Borítókép: Fodor Zsana: Szeretsz? - Andi és a hétfő… #3 Forrás: Pixabay / Gordon Johnson

Fodor Zsana: Szeretsz? - Andi és a hétfő… #3

Tarts Fodor Zsana: Szeretsz? novellasorozatának szereplőivel hétről hétre, minden szombaton, hogy megismerd a történetüket, amely a párkapcsolatok útvesztőiben kalandozik. A fikció olyan fiatalok életébe enged betekintést, akik igyekeznek bízni abban, hogy a lehető legjobb utat választják arra, hogy a kiszemeltjük észrevegye, mennyire fontos számukra. Na de mi a helyzet a másik oldalon? A játék csak ettől indul be, amelyben a szereplők csupán egyvalamire kíváncsiak igazán: Szeretsz?

Folytatásos novellasorozat Fodor Zsana tollából

Lehetne, de… – 3. részlet – Andi története

Az előző rész tartalmából:

„Vicceljük már meg Ivettet!”– pattant ki Andi fejéből a gondolat, ami nem egészen úgy sült el, ahogyan elképzelte. A hangulata pedig továbbra is romokban hevert. Ráadásul még valami be is zavart: Kende olyan furán reagált…

Andi csetboxa kivillant. Kende írt rá. Épphogy visszaértünk az irodába, ne már! Mi a fenét akar? Nincs is közös projektünk, méltatlankodott magában. Úgy döntött, hogy nem kattint az üzenetre. Semmi dolga a férfival. Munkaidő van, az ég szerelmére! Engem nem fognak emiatt elővenni, és bevonni a popszakmás előadásba! Miközben folytatta a melót, még egy csetbox kivillant. Ivett írt neki. Tuti, hogy kérdezősködni fog! Nem foglalkozott ezzel az üzenettel sem. Vele sem dolgozott közös projekten, meg különben is, le van maradva, nem fér bele a csevegés.

– Andi! – szólította meg valaki.

A monitor jobb alsó sarkába nézett, máris mérges volt, alig pár órát tudott zavartalanul dolgozni. A hangot épphogy hallotta, de érezte, hogy a széke mögött álldogál valaki, és mivel az asztala az ablak felé volt fordítva, ahogyan mindenkié az irodában, félkört alkotva ezáltal a munkaállomásokból, fogalma sem volt, ki tette egy kis idő elteltével a vállára a kezét. Levette a fülhallgatóját, és meghallotta Ivett hangját.

– Bocs, belemerültem – nézett hátra szabadkozva, de közben szégyellte is magát, mert ott villogtak a nem fogadott üzenetek piros jelzései a monitorján. Csak az nem vette észre az ilyesmit egy IT-cégnél, aki aznap esett be az ajtón hozzájuk, és például a sarki boltban volt eladó.

Ivett a fejével a piros jelzések felé bökött.

– Vettem észre.

– Jó, bocs, tényleg le vagyok maradva, nem értem rá foglalkozni veled. Vagyis veletek.

– Csak azt kérdeztem, hogy hogyan tervezed az ebédidőt – lépett kissé közelebb Andi széke mellé Ivett, hogy kényelmesebben tudjanak beszélni.

– Szerintem maradok itt az asztalomnál. Ma sietnem kell, hamarabb akarok elmenni. Levivel tervezünk valamit.

– Értem – fordult el Ivett, és menetközben visszafordult: – Este rád csöröghetek?

– Köszi, az jó ötlet, most nagyon benne vagyok. Egész sokat faragtam a kávézó óta a lemaradásomból.

Ivett bólintott, és ott hagyta Andit. Nem volt értelme tovább halogatni, most már meg is nyithatta Ivett üzenetét a csetboxban. Legalább nem idegesíti tovább a piros jelzés.

Ivett: Mi a franc volt ez Kendével?

Andi kiakadt. Persze, hogy az ebédről kérdezett! Ja, dehogyis! Annyira felhúzta magát, hogy rögtön válaszolt is neki.

Andrea: Ebéd, mi? Kösz a kamut.

Körbenézett, Ivett még biztosan nem tért vissza az irodába, előbb az ajtó felé vette az irányt. De nem is akart volna belemenni vele a délelőtt történtek fejtegetésébe. Tényleg nem volt felesleges ideje ilyesmire. Kende csetboxához meg inkább hozzá sem nyúlt. Úgysem bírta volna ki, hogy ne keveredjen csetelésbe vele. Ehelyett felállt, hogy kimenjen az étkezőbe, és kivegye a salátáját a hűtőből, amit majd a számítógépe mellett elfogyaszt.

