A keresztények közel két évezrede Jézus születését köszöntik 24-én, sokan a szeretet ünnepét tartják ilyenkor. Alkonyatkor kiürülnek az utcák, leáll a közlekedés, s a gyerekek izgatottan várják, hogy a másik szobában megszólaljon a csengő.

Két család készülődését, ünnepi szokásait írtuk meg a következő oldalakon.

--pagebreak--

Együtt a família
Az újpesti Czető családnál ritka alkalom, hogy mindenki otthon van és ráér. A három gyerek, Roland (18), Zsanett (16) és Ádám (13) iskola után a város különböző stúdióiban szinkronszínészként dolgozik, de a színház világa sem ismeretlen előttük. Életüket a szülők, Éva és János szervezik. A karácsony számukra a szeretet ünnepe, amikor közösen sütnek, főznek, feldíszítik a fát, társasjátékokat játszanak.
Nálunk december 24-e igazi családi nap, bár előfordult már, hogy előbb kellett megtartanunk a karácsonyt – emlékszik Éva. – Jani meteorológusasszisztensként dolgozik a Magyar Honvédségnél, és egyszer az ünnep estéjén szolgálatra osztották be.
Sok éven át szép, magas karácsonyfát díszítettünk. A húgom azonban írt egy megrendítő verset a fenyő haláláról, mire azt mondtam: soha többet élő fenyőt! Vettünk egy embermagasságú műfát, és azóta azt díszítjük fel.
Amíg a gyerekek kicsik voltak, az ebéd utáni alvás idején a férjemmel előkészítettünk mindent. Ébredés után csöngettünk, és megkezdődött az ajándékozás. Most már mind az öten együtt díszítünk. Megvannak a nagymamámtól örökölt üveggömbök és az én gyerekkori díszeim. Őrzünk egy dióhéjba ágyazott figurát, amelyet Roland kapott a születésekor. A régiekhez minden karácsonykor veszünk újat. Amikor a gyerekek kirepülnek, biztos mindegyik elvisz néhányat.
Személyes ajándékokat keresünk. A gyerekek régen kézműveskedtek, krumplinyomdával díszítették a jókívánságokat, verset írtak, papírdobozt hajtogattak, a tárgyakkal a saját érzéseiket is megfogalmazták. Mostanában újfajta meglepetések kerülnek a fa alá, tavaly például színházjegyet kaptunk (a családból csak Jani és én nem láttuk Az operaház fantomját). Zsanett sorba állt érte, de így is csak áprilisra kapott jegyet. A gyerekek listát írnak, hogy ki mit szeretne, a többiek ebből válogatnak.
Zsani könnyű eset, ő a képkeretek, üvegfestékek, kartonlapok mellé mindig könyvet kér. Minimum kétoldalas felsorolásban különböző jelekkel tudatja, hogy „ezt szeretném”, „ezt nagyon szeretném”, „ezt rettenetesen szeretném”, majd következnek a három- és négycsillagos, pirossal aláhúzott könyvkívánságok. Stephen King a kedvence, maga is hasonló történetekkel próbálkozik.
Roland nehezebb ügy. Érett, komoly fiú, év közben megveszi magának, amire vágyik. A szobáját afrikai szobrok, íjak díszítik, talán szerepel ilyesmi a kívánságlistán. Számára a legnagyobb ajándék az élettől Kriszta, a barátnője: mindent megtesz, hogy ez így is maradjon. Biztos örül majd egy fotóalbumnak, amiben elhelyezheti közös képeiket.
Ádámnál a számítógépes játék a nyerő, de tavaly egy mesekönyvnek örült igazán. A Vígszínházban akkor volt a Pán Péter című musical premierje, amiben ő játssza az egyik főszereplőt. Ráakadtam a mesekönyv gyönyörű, eredeti verziójára, amiből a darab is készült, és a színházban titokban aláírattam a Pán Péter összes szereplőjével.
János rengeteget utazik és telefonál, neki valószínűleg egy headsetet vagy egy notebookot veszünk.
A csomagokat egyesével bontjuk föl. Mindig akad, aki önként vállalja, hogy első legyen. Sokáig eltart, de jó látni, hogyan örülnek az ember ajándékának. Egyszer a csomagokra nem a  neveket írtuk, hanem saját költésű versikéket, azokból kellett kitalálni, hogy az ajándékot ki adja és ki kapja.
Nálunk az étkezés nem központi kérdés, de az ünnepeken helyt kell állni. Karácsonykor mákos guba az ebéd, vacsorára húsleves jön csigatésztával és halászlé, utána Ádám csirkemellet kap sült krumplival, a többiek rántott halat majonézes krumplisalátával. Közösen döntünk a süteményekről, de elárulom: a sós rúd még sohasem hiányzott az asztalról. És persze jöhet a hókifli is, aminél nincs egyszerűbb a világon. Amennyi margarint, annyi lisztet és túrót gyúrok össze. Beteszem a hűtőbe, másnap kinyújtom, kiszaggatom, szilvalekvárral megtöltöm, megsütöm, és vaníliás porcukorba forgatom. Töméntelen mennyiség fogy belőle. Akárcsak a kókuszgolyóból, melyet a gyerekek gyártanak.
Szeretjük közös játékkal emlékezetessé tenni a karácsonyi napokat. Vannak kötelező családi társasok, az Activity vagy a Gazdálkodj okosan. A gyerekek annak idején játék közben tanulták meg a színeket, a számokat. Ádám, amikor iskolába ment, kiválóan értette, hogy mit jelent, ha 300 Ft tartozása van, de három cukrot két cukorral nehezen tudott összeadni. Vacsora után ma már többnyire én mondom, hogy játsszunk egyet! A kedvemért a család az asztal köré telepedik, és éjszakáig társasozunk.

--pagebreak--

Angyalkák körében
A rákoskerti, Inda utcai ház ablakából szőlőskertekre és dombokra látni. Az utolsó buszmegálló egy kilométerre van innen, Szentesiékhez mégis minden évben ellátogat a Jézuska. A kertben két, lámpafüzérrel díszített kis ezüstfenyő mutatja az utat, a szenteste vendégét négyen fogadják hitben, szeretetben: a szülők – Zsuzsi és Flóri – és a két fiú, a tizenhat éves kis Flóri és a négyéves Somi. Az ő karácsonyuk az adventi ünnepkörrel indul, az áhítatot a templomi hangulat teszi teljessé.
Ma is őrzöm azt a gyönyörű adventi koszorút, amit a párom készített úgy tizenöt éve. Apró tobozokat gyűjtöttünk a Mecsekben, Flóri a terméseket összefonta dróttal, zöld ágakat rakott köré, és azt díszítettük gyertyával. Akkor még Pécsett éltünk, s gyertyagyújtás után a család tagjai (dédmama, nagymama, nagynéni, testvérek) átjöttek hozzánk, és velünk töltötték az este hátralevő részét. Mióta Pesten élünk, e szép hagyományt már nem tudjuk folytatni a távolság miatt, egyedül anyukám tölti velünk a szentestét – meséli Zsuzsi, aki most várja harmadik babáját.
Az adventi koszorú négy héttel karácsony előtt készül, és minden héten meggyújtunk egy-egy gyertyát. Somit, Flórcsit adventi naptárral lepjük meg, amin kis ablakocskák jelzik a napokat, amelyek karácsonyig hátravannak. Gyermekeink úgy élhetik át a várakozás örömét, hogy naponta kinyitnak egy ablakot, és kiveszik a benne elrejtett, apró ajándékot.
Somi amilyen kicsi, olyan fogékony. Ma a közeli kis templom előtt jöttünk el, és közölte, neki oda be kell mennie. Éppen szentmise volt, megállt, és figyelte, hogy mit mond a pap bácsi.
Ahogy beáll a rossz idő, fokozatosan megtelik a lakás a tél fényeivel, illatával. Épp egy éve, hogy elkészült a cserépkályhánk, mely melegségével és a tűz fényével még inkább fokozza a karácsonyt megelőző várakozást. A nagyfiunk jegyzi meg először, hogy „anya, olyan karácsonyi hangulat van”. Előkerülnek a karácsonyi dalok, a képeskönyvek, a klasszikus és könnyűzenei kazetták, cédék, amelyek – akárcsak a saját meséink – mind a szentestéről szólnak. Mire karácsonyhoz érünk a naptárban, addigra Somi is tudja, hogy akkor született a Jézuska.
Az ünnep közeledtére listát írunk, hogy ki mit szeretne. Ma már boltban vásárolom az ajándékot, mert Somi mellett nem jut idő pulóverkötésre.
December 24-én mákos guba az ebéd. Kora délután a férjem és a két fiú elmegy a városba, én az angyaloknak segítek. Amíg feldíszítem a fát és befejezem a csomagolást, addig ők betérnek egy-egy templomba, körülnéznek a belvárosban, elmennek az élő jászolhoz. A program vége mozi vagy szánkózás. Mire hazaérnek, mindennel illik elkészülni, különben az előszobában toporzékolnak, hogy mikor jön már a Jézuska. Kis csengő jelzi, ha be lehet lépni a nappaliba.
