Akinek van vagy volt kisgyereke a háznál vagy családban, tudja, hogy a játszóteret nehezen lehet kikerülni. Úgy gondolom, lehet sok mindenért szeretni és utálni is.

Hányszor hangzott el otthon ez a mondat? „Ez nem a játszótér!” Tuti, hogy minden szülő szájából legalább egyszer kicsúszott már.

Pont ezért, azt hiszem abban minden szülő egyetért, hogy a játszótér tud lenni az a terület, ahogy a gyerek bátran mászhat, eshet, homokozhat – hiszen mindezt inkább kint csinálja, mint bent a lakásban vagy a házban.

A másik nagy előnye (vagy hátránya – ezt mindenki maga döntse el), hogy vannak más gyerekek, így még a szünidő alatt is tud kortársakkal lenni a gyerekünk, ha minket már nagyon unna. Nekem mind a két kisfiam nagyon szociális és nyitott, szeretnek menni a játszótérre. Mindezt rólam már nehezebben tudnám elmondani. Szeretek emberek között lenni, de azok között, akiket én választok. Ez a játszótéren általában nem így van, és sokáig én voltam az „anti játszóteres” anyuka, aki inkább elment a világ végére, csak nem kelljen a játszóra mennie. Két gyerek után kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy a játszótér egy jó dolog.

Amit most írok abban benne van hat év tapasztalata – és úgy gondolom, a tanulásnak ezzel nincs vége. Ahogy a gyerekek újabb és újabb életszakaszokba lépnek, más és más kihívások lesznek. A játszótér elsődlegesen arra való, hogy a kicsik kitombolhassák magukat óvoda, iskola után, gyakorolhassák azokat a képességeiket, amiket a lakásban vagy zárt térben nehezen tudnának, és kapcsolódjanak egymással. Mindez egy remek kombináció tud lenni, de ehhez véleményem szerint kellenek a felelős szülők is. Félreértés ne essék, néha én is fél szemmel a telefonom nyomkodom és próbálom a félbe hagyott e-mailt elküldeni vagy legalább a maradék egy telefonhívást elintézni – általában sikertelenül. Fontosnak tartom, hogy ott legyek velük, ha igénylik. De amilyen jó dolog a játszótér, annyira veszélyes is tud lenni.

Telefonhasználat

A játszótéren több korosztály fordul meg egyszerre, akik más és más családokból jönnek, más és más szabályokkal. Az egyik alkalommal, amikor két percre csak az egyik gyerekemre figyeltem, a másik eltűnt szem elől. Szerencsére hamar rátaláltam, miközben kisebb csoportban egy nagyobb fiú telefonja köré gyűltek, és nagy áhítattal néztek valamit. Lelki szemeim előtt, már minden forgatókönyv lejátszódott, mit nézhetnek – szerencsére „csak” egy gyümölcsgyűjtős mobiljáték volt – de lehetett volna bármi más is.

Szülőként az én felelősségem, hogy odaadom-e a gyerekemnek a telefont, amikor a szabad játék és a mozgás lenne a fontos. Ilyenkor figyelembe kell venni, hogy lehetnek kisebbek is kint, vagy épp csak más szabályok vonatkoznak a gyerekekre más családokban.

Étel/Nassolnivaló

A másik kardinális pont az étkezés. A játszótérre én is van, hogy leviszek a gyerekeknek nassolnivalót, hogy azt a másfél órát kibírják két étkezés között. Természetesen, ha más gyerekek odajönnek kíváncsiskodni, nagyon szívesen megkínálom őket, de előtte mindig megkérdezem a szüleiket is. Sose lehet tudni, kinek milyen allergiája vagy csak épp ételérzékenysége van, ami esetleg gondot okozhat. Arról nem is beszélve, hogy ha megeszik a mindenféle kekszet, cukrot, nyalókát, akkor a vacsora, amit otthon gonddal készítek nekik, tele tápláló falatokkal, egészen biztosan nem fog már lecsúszni. Nekem, személyesen ezekből folyamatos gondjaim és párbeszédeim vannak a szülőkkel. Hiába tudja a gyerekem a szabályt, a csoki még mindig sokkal csábítóbb, mint az otthoni vacsora, ami csak később lesz ráadásul. Ilyen esetben nem lehet a gyerekre bízni a döntést, és a szülőnek, aki kínál, igenis kötelessége megkérdezni a másik szülőt.

Játék

Vannak azok a szülők, akik szeretik más gyerekét is szórakoztatni. Ez sokszor nekem is jól jön, mikor fáradt vagyok, hogy nem kell „szolgálatba állni” és persze van, hogy én is beállok a közös fogócskába. Viszont vannak olyan játékok, amik nem feltétlen biztonságosak – az én szülői szemszögemből. Ilyenkor szintén csekkolni kell a szülővel – és nem a 6 vagy 3 éves gyerekkel, hogy rendben van-e. Hiszen a gyerekeknek nincs felelősségtudatuk és félelemérzetük se.

A legfontosabb, hogy tiszteljük annyira a szülőtársunkat, hogy bevonjuk a gyerekét érintő döntésekbe a játszótéren is!