A lányomat bántották az iskolában, és csak most mesélte el nekem

lány,szomorúság
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

J

Jázmin későn szembesült azzal, hogy anyaként egyáltalán nem volt jelen, amikor a lányának szüksége lett volna rá.

Átlagos vasárnap délután. Kertészkedem, főzök, a lányomékat várom a fővárosból. Húsvéti vacsorára jönnek. Délelőtt esik az eső, délutánra felszárad, nézem a szivárványszínű eget. Minden annyira békésen hétköznapi, nem sejthető még, mit hoz az este.

A vacsora előírásszerűen zajlik. A lányom és a férje csinosak, jószagúak, illemtudók. Karola és én csacsogunk, anekdotázgatunk, small talk-tehetségét egyértelműen tőlem örökölte. Talán büszke vagyok rá, hogy nyomot hagyok a lányom személyiségében? Mindenesetre széles jókedvemben kicsúszik a számon: milyen jól tudunk mi beszélgetni, pedig húsz évvel ezelőtt mindenki azt mondta rólad, micsoda egy kuka vagy.

El is szégyellem magam rögtön, és még ijesztőbb, amikor látom, hogy az arcából lefut a vér. Ennyire talán nem voltam erős… Miklós feláll, vizet hoz, és mintha mérgesen nézne rám. Gyorsan bocsánatot kérek, Karola azonban az est hátralevő részére megkukul. Dafke visszabújik tízéves önmagába. A villájával turkálja az ételt, Miklóshoz is alig szól, pedig szeretik egymást. Kilenckor ágyba megy, hajnalig szól a tévé a gyerekszobában.

Másnap reggel igyekszem közelebb férkőzni hozzá. Ügyetlen vagyok az ilyesmiben, nehezen bánok a konfliktusokkal: mindig jobban megy a felszín, mint a mély. Az exférjem szerint az ember eleve szereti a könnyebbik utat választani, másokra kenni a felelősséget, és ebben én vagyok az abszolúte díszpéldány. A vádjaira gondolok, közben elkészítem Karola kedvenc reggelijét, a piacon margarétát veszek, mert imádja. Amikor tíz körül megjelenik, elé teszem a buggyantott tojást, és egy kicsit magasabb hangon beszélek hozzá, mint ahogy általában szoktam.

Leereszkedik egy székre. Tudom, hogy nem akartál rosszat, anya, mondja fáradtan. Nálam biztosan kevésbé fél attól, hogy hangosan is kimondjon dolgokat. Úgy érzem, a szobában elfogyott a levegő. Mitől ijedtem meg? Kicsit csapzott a haja az éjszakától. Azt hiszem, fogalmad sincs, miért voltam én olyan kuka húsz évvel ezelőtt.

Hát egy kicsit elmagányosodtál a válás után, mondom félénken. Rám néz. Kicsit elmagányosodtam? Elneveti magát. Hát így is nevezhetjük, bár elég távol áll a valóságtól. Meséld akkor el, kicsim, kérem szorongva, még mindig azon a természetellenesen magas hangon. Vállat von. Akkor is próbáltam, de te annyira magadba meg a munkádba süppedtél...

Gejzírként szakad fel belőle a múlt. Bizonyos elemek ismerősek a felvillanó emlékszilánkokból, de a válást követő depresszió, az alkohol meg a nyugtatók ködén át csak szelektíven hallottam meg egy tízéves gyerek segélykiáltásait.

Rendesen ki is szelektáltam a mocsok kilencven százalékát, azt hiszem.

Amikor a férjem elhagyott, új lakásba költöztünk. Karola másik iskolába került, én új munkahelyre, ahol kétszáz százalékon próbáltam teljesíteni, egyúttal elfelejteni kudarcos házasságomat. Reggelente kába voltam az este elfogyasztott bortól és a piruláktól: azokat a ruhákat dobáltam ki Karolának, amik a kezembe kerültek. Rossz, szakadt nadrágokat, kifakult pólókat, ócska sálakat. Ő engedelmesen felvette őket, így ment iskolába. Az épület a házunkkal szemben állt, eszembe se jutott elkísérni, egyedül kellett átlépnie az ismeretlenbe.

Már az első nap rászálltak. Az osztálytársai a ruhái miatt mucsai parasztnak csúfolták, és azt játszották, hogy a „bűzét” egymásra kenik. Senki nem akart mellé ülni. A tanár néni nyugdíj előtt állt, nagyon ment volna már a családi fészek akolmelegébe. Ha észrevette is, mit művelnek a „magzatai”, szemet hunyt fölötte, vagy elintézte néhány ejnyebejnyével. Elvégre Karola volt az új, a betolakodó, neki kellett (volna) beilleszkednie, igazodnia. Ahogy egyszer megfogalmazta a gyerekemnek.

Karola egyedül nem tudta megvédeni magát, a napok hetekké, a hetek hónapokká nyúltak. A fiúk elvették a táskáját és kiborították a cuccait, majd röhögtek, amikor a tornatanár Karolát büntette meg. A tesiórát arra használták, hogy sportolásnak álcázva üssék, csúfolják őt. Előfordult, hogy becsukták a tanterem ajtaját, valakit őrszemnek állítottak, és nekifutásból rugdosták a lányomat. Máskor lerángatták a bordásfalról, vagy megdobálták kötélmászás közben. Matekórán köpőcsövezték: emlékszem, ahogy leszedegettem a pulcsijáról a nyálas papírdarabokat, de el se gondolkoztam azon, hogy kerülhettek oda. Az osztálytársnői fizikailag nem bántották ugyan, de kiközösítették, nem akartak hozzáérni, nem fogták meg a kezét játék közben, átnéztek rajta, és fintorogtak, ha meglátták.

Szünetekben elbújt egy sarokba vagy a vécébe, nehogy rátaláljanak.

Előfordult, hogy egy tanár kiűzte az udvarra, onnan nem volt hova menekülni. Az osztálytársak remekül kidolgozták, hogy minél kevésbé szúrjanak szemet a felnőtteknek. Nyilvános helyen nem támadtak rá csapatostul: egy-egy fiú ment csak oda hozzá, meglökte, a lábára taposott, sípcsonton rúgta. Ügyesen, alattomosan, összehangoltan dolgoztak. Kíváncsi vagyok, mi lett belőlük, mondja Karola most, a jelenben. Auschwitzban már nem adnak munkát, de biztos megtalálták a nekik valót a mai világban is.

Senki sem állt ki a lányom mellett. Egyetlen tanár sem. Egyetlen diák sem. És én sem. Megállás nélkül dolgoztam abban az időben, nyalogattam a sebeimet, teleraktam a hűtőt ennivalóval, kitakarítottam a lakást. Azt képzeltem, ennyi elég. Teljesen beszűkültem. Halványan rémlik, hogy vékony hangocskáján panaszkodni próbál, de én csak annyit mondok neki: majd abbahagyják. Minden csoda három napig tart.

Hát nem, anya, mondja most Karola. Vannak csodák, amik egy életen át tartanak.

Bénultan ülök, és arra gondolok, milyen ironikus, hogy a small talkról elejtett tapintatlan megjegyzésem vezetett a világ legnyomasztóbb beszélgetéséhez. Súly ül a mellkasomon. Kinézek az ablakon, innen pont a sulira látni. Hívogatóan lobog egy zászló a zöldre festett kapun, az épület betonszürke. Az udvar szemtanúja volt annak, hogyan mészárolják az áldozati bárányt, de közönyösen hallgatott. Találgatok, az egykori résztvevők és jelenlévők közül hánynak jut még néha eszébe, amit tett és amit látott. Hány vonja meg a vállát, hány csodálkozna el, hány mondaná azt, hogy nem tehetett ellene semmit. Mit csinálhatnak most ezek a fiúk és lányok? Felnőtt emberek mind, családjuk van, kapcsolatokat építenek, esznek, nevetnek és szeretkeznek. Egyiküknek sincs a homlokára sütve, hogy olyanokat tett gyerekkorában, amiért pár évvel később már börtön járna.

