Ma reggel épp a családom kedvenc almáját szereztem a be a Flórián téri piacon, amikor megszólalt mögöttem egy hang: Zsombi, hol vagy? Majd rögtön hozzám fordult egy férfi, és izgatottan kérdezte: Nem látott erre egy kisfiút?

Egy pillanattal előtte, fizetés közben a periférikus látókörömben mintha elsuhant volna egy aprócska árny, ezért magabiztosan az egyik irányba mutattam: De igen, arra ment.
Zsombi, hol vagy? – a férfi idegesen, majd egyre inkább kétségbeesve szólítgatta a fiát, miközben fel s alá futkosott a paradicsomok és paprikák között. Az izgatottsága átragadt rám.
Zsombi, hol vagy? – hallottam egyszer csak a saját hangomat, miközben, mintha az elveszett gyerek anyja lennék, kezemben a nehéz kosárral fel s alá futkostam a körték és sütőtökök között.
Zsombi azonban nem lett meg, így – amikor a pályánk keresztezte egymást –, futtában megkérdeztem az apát: Milyen színű sapka volt rajta? Kék! – vágta rá zihálva, és ezentúl valahányszor összefutottunk, rémülten konstatálta, hogy nincs az oldalamon egy megtalált gyerek. Már az egész piac Zsombiról beszélt, de fura módon rajtunk kívül senki sem kereste. Adtak viszont egy jó tanácsot: mondassuk be a hangosbemondóba, hogy eltűnt. És ez lett Zsombi és az apukája szerencséje. Miközben én már a piacon kívül néztem körbe – mert attól tartottam, hogy a gyerek közben kiment – a hangosbemondóban elhangzott információk alapján Zsombi lebukott a halasnál. Oda ment ugyanis halakat nézegetni. Ez érthető egy ötéves gyereknél, ugye?
Bár nem láttam őket együtt elmenni, lassan én is megnyugodtam, és arra gondoltam, kár, hogy Zsombi szülei nem olvasták az Éva magazin 2008. júliusában megjelent „Nem tetszett látni a szüleimet?” című cikket, aminek a lényegét – pontokba szedve – most te is elolvashatod. Hogy sose kelljen átélned azt a rémisztő érzést, amit ma reggel Zsombi apukája.

Szöveg: Majsa Krisztina

Következő oldalon: 11 tipp, hogy ne veszitsd el a gyerekedet

--pagebreak--

11 tipp, hogy ne veszítsd el a gyereked

1. Megelőzés gyanánt beszélgessünk el a gyerekünkkel és tanítsuk meg neki, hogy hallgasson a tapasztaltabbra (ránk), hogy tömegben no meg az úttesten mindig a szülei mellett van a helye, és hogy mi a teendő, ha véletlenül mégis elvész (lásd 14-15. pontok).

2. Hasznos dolog, ha szinte a beszéd megindulásával egy időben megtanítjuk a kisgyereknek a nevét és a címét: erre bármikor szükség lehet.

3. Óvintézkedés gyanánt mondhatunk olyan meséket – persze nem minden áldott este –, melyekben példának okáért egy kis állatka elkóborol, nem találja a családját, sír, szomorkodik.

4. Játszótérre, vidámparkba adjunk a gyerekre élénk színű, rikító sapkát, kabátot vagy pólót, melyet messziről is könnyen észre lehet venni. Hordjuk magunknál a gyerek viszonylag friss, jó minőségű, színes fényképét, ez baj esetén segít meggyorsítani a keresést.

5. Ha meghalljuk a hangosbemondóban, hogy Péterke itt és itt várja szüleit, rögtön ragadjuk meg az alkalmat, és magyarázzuk el a saját gyerekünknek, mi történt.

6. Próbáljuk elkerülni a tömeget és a zsúfolt helyeket, ha azonban mégsem lehet kihagyni egy-egy népszerű rendezvényt, vigyünk magunkkal még egy felnőttet, aki segít a gyerekfigyelésben.

7. Abban az esetben, ha eltűnne a kölyök, semmiképp se szidjuk meg, amikor előkerül. Többet ér, ha megbeszéljük vele az esetet, ha elmeséljük neki, mit éreztünk, és még egyszer átvesszük, hogy mit kell ilyen helyzetben tennie.

8. Ha eltűnik a gyerek, rögtön szóljunk a helyszín dolgozóinak. Ők segítenek megkeresni, illetve gyorsan továbbadni a hírt. Mondassuk be hangosbemondón a gyermek nevét, de ne távolodjunk el túlságosan az eltűnés helyétől, mivel a gyerekek gyakran ugyanott kószálnak. Ha azt gyanítjuk, hogy a gyerek már nincs a helyszínen, azonnal értesítsük a rendőrséget (a 112-es segélyhívón).

9. Ma már több helyen lehet kapni és az interneten is lehet rendelni k-id up gyerekazonosító karkötőt. Ez olyan színes-mintás, speciális nyomdai technológiával készült, vízálló, téphetetlen karszalag, melyen szerepel a gyermek neve, és az eltűnés esetén értesítendő telefonszám.

10. Meg kell értetni a gyerekkel, hogy idegenektől nem fogadunk el semmit, hogy nem állunk szóba és nem megyünk el velük. Meg kell tanítani neki, hogy ha egyedül van otthon, egyetlen idegennek se nyisson ajtót, még a gázóra-leolvasónak vagy a postásnak sem. Tudatosítsuk benne, hogy ne higgye el, amit idegenek mondanak neki, főleg az olyan trükkös kijelentéseket, hogy „apa üzeni, hogy gyere velem”, vagy „az anyuval baj történt, azonnal siessünk”, illetve az olyan ravasz felszólításokat, hogy „segítenél megmutatni, hol az óvoda?”

11. Minden egyes „rizikósabb” program előtt a helyszínen pontosítsuk és tudatosítsuk benne, hogy ha ott elvész, mit csináljon. Ha a tömegben elkeveredik mellőlünk, fontos, hogy egy tapodtat se mozduljon, maradjon ott, ahol észreveszi a bajt – hiszen ha nekivág keresgélni, még nehezebb lesz megtalálni –, és kiabáljon torkaszakadtából a szülei után! Nagyobbacskáknak tanítsuk meg, hogy ha elveszne, kérjen segítséget egy biztonságos felnőttől. Ki a „biztonságos”? A legjobb, ha egy másik gyerekes anyukához megy oda, a pénztáros nénihez, a biztonsági őrhöz vagy a buszvezetőhöz.

Szöveg: Schütz Gabriella, fotó: photl.com