Hogy végzi a dolgát az öntisztuló vécé?

vécé,tisztítás
A megoldás annak köszönhető, hogy másképp járt a tudósok agya, mint a legtöbb emberé.

A vízfogyasztás csökkentésénél csaknem mindig szóba kerül a vízöblítéses vécék korszerűsítésére – és egy tudóscsoportnak most sikerült is hatékony megoldást kitalálnia, egyszerűen azzal, hogy olyasmire is gondoltak, amit mindenki más elhanyagol, ha erről a problémakörről van szó.

A szakértők azt találták ki, hogy megváltoztatják a vécé bevonatát, így elegendő lesz a jelenleg öblítéshez használt víz 60 százaléka is. Ha azt vesszük, hogy jelenleg naponta 141 milliárd liter édesvizet használunk el világszerte egy nap alatt vécéöblítésre, akkor ezzel jelentős mennyiséget lehetne megtakarítani. A Pennsylvaniai Állami Egyetem csapata olyan folyadék-, üledék- és baktériumtaszító bevonatot fejlesztett ki, ami gyakorlatilag öntisztítóvá teszi a vécéket. A bevonatot nemcsak új, hanem akár régebbi illemhelyeknél is lehet használni, mindössze két rétegben fel kell vinni rá egy speciális anyagot: az első mikroszkopikus kis szőröket növeszt a vécécsésze felületére, amelyre aztán felkerül a második anyag, ami tulajdonképpen egy rétegnyi síkosítót jelent. A két anyagot ráspray-zik a csésze felületére.

Ezzel megoldódik, hogy az általában ragadós állagú ürülék – amit a kísérletben mesterséges anyagúval helyettesítettek – 90 százalékban egyszerűen továbbcsússzon a felületről. Ami még jobb hír: a síkos rétegek a baktériumokat is taszítják, ami azt jelenti, hogy kevesebb vegyszerre lesz szükség a vécé tisztításakor.

A bevonatot percek alatt fel lehet vinni a felületre és körülbelül 500 öblítésig tart. Nemcsak az otthoni vécéknél segít sokat a takarékosságban és a tisztításban, hanem a nyilvános illemhelyek használatát is kellemesebbé teszi. A fejlődő országokban pedig, ahol nagyon sok helyen probléma a vízöblítéses vécék kiépítése, még többet segítene a vécék karbantartásában és tisztításában.

Az új megoldással kapcsolatban természetesen felmerülnek még kérdések. Az például egyik az, hogy milyen hatással lesz a környezetre magának a bevonatnak az anyaga, ami a használat során idővel elkopik és a vízzel együtt a szennyvízgyűjtőkbe jut. Mindenesetre a kutatók létrehoztak egy startup céget, hogy megpróbálják a nemtapadó bevonatot képező spray-t kereskedelmi forgalomba hozni.

Addig is, amíg elérhetővé válik, nézd meg, hogyan takaríthatod ki a természetes szerekkel a fürdőszobád: