy Szulejmán korában építtették. Nem mindegy? Kultúra, és kész. Még az is belefér, hogy a múzeumban a Thesszalonikiből kiinduló ókori kereskedelmi útvonalak ábrázolásakor az egyik végpont Budapest…

Kép
forrás: a szerző
Olvasd el ezt is!

Ami van, az van, ami nincs, az nincs

Muszáj elmesélnem, hogy mekkora szemeket meresztett az egyébként kedvesen morcos múzeumi alkalmazott a Fehér Toronyban, mikor megkérdeztük, hol a vécé. Itt nincs közvécé. Akkor sem, ha a belépőt épp most… Hát akkor hol a francban lehet itt pisilni? Egy kávézóban, a tér másik oldalán.

Mindez 297 fokos melegben történt, és a tér másik oldalára három gyalogátkelő piros jelzését kellett kivárni. De a legrosszabb maga a butaság érzése volt. Hogy valamiféle otthoni tapasztalatból indultunk ki: ha fizetsz az élményért, pisilhetsz. Na, hát itt nem így megy. Az élmény az élmény, kérem, 6 euró. Másra ne számítsunk.

Az étterem, ahová elrohantunk, életmentő hely volt. Bár a vécépapír-adagolót meg kellett javítanom, de legalább valahogy fizettem az ingyen-pisiért.

Családi karaoke-éj

A múzeumból kijövet máris az esti tengerpart kellős közepén találtuk magunkat. 4 km hosszú kertsor várja itt az embereket: van itt Zene Kertje, meg Lenyugvó Nap Kertje, meg Csönd Kertje… És akkor estére begyűlik a nép. Nem csak a turisták.

Szerintem a reggelinél a placcot figyelő régi bútordarabot láttuk este 10 órakor egy székben karaokézni. Nem vicc. Ül a családfő, kezében mikrofon, egy nagyobb aksis hangszóróból jön a zene. Énekel. Nincs kirakva kalap vagy gitártok. Nem kunyerál. Bulizik.

Balkáni ritmusokba szegett romantikus toposzokat rí 200 watton a tengernek, meg a sétáló turistáknak. A környező köveken a család egymásba kapaszkodva, énekelve ring. A turisták is belemelegednek, hogy végre kapnak valami Zorbaságot. Meg-megállnak, van, aki még csatlakozik is pár lépésre. Szinte hazakísér minket a szállásra ez a szívszorítóan negédes ének, hogy „Agrippa, elhagytál”.

A kínai kalózhajó legénysége

Kevés mosolyt látsz a helyiektől, és nem csak azért, mert a maszk eltakarja. A négy nap alatt voltunk reptéren, buszon, boltban, kávézóban, étteremben, kioszkban, gyógyszertárban, beachen, szálláson, hajón. A végére megértettem őket, azt hiszem, és cseppet sem bánt ez a nyersesség. Létezik egyfajta célratörő megmondóerő, amivel itt Görögországban találkoztam.

A múlt, a hangulat, az atmoszféra az övék, ebből is élnek, nekik ez az otthon és a munka. Persze az már túlzás, hogy az öböl-körre antik gályával, középkori briggel, de még kínai kalózdzsunkával is ki lehet hajózni, és az úton korhű ruhába öltözött „kalózok” kísérnek.

Ám az árak sehol nem túl magasak. Isteniek a leveles töltött sós sütemények, ittunk két finom frappét (és két tűrhetőt). Volt napfény, volt tenger, volt mártózás romantikában, kultúrában, lazaságban, Görögországban.

És még ma is, két héttel később, Görögország zöld terület. A szabályok betartása mellett miért ne mehetnénk újra oda? Bevallom, jó lenne.


Milyen most a nyaralás a koronavírus árnyékában a spanyol tengerparton?

Nézd meg a galériánkat>6 kép
Milyen most a nyaralás a koronavírus árnyékában a spanyol tengerparton?
Tovább olvasok
Kép
Eszel te eleget? Íme 5 jel, hogy több kalóriára van szükséged

Már pedig borzasztóan fontos, hogy figyelj erre, máskülönben számíthatsz rá, hogy idővel hanyatlani fog az erőnléted futóként (is). A runnersworld.hu cikke.

Kép
Ha én lépek ki egy kapcsolatból, nehezebben viselem, mint amikor engem hagynak el

Apológia az Elhagyóért, akit közmegvetés sújt, pedig neki is van szíve. Adrienn története.

Kép
Immunrendszer erősítése? 3 mítosz, amit nem szabad elhinned ezzel kapcsolatban

Hogyan lehet az immunrendszert megerősíteni? Mindenekelőtt tudnod kell, mi az, amit nem szabad többé elhinned ezzel kapcsolatban!

Kép
11 dolog, amit anyák csinálnak, amikor senki nem látja őket

A WC-ben sírunk, dugicsokit eszünk és alvás helyett a gyerekeink fotóit nézegetjük. De ezzel még nincs vége a listának...

Kép
Most akkor tényleg fel akart szedni a 70 éves tanárom?

Felnőtt fejjel ültem be ismét az iskolapadba, coachingot tanulni. Imádtam minden percét. Imádtuk Frigyes tanár urat is, mert szellemes volt és elbűvölő. Később egy cukrászdában is megpróbált elbűvölni. Franci története

Kép
Így borozik Molnár Andi

Szeretjük, tiszteljük, használjuk és élvezzük. A bor mindennapjaink része. Ezerarcú nedű, melyben mindenki megtalálja a maga ízlésének leginkább tetszőt. De kinek mit is jelent igazán? Sorozatunkban ismert emberek mesélnek erről. Ezúttal Molnár Andrea táncost kérdeztük.

Kép
A férjem kedvéért sterilizáltattam magam, majd épp ezért hagyott el

Három lányunk született. Szerettünk volna fiút, persze, de azt mondtuk, hogy 3 gyerek azért elég. A férjem mondta ki a végszót: ne próbálkozzunk tovább. A harmadik császármetszés alkalmával éltem is a sterilizálás lehetőségével. Aztán két év múlva közölte: mégis szeretne egy fiút. „És ki fogja tovább vinni a családnevet?” – kérdezte. Majd bejelentette, hogy mivel nekem már nem lehet gyerekem, így elhagy.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem