Régen a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az űrhajós, a mozdonyvezető, a boltos vagy a fodrász volt. De ki akar ma űrhajós lenni? Apályaválasztásról beszélgettünk Bárdos Katalin pszichológussal.

Vannak gyerekek, akiknek nyílegyenesen ki van jelölve az útjuk, mert a papa, a nagypapa meg még a dédszülők is orvosok (ügyvédek, színészek, tanárok stb.) voltak.
Ez nem ilyen egyértelmű. Mert lehet, hogy valaki éppenséggel a nagy családi nyomás miatt választ egészen más utat. Nincsenek erről statisztikák, de körülbelül egyforma arányú a családi mintával való azonosulás és az ellenazonosulás.

De annak mégiscsak van előnye, ha valaki már kiskorától fogva ellesi, az anyatejjel szívja magába egy szakma fogásait, a viselkedési mintákat, trükköket. Arról nem is beszélve, hogy mekkora előny egy már berendezett fogorvosi rendelő vagy egy jól felszerelt asztalosműhely, egy bejáratott vevőkör.
Kétségtelen, de a gyerekek nagy tömegét tekintve ez a lehetőség csak nagyon keveseknek adatik meg. A többségnek nem az a problémája, hogy kövesse-e a szülők (valamelyik szülő) pályáját, hanem az a kérdés, hogy egyáltalán milyen irányba menjen.

Mikor és hogyan kezdjük rávezetni a gyereket arra, hogy majdan valamilyen foglalkozást kell választania?
A gyerek ösztönösen szemléli a szűkebb és tágabb környezetét. Nyilván meríthet ötletet innen is. Ám ha azt hallja állandóan, milyen rémes ez vagy az a munka, nem csoda, ha nem fog kedvet kapni hozzá. Ugyanakkor a szülő nem lehet a birtokában minden információnak, nem ismerheti az élet minden területét. Vannak nagyszerű tematikus gyerekkönyvek, amelyekből sokféle foglakozás megismerhető. Az iskola szerencsés esetben úgy is segíthet, hogy egy karizmatikus tanár akkora hatással van a gyerekre, hogy ez el is dönti az orientációját.

Mi van akkor, ha valaki még a középiskola elvégzése után is teljesen tanácstalan? Manapság ilyenkor, aki teheti, gyorsan beiratkozik egy egyetemre, s pár évvel később diplomával a zsebében, de álláslehetőség híján ugyanott tart.
Igen ám, de sok (manapság egyre több) későn érő gyerek van, akinek az a pár év sokat jelent, s lehet, hogy nem a végzettségének megfelelően, de érettebben remélhetőleg megtalálja a helyét.

Nem ritka jelenség, hogy a szülő a gyerekén keresztül szeretné megvalósítani saját elvetélt vágyait. Mert neki nem volt lehetősége, tehetsége, a körülmények nem kedveztek.
Ez gyakran nagyon rosszul sül el: lehet, hogy az istennek sem lesz belőle építészmérnök, ha nincs hozzá affinitása. Ez egyenes út a boldogtalansághoz. Egy bizonytalan, tanácstalan gyereket persze valamilyen irányba terelnünk kell, de csak módjával, mert talán épp azt vesszük el tőle, ami a legfontosabb: hogy kiforrhassa magát.

Elfogulatlan, józan szülő gyermeke olyasmit szeretne, amiben, látom, nincs tehetsége. Lebeszéljem vagy hagyjam, hadd főjön a levében?
Támogassuk, amennyire telik tőlünk, és talán magától rá fog jönni, hogy nem az az ő útja. Egyébként sem lehetünk soha biztosak a saját ítéletünkben, ám ha keresztbe teszünk neki, mindig benne marad a tüske, hogy nem lehetett nagy színész, híres riporter.

Mennyit nyom a latban, hogy jól lehet-e keresni a választott szakmával?
Álszentség volna azt állítani, hogy ez mellékes. De mégis azt mondom, hogy az a legelső és legfontosabb, hogy szeresse azt, amit csinál, mert csak akkor lesz boldog ember.

Szöveg: Betlen Katalin, Fotó: Photolibary, Éva magazin, Pinterest999