Olvasd el ezt is!

Karola nyugodtan mesél, látszik, hogy ezerszer, milliószor elgyakorolta. Nem „beolvasott” nekem. Csipetnyi düh sem volt a hangjában. Hihetetlen, hogy mindezek ellenére milyen jól megtanultál beszélgetni, szólalok meg cinegehangon, amikor befejezi. Persze azonnal tudom, hogy érzéketlenül hatok a vallomása után. Legszívesebben pofon ütném magam. Belül tombol a tornádó, de képtelen vagyok alkalmas formába csomagolni és átnyújtani úgy, ahogy a lányom megérdemelné.

De Karola nem haragszik. Ismer engem, és látszik, nagyon sokat dolgozott magán. Tényleg, hiszen pszichoterápiára jár, villant át az agyamon. Sosem értettem, miért: jó állása van, kedves férje, nagy baráti társasága. Eszerint ez az oka. És az is eszembe jut, hogy mielőtt férjhez ment volna ehhez a szelíd mackóhoz, évekig verték.

Szóval nem haragszik rám. Mosolyog, visszatér a szín az arcába. Olyan szép lányom van. Egy megatonnával többet bír el az életből, mint én. Gyere, anya, mondja. Főzök neked egy kávét.

Tovább olvasok
Kép
Megnéztem Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán önálló estjét

A „Többet magunkról” című darabbal a Grecsó név végérvényesen összművészeti branddé vált. Jobb nem is történhetett volna vele.

Kép
A tehénpuki és -böfögés életveszélyes!

A szarvasmarhák tejet és húst adnak nekünk. És jó sok metánt. A metán meg az egyik legveszélyesebb üvegházgáz: a klímakatsztrófához nagyban hozzájárul. De most úgy tűnik, a metánnak annyi.

Kép
Dubajban az anyák szülés után mell- és hasplasztikát is kérhetnek - ez ott természetes

Anyukák mesélnek, milyen a terhesség és a szülés Dubajban, Svédországban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában.

Kép
Másfél évtized után elengedtem az örökbefogadást, és most boldog vagyok

Nem esett teherbe, de kétségbe sem. Járta az egészségügy rondabugyrait, a kórházakat, a borsos árú magánrendeléseket, a meddőségi klinikákat. Végül az örökbefogadás mellett döntött. Üdvtörténet nincs, mégsem vág eret magán emiatt. Ági kálváriája és felszabadulása.

Kép
Vérnyomáscsökkentő ételek

A szívbetegségek elkerüléséhez a magas vérnyomás az a kockázati tényező, amit az összes közül a legkönnyebb orvosolni. A megfelelő étkezéssel sokat segíthetsz!

Kép
Hogyan kérj meg valakit, hogy vegyen fel maszkot, a pszichológus szerint

Egy amerikai terapeuta háromlépéses módszert ajánl arra az esetre, ha barátaid vagy családtagjaid nem lennének hajlandók maszkot viselni.

Kép
Fényevőtől a mindenevőig – 5 anya beszélget arról, hogy eszik a gyerek

A legújabb Mesélj, Anyukám! podcast beszélgetésben alaposan kiveséztük, hogy kinek milyen evő a gyereke és még egy szakértőt is hívtunk, aki ellátott minket pár jó tanáccsal!

Kép
Még csak ősz van, de a síszezont hivatalosan is megnyitom!

Mert tévedés, hogy több centis hóban lehet csak felcsatolni a léceket. Sőt mi több, számtalan előnye van, ha már hónapokkal hamarabb beveszitek a tanpályákat.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem