A barátnői sütizések kötelezően felbukkanó eleme a férj-pasi szapulás. Előbb-utóbb valaki rákezd, hogy „lóg a nyelvem, egész nap a gyerekek után pakoltam, de Isti persze azonnal leteszi a hátsóját vacsorázni, mihelyt hazaérkezik, a mosatlant otthagyja, a mosogatógépet nem pakolja ki, hiába szóltam ötvenhatszor.” Vagy: „nem hiszem el, hogy Petinek magától soha az életben nem jutna eszébe egy nyaralást megszervezni, mindent rám hagy, aztán meg duzzog, hogy a szálloda lepukkant.”
Egy idő után megfigyeltem, hogy Klári sosem száll be a férj-pasi szapulásba, csak sejtelmesen mosolyog, és azt mondja, hogy neki nincs panasza. Aztán többedik alkalommal, amikor nem volt képes tovább hallgatni a szerinte ostoba rinyálásunkat, kirobbant belőle a „dicsérve nevel” módszer. Azt mondta, címeres idióták vagyunk ezzel az egész segítés dologgal, mert nem frusztrálni kell a férfiembert nyakába öntött panaszáradattal, hanem minden apró támogatásért ujjongva lelkendezni.

Bevallom, nem igazán értettem, miért kellene repesnem azért, hogy egy felnőtt ember képes beavatkozni a gravitáció törvényébe és a levetett zoknija földre hullását megakadályozva elhelyezni a fuszeklit a szennyes kosárban, de Klári szerint teljesen rossz a megközelítésem. A módszer szemléltetéséül vegyük alapul – mondta – a következő helyzetet a feleség fáradt, kipurcant, éjszaka ötször kelt, és szeretne egy kicsit nyugodtan magazint olvasgatni a kanapén, de a 14 hónapos, nyűgös gyereket éppen meg kell etetni. Klári ilyenkor megkezdi az etetést, majd hirtelen kiszalad valamiért, és megkéri a férjét, hogy pár másodpercre vegye már át a gyermek táplálását. Visszatérve a „valamiből” őszintén elcsodálkozik és olyasmit mond a férjének, hogy „Hát ez hihetetlen, hogy tőled ilyen szépen elfogadja az ételt! Az előbb, amikor én próbáltam, össze-vissza hadonászott! Mégis mi a Módszered?” (Klári esküszik rá, hogy ilyen helyzetben minden férfi képes legalább egy módszert megnevezni, mert a pasik imádják az elméleteket, pláne, ami ők kreáltak.) Ezt követi „a Módszer” őszinte dicsérete, amitől a férj egója az egekbe magasztalódik. Eztán Klári – enyhe csalódottságot színlelve, amiért ő sikertelenebbnek bizonyult az etetés terén – leheveredik a kanapéra a kedvenc sorozata elé, a férje pedig, megbizonyosodva gyereketetési zsenialitásáról, sikerben és dicsőségben fürdőzve, szívesen végzi a feladatot. Most mondhatjátok, hogy Klári manipulatív, de ő biztosan tagadná, hiszen egy tipikus győz-győz helyzetet állított elő, amelyben mindenki jól járt, és különben is, egy nő is szívesebben áll újra meg újra a tűzhely mellé, ha tudja, hogy minden főztjét agyba-főbe dicsérik, mint ha hetente négyszer rárivallnak, hogy „asszony, hát ezt nevezed te kajának?”.
Kénytelen vagyok belátni, hogy van logika az elméletben, és bár ezt a módszert legutóbb a kutyaiskolában hallottam, amikor a család túlbuzgó németjuhászát hordtuk kiképzésre, teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy működhet. Atyavilág, ha jobban belegondolok, az én férjem ugyanezt alkalmazza velem szemben! Szinte biztos, hogy konzultált Klárival!!! Eleinte panaszkodott, hogy sajnos más a rendfogalmam, mint az övé (amit ő úgy ért, hogy rendetlen vagyok), de az utóbbi időben mindig örvendezik, hogy milyen gyönyörűen kimostam és összehajtogattam a ruhákat, pedig azt is mondhatná, hogy „Mi ez az irdatlan disznóól? A ruhákon kívül semmi mást nem pakoltál el? Hát mit csináltál egész nap itthon?” Be kell ismernem, hogy valószínűleg manipuláció áldozata vagyok, bár az is igaz, hogy szívesen vasalok és hajtogatok, mert tudom, hogy örömet szerzek vele. Ma este viszonttámadást indítok: cél megfelezni a ház ura esti televízió-bambulásának időtartamát. Majd beszámolok.

Szerző: Kelemen Kata

Ez a cikk kizárólag az evamagazin.hu számára készült. Minden jog fenntartva.