Kriszta korábbi írását a témában itt olvashatod:

Mik számítanak tiltólistás kajának? Mi az, amit nem ehetsz? Baj, ha néha megeszel egy-egy kocka csokit? Nincs lelkifurid, ha kimarad egy edzés? Hogyan tudod rávenni magad a mozgásra, ha nyomaszt, hogy nem jön a várt eredmény? Hogyan jutsz túl a holtponton, mikor fel akarod adni?

Nemrég Instagramon megkértem a követőimet, hogy kérdezzenek bármit erről, az én „futós-mozgós” utamról. Hiába beszélünk egy amúgy fun projektről, a kérdések zöme a tiltásokról és a diéták mellé, szinte kötelező köretként járó szar érzésekről szóltak.

Elmondom, hogy ezzel kapcsolatban mire jöttem rá, bocsánat, pontosítok, mire vitt rá közel két év terápia:

Egy jobb, élhetőbb életbe nem tudod magad szégyenérzettel és tiltólistákkal belerugdosni. Az életmódváltás nem szólhat arról, hogy ezer megkötéssel feszíted magad, mint egy íj, hogy csak még egy picit kell összeszorított fogakkal kibírni, és tádám, meg is érkezel az egészségesebb, minőségibb, ne adj' isten boldogabb életbe. Nálam legalábbis ez sosem működött. Istenem, ha belegondolok, hogy én hány évet csesztem el azzal, hogy vagy gyenge sz@rnak tartottam magam, mert néha becsúszott egy somlói vagy nyáron egy fagyi, vagy hogy biztos az aznapi edzésem semmit nem ért, mert másnap lábra tudtam állni és nem fájtak az izmaim eléggé. (Biztos neked is mondták már, hogy csak akkor ér a mozgás valamit, ha fáj. Kezdd el ezt egy fiatalnak, esetleg gyereknek mondogatni és figyeld, hogy utálja meg a testmozgást.)

Én ezt az egész „utáljam magam bele a jóba” dolgot befejeztem. Nekem egy életem van, bántottam magam nagyjából 8 éves korom óta, ki tudja hány év van még előttem...

Helyette tudod, hogy mit csinálok? Dicsérem magam. Dicsérem magam, mert mióta kaptam egy airfryert (lifechanger, de komolyan) sokkal több zöldséget eszem, mint valaha. Dicsérem magam, mert vagy négyféleképpen tudok sárgaborsóból jó kajákat csinálni. Dicsérem magam, mert a 0 km helyett, ezen a héten megtettem 12-őt és már pihegés nélkül, simán fel tudok sétálni a negyedik emeletre.

Dicsérem magam, mert nemcsak akkor iszom, ha szomjas vagyok, hanem mindig van nálam egy kulacs víz. Nekem, ez (az amúgy szerintem szörnyen elcsépelt) életmódváltás valódi jelentése. Nem azért mozgok, hogy büntessem magam, mert reggel, pizsiben bundáskenyeret ettünk a gyerekkel. Miért büntetném magam ezért? Hát tök jó érzés volt, őszintén szólva ezek a hetem legszebb pillanatai. Mozgok, mert szeretem magam annyira, hogy 20 év múlva is szeretnék a lányommal együtt vasárnapi reggelizni, ha még akkor is igényt tart a kis hagyományunkra. Gondolj bele, hány nő tekint a kajára és a testmozgásra büntetőeszközként? Miközben jókat enni és mozogni a világ egyik legjobb dolgai.

Többen kérdezték: Hogyan jutsz túl a holtponton, mikor fel akarod adni?

Most, hogy (tényleg nem tudom elégszer elmondani) hála a terápiának, így látom az utamat, nincs holtpont. Tényleg nincs. Arra fókuszálok, hogy mennyi mindent csinálok jobban, mint régebben. Az igaz, hogy így az eredmények lassabban jönnek, mint mikor káposztalékúrákat tartottam és ájulásig szaunáztam chilis folpackkal a combjaimon. Tényleg később jött el, hogy a környezetem észrevette a változásomat, de erre is megtanultam magasról tenni. Szóval, válaszolva az eredeti kérdésekre: nincs tiltólistás kaja. Van helyette napi 3-4-féle zöldség és legalább egyféle gyümölcs. Jobban figyelek a rostbevitelre és arra, hogy napi 3 liter vizet tényleg megigyak. Ha van otthon a kedvenc csokimból, megeszek 5 kockát is, cserébe nem félek attól, hogy éjszaka, vérben forgó szemekkel betömök egy egész táblával. Lett egy okosórám, amivel láthatja az edzőm, hogyan fejlődök, és min kell még dolgozni, hogy tavasszal nevetve (legalábbis nem vicsorogva) sikerüljön a futóverseny. A szakértő által összerakott edzéstervet követem, heti háromszor futok, egyszer pedig, csak a fun része miatt sétálok 30 percet. És persze izzadásig Just Dancezek a tévé előtt a gyerekkel, ami most már 10 perc helyett akár egész este is megy.