A legkisebb keresgéli a fa ágaira akasztott ajándékokat, ő osztja ki. Egyesével bontjuk a csomagokat, mindenki megnézi, mit kap a másik, együtt örülünk. Estébe nyúlik az új játékok kipróbálása.
Ünnep előtt együtt vesszük meg a karácsonyfát (tavaly 3 méteres volt), és megbeszéljük a gyerekekkel, hogy muszáj segítenünk az angyalkáknak, mert egyedül nem bírják el. Amíg több időnk volt, minden díszt magunk csináltunk, kopogtatókat, fenyőfadíszeket faragtunk és festettünk, tobozokat fújtunk be arannyal-ezüsttel, függőket készítettünk dróttal átfont tiszafából.
December 24-én halászlé kerül az asztalra, másnap töltött káposzta. Minden évben kipróbálok valami újat, az idén aszalt szilvával töltött pulykamell lesz baconbe tekerve. A nagymamák Pécsen élnek, a férjem anyukája már december közepén nagy doboz süteményt küld. A szaggatott tészták és az aprósütemények nem mindig tartanak ki karácsonyig. Az anyukám 23-án érkezik hozzánk, ő készíti az elmaradhatatlan diós és mákos bejglit a csodazserbóval együtt, ami nélkül nem karácsony a karácsony. Ezután jön kis Flórcsi, aki kedvenc sütijéből, a kekszgolyóból tripla mennyiséget alkot. Ehhez a nyáron eltett rumos meggy nélkülözhetetlen. (Flórcsi tavaly még szakácsnak készült, idén már pilótának.) A párom (aki televíziós operatőr, és gyakran dolgozik főzős műsorokban) isteni diótortával koronázza meg a kínálatot – Somival egykettőre be is habzsoljuk. Az én reszortom a csokis-diós csemege, amit nagyon könnyű megcsinálni. Két nápolyilapot összetörök. Gőz fölött elkeverek kakaót, pudingot, tojást és egy kis margarint. Az egészet aprított dióval, rumba áztatott mazsolával és tört nápolyival masszává gyúrom, és őzgerincformába öntöm. Ha kitart, még januárban is finom.
Bár nem vagyunk rendszeres templomba járók, a karácsony, az más, akkor mindketten szeretünk legalább rövid időre betérni Isten házába. Karácsony másnapján, amikor besötétedik, és a házak ablakában, a kertekben kigyúlnak a fények, elindulunk. Van valami a levegőben, ami ilyenkor a közeli kis templomhoz húz.

Szöveg: Rojkó Annamária, fotó: Miklóska Zoltán, smink: Homolya Szilvia, haj: Lokotka Gábor, stylist: Soós Csilla, Fogt Linda, köszönet a ruhákért: c&A, benetton, tatuum, 2in1, marks&spencer, deichmann. Ez a cikk az Éva magazin 2007. évi decemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.