Ötvenvalahányadik napja ücsörgök otthon, és bár mindennap kimegyek sportolni és/vagy vásárolni, a napom nagy részét képernyő előtt töltöm. Merthogy a munkaeszközöm a számítógép, továbbá azon keresztül tartom a kapcsolatot a családtagjaimmal és a barátaimmal, digitálisan vásárolok, csekkolom le a banánkenyér receptjét, esténként a laptopomon nézek filmeket – ha nem vigyázok, egyszerűen mindent képernyő előtt csinálok.

Ez a karantén előtt időkben is így volt: amikor munkába menet felszálltam a metróra (de rég is volt, talán igaz se volt), akkor is híreket böngésztem vagy emaileztem, és amikor holtfáradtan hazaértem a munkából, akkor lerogytam a képernyő elé, hogy végre megnézzem a Diane védelmében következő epizódját. De legalább a barátokhoz, családtagokhoz nem kellett képernyő. Néhány heti karanténozás után kezdtem úgy érezni, hogy megkukulok, és muszáj korlátoznom magam ebben a tekintetben (is).

Úgy döntöttem, hogy húsvét vasárnap lesz az első nap, amikor reggeltől estig nem nézek képernyőt. Nem lesz könnyű, gondoltam, de legalább megpróbálom. Azért bevezettem néhány pontosító szabályt, úgy mint:

• Zenét, rádiót, hangoskönyvet, satöbbit hallgatni ér és az ezzel járó képernyőigényes adminisztráciió (pl playgomb-nyomogatás) oké.
• A kindle-olvasás nem számít, mert az nem villogó képernyő.
• Bizonyos telefon-alkalmazásokat használni lehet, amennyiben szükséges. (Például biciklizés közben meg lehet nézni a térképet, de ha otthon hosszan böngészgetném a Google Street View-t, azzal várnom kell másnapig.)
• Emailre és messengerre rá lehet pillantani naponta kétszer, sürgős üzenetek csekkolása céljából. Ami nem sürgős, azt ráérek másnap megnyitni.

Aztán felébredtem az első képernyőmentes napon, olvasgattam az ágyban, ráérősen megreggeliztem, takarítottam, bicikliztem, ebédet főztem, zongoráztam, megvarrtam a hónapok óta rakosgatott megvarrandó ruháimat és így tovább. Roppantul élveztem, hogy nem csekkolok üzenőfalat, nem olvasok híreket, nem kell senkivel videocsetelnem. Ha képtelen voltam felidézni mondjuk egy dalszöveget, akkor felírtam magamnak egy papírra és másnap utánanéztem.

Azóta alig várom a képernyőmentes napokat. A legjobban azt szeretem bennük, hogy néha egyszerűen tényleg semmi tennivalóm nincs ilyenkor, ami nem a laptophoz köt. Meg tudom tenni, hogy ne csináljak semmi értelmeset vagy fontosat. Elkezdtem megérteni, milyen, ahogy mondani szokták, a jelenben élni. Tegnap félórát álldogáltam az erkélyen és néztem a szemközti varjúfészket és azon töprengtem, hogyan nem pottyannak ki belőle a varjúfiókák ebben a szélben. Aki ismer engem, tudja, micsoda jellemfejlődésen megyek keresztül.

10 további megoldás kütyüfüggőség ellen: