Borítókép: Fodor Zsana: Szeretsz? - Andi és a hétfő… #2 Forrás: Pixabay / Gordon Johnson

Fodor Zsana: Szeretsz? - Andi és a hétfő… #2

Tarts Fodor Zsana: Szeretsz? novellasorozatának szereplőivel hétről hétre, minden szombaton, hogy megismerd a történetüket, amely a párkapcsolatok útvesztőiben kalandozik. A fikció olyan fiatalok életébe enged betekintést, akik igyekeznek bízni abban, hogy a lehető legjobb utat választják arra, hogy a kiszemeltjük észrevegye, mennyire fontos számukra. Na de mi a helyzet a másik oldalon? A játék csak ettől indul be, amelyben a szereplők csupán egyvalamire kíváncsiak igazán: Szeretsz?

Folytatásos novellasorozat Fodor Zsana tollából

Lehetne, de… – 2. részlet – Andi története

Az előző rész tartalmából:

Andi nehezen kezdi a hétfőt. Nemcsak az égen gyülekeznek a felhők, amely a hangulatára jelentős hatás gyakorol, hanem a gondolatai között is rendet kell tennie. Egy kis móka, az kell ide, hogy végre felrázza valami…

– Vicceljük már meg Ivettet! – dobta fel az ötletet Andi.

– Mire gondoltál? – sóhajtott fel Kende, és beletúrt rövid barna hajába. Barna szemében lehangoltság tükröződött. Nyúzott volt, mint minden hétfő délelőtt. Andi nem szerette, ha ilyennek látja őt, sokkal jobban érezte magát, ha a férfi vidám, és nevet vele valamin. Ezért is akarta feldobni egy kicsit a hangulatát. Meg persze a sajátjára is ráfért egy kisebb löket.

– Sóhajtozol? – nézett grimaszolva a férfira. – Olyan szürke ez a délelőtt, dobjuk fel valamivel. Hátha elkerekedik Ivett szeme. Legalább egy kis izgivel megyünk vissza az irodába. Na, gyere már! – húzta magához játékosan a férfit, megragadva bőrkabátja hajtókáját. A kávézó teraszán álltak az egyik asztal mellett, éppen leülni készültek. – Játék az egész! Műsorozzunk egyet!

Az őszi idő kedvezett a kinti fogyasztásnak, még ha kabátban és vastag párnákon is ültek le a kávéjuk mellé a vendégek. Ivett már közeledett feléjük, az imént lépett ki az út szemközti oldalán lévő irodaházukból. Az épületből rá lehetett látni a kávézóra, így onnan is az épület bejáratára. Mindhárman ott dolgoztak: ugyanazon emelet egyazon osztályán, ráadásul ugyanabban az irodában, programtesztelőként. A kávézó is az egyik irodaépület aljában foglalt helyet.

Ivett egy ideje már többször is rákérdezett, hogy jól látja-e: Kende és közötte talán vibrál a levegő? Persze nem Ivett kérdései okán, inkább csak a véletlen hozta, hogy egy nap Andi számára is egyértelművé vált: nem teljesen hagyja őt hidegen Kende férfi mivolta. Már egy ideje barátok voltak, de mióta belekeveredtek Kendével egy kisebb félreértésbe, önkéntelenül is jöttek az elpirulások, ha Ivett ugratni kezdte Andit a témával kapcsolatban. Végül aztán eljött az a nap is, nem is olyan rég, amikor a női mosdóban Ivett nekiszegezte a kérdést: „Andi, mikor mentek már végre szobára?” Andi azonban felháborodva felelt rá: „Baráttal az nem szokás!”

Na, légyszi, engedd már! Csak az öledbe ülök egy kicsit. Nem nagy ügy az egész, jó vicc lesz

– állt szorosan Kende mellé az asztaluk mellett álldogálva. A kávét már kikérték, de hagyták kicsit hűlni, miután letették az asztalra.