A konyhába érve harsány nevetésbe futott bele. Szerette ezt a munkahelyet, de néha azért sok volt neki ez a jókedv. Itt mindenki azt mutatta, hogy szuperhepi az élete. Meg hogy mekkora buli ez a munkahely, és micsoda kiváltság, ha valaki itt dolgozhat. Még csak nem is azt kifogásolta, hogy a munkatársak jól érezték magukat együtt, sokkal inkább azt, hogy nyilvánvaló sunyiságok mentek napközben a csetekben, miközben egy közös ebéd alatt még az is a másik szemébe mosolygott, aki valójában ki nem állhatta az illetőt. Ha tehette, ezért inkább távolmaradt ettől a húsz-harminc perces csődülettől. Házon kívül evett, vagy Kendével félrehúzódva fogyasztották az ebédjüket, és jókat humorizáltak közben. De most Kendére sem számíthatott, mert ott volt az a délelőtti bibi, ami nyilván egyikőjüket sem hagyta nyugodni.

Gyorsan kivette a salátáját a hűtőből, és már menekülőre is fogta volna, mikor a nevét hallotta. Jól ismerte a hangot. Hátranézett. Kende a kezében tartott egy papírtörlőt, és az egyik asztal mögül kinézve szólt neki.

– Megvársz? Kiöntöttem a levesem – egyenesedett fel a guggolásból.

– Az asztalomnál eszem, bocsi – fordult ki Andi az ajtón sebesen.

Már megint ez a hülye izgalom. Mi a jó ég van a mai nappal? És megint itt a gyomorremegés. Utálom, hogy Kende zavarba tud hozni! Igaz, Levi ezt már jó ideje nem tudja kiváltani belőlem, de akkor nem aggódnék ennyire, mint most. Ez valami új.

Amíg a gondolatai cikáztak úton az iroda felé, beért az asztalához. Jelenleg egyedül volt a tízfős irodában. Kinyitotta bukóra az ablakot, hogy egy kis friss levegőhöz jusson, megállapította, hogy az eső még mindig nem adta meg magát, a felhők kitartóan őrt állnak a rosszkedve felett, ezért újra rámeredt a monitorjára, miközben belapátolta a salátáját.

A „Pont jó saláta” nem véletlenül kapta a nevét. Nagyszerű arányban volt elosztva a dobozban a friss, ropogós endívia és a jégsaláta, a lilahagymát sosem kérte, viszont cserébe még több fetasajtot kapott a roston sült csirkemellhez. Az ízkombinációt az alma- és a kenyérkocka, meg a dió színesítette, a joghurtos öntet pedig kellemesen lággyá varázsolta az egyveleget. Úgy döntött, felveszi a fülesét evés közben, nem akarta, hogy megzavarja a koncentrációját a saláta harsogása. Így csak a mozdulat maradt meg az evésből, és persze a nagyszerű ízélmény, az idegesítő hangot pedig kizárta a kedvenc zenéje a fülében. Mikor újra elmerült a munkában, néhány perc múlva arra lett figyelmes, hogy egy kéz érinti meg a vállát.

Ez nem igaz!, háborodott fel magában. Szúrós szemmel hátranézett, miközben lehúzta a nyakára a fülest.

– Ide ülhetek hozzád? – kérdezte Kende a kezében egy tálcával egyensúlyozva.

Andi a kezére nézett.

– Tudod, hogy tilos bent megteríteni. Miért nem hagytad dobozban? Abból nem csúszhat ki a kaja, a tányérról meg simán leboríthatod. Ma a levessel sem volt szerencséd.

Kende a tányér ételre nézett, ami a fatálcán feküdt, mellette egy pohár víz állt.

– Igaz. De úgy tudom, itt nem vagyunk bekamerázva, a folyosón lévő meg a lépcsőházat pásztázza.

– Oké, de ha elkapnak, én szóltam. Mehetsz majd kedvedre popszakmázni!

Hogy leülhessen, Kende odahúzta a mellettük lévő íróasztaltól a széket.

– A nyakamra ültél, de mindegy – húzta el a széke karfájáról a könyökét Andi.

– Figyelj, nem akarom, hogy tőlünk zengjen az iroda.

Andi hangosan felnevetett.

Csak nem szexelni akarsz velem?

Kende értetlenül nézett Andira.

– Ajjaj, ma tényleg nem vagy humorodnál – rázta meg a fejét Andi. – A hangra értettem, érted, hogy tőlünk zeng. Áh, inkább hagyjuk is – forgatta a szemét.

Össze-vissza beszélt már megint. A férfi közelsége miatt érzett zavara tehetett erről. Ez a nap már csak ilyen elcseszett lesz!, sóhajtott fel mélyen, hogy leküzdje a fel-feltörő gyomorremegését, de mivel a sóhaj nem jött be, vizet kezdett kortyolgatni a fém kulacsából, amit mindig maga mellett tartott az asztalán. Tovább egy falat sem ment le a torkán.

– Szóval – vette suttogóra Kende –, rád írtam – nézett Andi monitorjára –, de nem vettél róla tudomást.

– Dolgoztam – suttogta vissza Andi. – És nem is vagyunk közös projekten, szóval…

– Jogos. Ma este szeretnék veled lenni. Egy mozi? Vagy valami szokásos, egy séta, vagy valami? Mit szólsz? Ráérsz?

– Mára azt terveztem, hogy az ebédidőt végigdolgozom, mert hamarabb akarok elmenni. Nem jó a ma este.

– Oké, és a holnap? Ha jó a mozi, hazafelé meg is veszem a jegyeket holnapi vetítésre.

Andi elgondolkozott, de hogy szabaduljon a további kérdésektől, rávágta:

– Legyen! Akkor most folytatom a melót, ugye nem bánod?

Odafordult a gépéhez.

Kende nem zavarta tovább, békésen eszegetett mellette, ölében egyensúlyozva a tálcát.

Andi nem húzta vissza a fülesét, azt már tényleg pofátlanságnak tartotta volna, de továbbra is egyik kézzel a villáját, másikkal az egeret, vagy a billentyűzetet babrálta. Ilyen esetekre jött jól, hogy ugyan jobb kezes volt, bal kézzel is bármikor tudott enni.

Amikor Kende befejezte az evést, Andi megkönnyebbült. Végre elmegy!

De mikor a férfi felállt a székről, ugyanaz a furcsa érzés kapta el, ami a kávézóban a szoros testközelség miatt alakult ki benne. Kende menetközben véletlenül a jobb karjával a vállát súrolta. Mi a francért kell nekem minden érintésétől frászt kapnom? Újra izgalomba jött. A gyomorremegése sem hagyott alább, várta, hogy Kende távolodó lépteit felismerje. Bár elég nehéz volt ezt ügyesen elkapni, mert a padlószőnyeg tompította a léptek zaját. Ez volt a legrosszabb velejárója az irodaajtónak való háttal ülésben. Ha nem volt a fején a füles, folyton fülelt, mi folyik mögötte, és mindig csak sejtései lehettek, mi mehet a háta mögött.

A léptek zaja gyanúsan hallgatott. Miért nem indul már el? Mielőtt hátrafordult volna, hogy ellenőrizze, mi a helyzet, megérezte a forró és puha érintést a nyakszirtjén. Végigfutott rajta a hideg. Máris megbánta, hogy összekötött haja szabadon hagyta nyakszirtjét.

Basszus! Belecsókolt a nyakamba?

Elöntötte a vágy. Ez nem lehet igaz!, kezdte kapkodni a levegőt, miközben oldalra kapta a fejét. Kende nem mozdult mellőle, mikor Andi felé fordult, a szája szegletére is jutott a csókból.

– Szobára veletek! – rebbentette szét őket az éles hang. – Tiszta hülyék vagytok! – jött be az irodába Ivett.

Kende felegyenesedett, de már késő volt. Ütemes taps hangzott az irodaajtóból, és hárman négyen átvették Ivett szavait, és tapsolva kántálták:

Szobára veletek! Szobára veletek!

Andit elöntötte a szégyen, visszafordult az asztalához, ahelyett, hogy szembenézzen a többiekkel. Zavartan bámulta a monitorját, és miközben fel akarta venni a fülesét, fél füllel hallotta, Kende simogatását a vállán érezve, hogy odahajol hozzá és a fülébe suttogja:

– Meg is lett a műsorunk. A nézettségi szintre sem lehet panasz! – nevette el magát, majd a többiekhez fordult ismét felegyenesedve: – Srácok, jobb lenne leállni.

Ekkor hirtelen elvágták a kántálást. Erre már Andi is hátrafordult az asztalától.

– Kende és Andi, az irodámba, most! Tudjátok, ilyen ez a popszakma!

A Szeretsz? 1. novellasorozat első része már ebookban is elérhető. Ha tűkön ülsz, vajon hogyan folytatódik a történet, előreszaladhatsz egy kicsit, az első rész erejéig. Minden hónapban újabb rész jelenik meg ebookban, míg a történet a végéhez nem ér. De ha türelmesen kivárod a szombatokat, feltárul előtted a novellasorozat újabb és újabb epizódjain keresztül a teljes történet. Mivel a novellafolyam egymásra épül, ezért érdemes őket sorrendben olvasni. Erről és Fodor Zsanáról a Facebook-oldalán tájékozódhatsz.