Pedig az volt. Nagyon is nagy ügy. És ezt Andi is jól tudta, mégis képtelen volt fékezni a pajkosságát. Nem szabadulhatott eközben attól a gondolattól, hogy ezzel akár el is veszítheti a férfit, aki hónapokkal ezelőtt – attól a pillanattól kezdve, hogy a céghez került –, egyik napról a másikra a barátjává vált. Pontosabban a haver-barátjává, akivel igen jókat lehetett dumálni és együtt nevetni, mindezt teljesen ártatlanul, már ami a női-férfi barátság határait illeti. Andi kapcsolatbarátja, Levi, néha gyanakvó szemmel nézte ezt a nagy egyetértést köztük, ha véletlenül hármasban maradtak, és túl sokat húzták egymás agyát Kendével, de annak a tipikus „ez a faszi lenyúlja a nőmet” féltékenységnek, úgy tűnt, Levi teljes mértékben híján volt. Vagy eddig nem mutatta. De nem is lett volna rá oka, hogy jelenetet rendezzen, hisz Andi nem kevert félre a szó szoros értelmében. Csak néha-néha egy kicsit nagyobbat merített a Kendével való barátságból, és a baráti jó ízlés határait épphogy csak apránként feszegette.

Ez meg, Andi részéről, nem tűnt „nagy ügy”-nek. Kende is benne volt egymás ugratásában. Jól jött ez így ki mindkettőjüknek.

– Ha az ölembe ülsz, mint múltkor… hol is voltunk? – mosolyodott el Kende.

Ivett már majdnem odaért az asztalukhoz, túl gyorsan közeledett feléjük.

– A… – gondolkodott el Andi. – Nem is tudom – nevette el magát zavartan. – Á, megint egy másik csaj jutott eszedbe, mi? – rántotta meg a vállát. – Így van ez, ha az egyetemista csajok között horgászol – ugratta tovább Kendét. – Nehéz eligazodni köztük, annyira egyformák. De nézz csak rám! Ilyen egy igazi harmincas! – húzta végig manikűrözött ujjait hosszú barna haján, majd kisöpörte a kósza tincset a szemébe lógó frufrujából. Világoskék szeme a férfiéba fúródott.

Kende arcáról lefagyott a mosoly, épp akkor, amint Ivett melléjük toppant.

– Bocs – rázta meg a fejét a férfi –, tényleg mellé ment.

– Na, akkor igazán…

– Nem vártatok meg! – szólította meg őket Ivett. – De amint hallom, megszakítottam valamit – sétált el mellettük lendületből, egyenesen a kávézó ajtaja felé, majd benyitott. Ismét magukra maradtak, mikor azonban Ivett becsukta maga mögött az ajtót, nyomatékosan Andira nézett az üvegen keresztül.

– Kimaradt az izgi, mi? – nézett újra félmosollyal a férfi Andira. Még mindig az asztal mellett álldogáltak, Andi tudta, hogy ideje lenne már leülni. Olyan hülyén jön ki ez az egész. – Nem is értelek. Mire föl lett volna ez műsor?

– Mire föl? – húzta el a száját Andi. – Uncsi vagy! Egy harmincas uncsihalmaz – dobta le magát Andi sértődötten az egyik székre.

– Ne szívass már! Egy harmincas férfira bármi mondható, csak az nem, hogy uncsi – ült le Kende is vele szemben, miközben magyarázott –, főleg, ha egy harmincas csaj társaságában lehet. Abban viszont igazad van, hogy a huszonéves lányok egészen mást akarnak, mint ti, nők. Ha most leírnám a szót, eskü, nagy nyomtatottal kerülne a papírra. Tegyük hozzá, a huszonéves srácok is jóval unalmasabbak, mint mi, férfiak, nem vitás, szintén nagybetűvel – ütögette meg a mellkasát Kende az öklével. – De az – tartott szünetet –, hogy nem húzlak rögtön az ölembe, mikor te azt mondod, egy döntés – kapta fel a kávéját a kis, kerek fémasztalról, és belekortyolt. Az imént még forrón gőzölgő ital épp ihatóvá vált.

– Döntés az is, hogy valakinek feldobod-e a napját egy kis játékkal, vagy sem – suttogta Andi. – Aminek szépen kitartott volna legalább délig, vagy talán egész a munkaidő végéig a hatása. Olyan rohadtul unalmas ez a nap ezzel a rengeteg, sötét felhővel az égen – nézett felfelé rosszkedvűen Andi. – Ez a délelőtt mindenesetre már kuka! – fordult az üvegajtó irányába durcásan, Ivettet várva.

Kende megrázta a fejét, ő is Ivett irányába nézett, majd vissza Andira, aki hirtelen felállt az asztaltól. Segíteni akart kinyitni az ajtót a kezében tálcát tartó Ivettnek, de belülről, az ajtó mellett álló vendég készségesen megtette ezt. Erre azonban Kende is fellökte magát a székből, így egymással szemben állva olyan közel kerültek egymáshoz, hogy majdnem összesimult a testük.

Ha most lekapnálak, akkor is uncsi hamincas lennék?

– suttogta Kende Andi ajkait bámulva.

Andiban felpörgött az adrenalin, de úgy érezte, mintha egyúttal le is merevedett volna minden tagja. Képtelen volt normálisan reagálni a férfi kezdeményezésére. Az arcuk közötti egy centi távolság kínosan közelinek tűnt, szinte érezte az ajkán a férfi leheletének melegét. Mintha megállt volna az idő. Kende játékra hívogató szája, férfi parfümjének illata csábította, de fél füllel hallotta, hogy Ivett nagy köszönetmondások közepette kilépett a kávézó ajtaján. Hirtelen zavarba jött a gondolatra: Annyira akarom őt, hogy már a tudat is megbénít?

Mivel Ivett kitoppant az ajtón, a tálcáján egy pohár habos latte macchiatóval, rögtön szétrebbent a páros.

– Mi a fene van veletek? Olyan feszültséget érzek itt körülöttetek, hogy fellobbanna a gyufa lángja, ha szikrát kapna. Kipróbáljuk? – fordult zavartan nevetve az ajtó felé. – Hozok is egyet! – lépett előre.

– Ivett! – tért észhez Andi. – Csak meg akartunk viccelni – nevette el magát kényszeredetten.

– Jó vicc, haha, jól ki is nevettem magam! – fanyarodott el Ivett szája. – Ahhoz azért nagyon abszurd humor kell, hogy viccnek fogja fel valaki, ha egy férfi és egy nő összesimul. Mégis mi a fene lenne ebben vicces? – értetlenkedett elkerekedett szemmel Andira meredve. – Mindegy! – fordult el a kolleganőjétől, aki szemlesütve állta a szónoklatot, Kendéhez beszélt tovább: – Mesélj, hogy állsz a határidőkkel? Na, üljünk már le! – foglalt helyet hevesen.

A kávézó barátságos környezete jót tett a reggeleknek. A zaj viselhető volt, a benzingőz sem bántotta az orrukat, és néha még a járda mellett a frissen vágott fű illata is érezhető volt. A mai nap azonban nem bővelkedett semmi pozitívumban. Még csak egy csicsergő madár sem szállt fel az út menti bokrokból.

Andi a munkahelye miatt napi egy órát utazott oda-vissza, de nem bánta, mert ezt az időt szinte teljesen az olvasásra szánhatta. Soha nem is panaszkodott, hogy nincs ideje a kedvenc magányos tevékenységére, ellenben a legtöbb ismerősével, akiknek fogalmuk sem volt, mikor tudtak volna időt szakítani a regények világára. Pedig Andi rendesen noszogatta őket emiatt. Ha másért nem, legalább kihasználhatták volna, hogy a főállása mellett könyvbloggerkedett, és jobbnál jobb könyveket ajánlott a figyelmükbe, adott a kezükbe, de mindhiába.

Andi kezdett kilábalni az iménti sokkból, és ő is részletezni kezdte, részéről mi a helyzet a projekteken:

– Az a helyzet, hogy elég rosszul állok a határidőkkel.

– Nekem is muszáj halasztást kérnem – vette vissza a szót Ivett.

– Nálam kifutó projekt van – mondta Kende. – Én már vagy egy hete csak simogatom az anyagot.

Andit abszolút nem hozta lázba a hétfő reggeli meló témája, ettől kezdve mélyen hallgatott, míg az asztaltársai a projektekről diskuráltak. Próbálta tovább elemezni, mi is történt az előbb Kendével. Lehet, hogy túl komolyra fordult megint a helyzet, és majdnem érintették azt a bizonyos határt? Visszagondolt a múltkori esetre, mikor Kende ölében kötött ki az egyik péntek esti céges összeröffenésük alkalmával. Gyakornokestet tartottak aznap a megszokott bárban. Háromhavonta rendeztek egy-egy ilyen eseményt, mikor az újonnan érkezett gyakornokok bemutatkozhattak a cég alkalmazottainak. Így nem csak azok a munkatársak ismerhették meg őket jobban, akik mellett közvetlen gyakornokoskodtak, hanem a kevésbé hivatalos közegben bele is lazulhattak a társaságba, a céges populációba. Ezt a kifejezést úgy használták a cégen belül, mint ahogy a főnökük ismételgette, amikor nem stimmelt valami: „Tudjátok, ilyen ez a popszakma”, és beintette őket az irodájába.

Huszon-harmincéves fiatalok jelentkeztek a cég gyakornoki pozícióira, és a cégen belül, különböző területeken is kipróbálhatták magukat a végzettségüknek vagy érdeklődésüknek megfelelően. Ha beváltak munkaerőként, az első három hónap után megtartották a beavató gyakornoki estjüket.

Andi tudta jól, hogy Kende erre az esetre gondolhatott az imént, vagyis, hogy mi történt, mikor véletlenül a férfi ölében kötött ki legutóbb. De nem akart rá emlékezni. Az a csók meg sem történt, döntötte el magában utólag. Nem is beszéltek róla azóta, hisz a helyzet mintha adta volna magát, amikor a férfi ölébe ült. A félhomályos sarokban lévő fotel volt az egyetlen lehetőség, hogy Andi leüljön, hiába ült benne már Kende is. Másik szabad hely nem lévén az asztal körül, Andi belecsüccsent a férfi ölébe. Haverok között ezt teljesen normális. Azonban mikor a többiek táncolni mentek, és ők kettesben maradtak a félhomályban, Andi hátrafordult a férfi felé, hogy mondjon neki valamit, ehelyett azonban a szavak elakadtak, hosszasan egymás szemébe néztek, Andi valamiért eszét vesztette, és kezdeményezett egy csókot, majd elmerült a férfi ölelésében. Kende a derekát, majd a combját kezdte simogatni, Andi ekkor érezte meg, hogy ez nem játék, a férfi egyre hevesebben kívánja őt. A hirtelen felismerésre fészkelődni kezdett Kende ölében, majd egy hirtelen mozdulattal felugrott, mintha parázsbottal égették volna meg.

Andi hirtelen éles zajra eszmélt. Körbenézett, mi zavarhatta meg a gondolatait, aztán megállapította, hogy Ivett ejtette le a kanalát, ami a kávézó hófehér kőlapburkolatán landolt. Zavarában belekortyolt a kávéscsészéjébe, de a kávéja rég kihűlt. Most, ha lehet, még rosszabb kedvében volt, mint kora reggel, ezért nem foglalkozott semmivel, felállt az asztaltól, és otthagyva a többieket elindult az irodaépület felé. Muszáj volt kizökkennie a kétségbe ejtő gondolatok közül.

– Andi! Hahó! Jövünk mi is – kiáltott utána Ivett. – Mi a franc van veled?

Andi nem fordult hátra, vitték a gondolatai előre.

A Szeretsz? 1. novellasorozat első része már ebookban is elérhető. Ha tűkön ülsz, vajon hogyan folytatódik a történet, előreszaladhatsz egy kicsit, az első rész erejéig. Minden hónapban újabb rész jelenik meg ebookban, míg a történet a végéhez nem ér. De ha türelmesen kivárod a szombatokat, feltárul előtted a novellasorozat újabb és újabb epizódjain keresztül a teljes történet. Mivel a novellafolyam egymásra épül, ezért érdemes őket sorrendben olvasni. Erről és Fodor Zsanáról a Facebook-oldalán tájékozódhatsz.